Fotó: Boda L. Gergely
Félháborodást keltett számos szülőben az a hír, miszerint gyerekeiknek már óvodában projektet kell készíteniük, majd bemutatniuk a többieknek olyan témakörökben, mint a biodiverzitás vagy a fenntartható energia. Az oktatási minisztérium által közzétett témákkal van a gond – vallja sok édesanya, mások pedig ellenkezőleg, építő jellegűnek tartják a közös munkát.
2016. november 07., 12:552016. november 07., 12:55
Az oktatási minisztérium októberben tette nyilvánossá azt a módszertani levelet, amelyben többek között kitér arra is, hogy ebben az évben az ENSZ által fontosnak tartott témakörökben ajánlják a projektkészítést az óvodáskorú gyerekeknek. Ajánlott témák: a szegénység, a közlekedésbiztonság, biodiverzitás, kultúrák keveredése, illetve a fenntartható energia. Az óvodai projektkészítés ötlete nem új keletű, eddig is ajánlott volt különböző választott témákban dolgozatot készíteni és bemutatni a csoporttársaknak. Sőt, közös rendezvények, ünnepek kapcsán is „együtt kellett dolgozzon” a család egy-egy projekten.
Sok szülő plusztehernek érzi, főleg amiatt, hogy számos kisgyerek még éretlen arra, hogy részt vegyen az elkészítésben, így az összes feladat a szülőkre hárul – vallotta be egy édesanya egy Facebook-csoportban. Mások úgy gondolják, hogy maga a projektkészítés ötlete nem rossz, sok kisgyerek élvezi az ezzel járó kutatómunkát, viszont a témákkal van a gond. „Az idei témák, amelyekből választani lehet, észveszejtőek, fényévnyi távolságra vannak az óvodás gyerekek érdeklődési körétől” – írja egy édesanya a fórumon. Egy másik anya, aki már készített gyerekével hasonló projektet, úgy véli, sok időt vett igénybe, és be sem mutatták az óvodában.
„Ahelyett, hogy csökkentenék a tananyagot, inkább egyre jobban megterhelik szegény gyerekeket” – véli ez az édesanya. Akad azonban olyan szülő is, aki szerint csak a megfogalmazás tűnik meredeknek, de ha az óvodáskorú gyerek szintjén kezeli a témát a szülő, jó dolgokat is ki lehet hozni belőle, csak egy kis kreativitásra van szükség. „Az egésznek a lényege, hogy a gyerek és a szülő együttesen dolgozzon valamin, amit majd a gyerek bemutathat az oviban, és végső soron nagyon is építő jellegű dolog kellene kisüljön belőle” – írja az édesanya.
Haller Katalin, a Maros megyei óvónők szaktanfelügyelője lapunknak elmondta, eddig is voltak ilyen projektek, de nem volt kötelező, ha valaki nem akart részt venni benne, nem volt semmi következménye. „Ezeknek a közös projekteknek a lényege, hogy jobban megerősítsék a kapcsolatot az óvoda és a családok között, a témaválasztás eddig a szülőkre és az óvodásokra volt bízva” – fejtette ki a szaktanfelügyelő.
Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.
Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.
Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.
Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.
Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.
Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.
Több mint egy hónapja nincs csapvíz a Kis-Küküllő menti településeken, és a helyzet kritikus: az ügyeletes tűzoltók kimerültek, a vizet szállító autók pedig meghibásodnak. A gondok megoldásához szükséges pénz még mindig várat magára Bukarestből.
Kisebb városhoz hasonlít a Marosvásárhely és Marosszentgyörgy határánál felépített Vibe fesztivál, ahová már beköltöztek a koncertezők, szórakozni vágyók. A szervezők mellett a kisboltosok, vendéglősök, taxisok is örvendenek a népszerű rendezvénynek.
Segesváron eladják az Országos Lakásügynökség (ANL) által fiataloknak épített lakásokat, Marosvásárhelyen azonban egyelőre tartózkodó állásponton van a városvezetés. A bérlők évek óta szeretnének tulajdonosok lenni, mindhiába.
szóljon hozzá!