Anyanyelvből jeles, hozzáállásból bukás

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A középiskolások esetében is az anyanyelv és irodalom megy a legjobban, bizonyítják a próbaérettségi eredményei. Idén a tizenegyedik osztályos diákok is részt vettek a tudásfelmérőn, akik gyengébben szerepeltek a végzősöknél, azonban a tizenkettedikesek fele sem írt átmenőt a tudásfelmérőn. 

Becze Dalma

2014. március 14., 17:222014. március 14., 17:22

2014. március 14., 17:262014. március 14., 17:26

Az ország végzőseinek 42 százaléka írt ötösnél nagyobb jegyet a próbaérettségin, míg az első alkalommal vizsgázó tizenegyedikeseknek csak 36 százaléka ment át. Nekik mindössze három próbavizsgán kellett részt venniük, román nyelv és irodalomból, anyanyelv és irodalomból, illetve a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból. Az első vizsgán a tizenegyedikesek 44,22 százaléka írt átmenőt, anyanyelvből 62,42 százalék és a kötelező tantárgyból 36,32 százalékuk írt ötösnél nagyobbat. A végzősöknek is a fent felsorolt tárgyakból kellett vizsgázniuk, ezek mellett pedig még a szaknak megfelelő választható tantárgyból is írtak dolgozatot. A román vizsgán a tizenkettedikesek 52,80 százaléka teljesített, anyanyelvből pedig 67,78 százalék. A szaknak megfelelő kötelező tárgyból országos szinten 42,51 százalékuk írta meg az ötöst, a szaknak megfelelő választott tantárgyból viszont 53,92 százalékuk ment át.

A Maros megyeiek az országos szinthez hasonlóan teljesítettek. A megye tizenegyedikeseinek 46,07 százaléka írt átmenőt románból, anyanyelvből 60,37 százaléknak, a kötelező tantárgyból pedig 38 százaléknak sikerült a próbavizsga. A tizenkettedikesek valamivel jobban teljesítettek a tudásfelmérőn. Az első vizsgán a megye végzőseinek 52,45 százaléka ment át, az anyanyelv vizsgán pedig 67,78 százaléka. A kötelező tárgyból 41,86 százalékuk, a választhatóból pedig 53,82 százalékuk írt átmenő jegyet. Az eredmények kifüggesztését követően minden iskola kijelöl egy időpontot egy rendkívüli szülői értekezletre, amelynek témája a próbaérettségin elért eredmények lesznek.

A próbavizsga eredményeiről Brandner Emőkét, az Unirea Főgimnázium aligazgatóját kérdeztük, aki úgy véli, a számok ismét csak a diákok érdektelenségéről árulkodnak. „A tizenegyedikesek számára ez csak egy újabb felmérő volt, ráadásul a jegy be sem került a naplóba. A tizenkettedikesek egy kicsivel komolyabban vették a próbavizsgát, hiszen ők benne vannak a hajrában, folyamatosan készülnek az érettségire, és már az első félévi dolgozat is egyfajta próbaérettségi volt. Valahol természetes az, hogy anyanyelvből vannak a legnagyobb eredmények, bajban lennénk, ha nem így lenne. Magyar szakos tanárként elmondhatom, nem volt egy nehéz tétel, de ettől függetlenül az első két feladatot mindenkinek meg kell tudni oldani, hiszen anyanyelv ismeretet kérnek” – tájékoztatott a pedagógus.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön

Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon

Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.

Kigyulladt egy melléképület Füleházán
Kigyulladt egy melléképület Füleházán
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés