
Fotó: Boda L. Gergely
Nem ismeri a volt Aranykakas vendéglővel kapcsolatos terveket, semmit nem tud arról, hogy a város kérné a kisajátítását – reagált Dorin Florea Marosvásárhely polgármestere Peti András alpolgármester azon bejelentésére, hogy kézbe veszi a város a volt Aranykakas ügyét, és kulturális központot hozna oda létre.
2015. február 19., 18:052015. február 19., 18:05
2015. február 19., 18:052015. február 19., 18:05
Florea szerint az ilyen épületek esetében olyan törvényre van szükség, amely lehetővé teszi, hogy a tulajdonosoktól elkobozzák a huzamosabb ideig elhanyagolt ingatlanokat. Hasonlóképp Ellentmondott Peti Andrásnak Ciprian Dobre, a megyei tanács elnöke is, aki azt mondta, semmit nem tud ennek terveiről. „Az a bizonyos alpolgármester még a megyei tanács kapusával sem beszélt erről, s biztosan tudom, hogy Marosvásárhely elöljárója sem ismeri a terveit” – nyilatkozta ironikusan Dobre.
A Peti András által szerdán bemutatott határozattervezet felkerült a városháza honlapjára, s azt kézjegyével ellátta a városháza jegyzője, Maria Cioban is, ami azt jelenti, hogy törvényes és napirendre kerülhet. A tervezeten az szerepel, hogy látta Dorin Florea is.
A városvezető ellenvéleménye kapcsán Peti András hangsúlyozta: a marosvásárhelyi önkormányzat RMDSZ frakciója végig figyelemmel kísérte a volt Aranykakas vendéglővel kapcsolatos civil kezdeményezéseket, részt vett az épület megmentéséért szervezett rendezvényeken, s a civilek jogos elvárását, óhaját megfogalmazva nyújtották be az épület kisajátítására és kulturális központtá alakítására vonatkozó tervezetet. „Ha valaki városvezető, az nem azt jelenti, hogy egyedül dönt, hanem azt, hogy meghallgatja a városlakók, a civilek javaslatait, s lehetőség szerint támogatja őket. Mi ezt tettük, meghallgattuk az Aranykakas ügyében tevékenykedő civileket, és képviseljük ügyüket az önkormányzatban is” – replikázott Peti András.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
szóljon hozzá!