Tavaly tavasszal született meg az ötlet, hogy létrehozzanak egy örmény kreatív kerámiaműhelyt Marosvásárhelyen. Kedden este már a második tanfolyamév búcsúzott az oktatóktól, kollégáktól és a műhelytől.
2016. november 10., 16:492016. november 10., 16:49
A marosvásárhelyi Knöpfler Vilmos (Brăila) utcai volt ortodox zsinagóga épületében, a Kortárs Művészetek Házában működött májustól az a műhely, amelyet két keramikus, Dobribán Annamária és Demeter Irén vezetett. Több lelkes ember kellett ahhoz, hogy mindez létrejöjjön – a Marosvásárhelyi Örmény-magyar Kulturális Egyesület (MÖMKE) elnöke, Puskás Attila, aki az egyesület révén pályázott egy kerámiaégető-kemencére, a Kortárs Művészetek Házának vezetője, András Lóránt, aki helyet biztosított a műhely számára az épületben, két lelkes keramikus, akik oktatói szerepet vállaltak, de nem utolsó sorban három tucatnyi még lelkesebb, okulni vágyó, zömében hölgytanonc, akik elszánt buzgalommal tanulták az agyagozás művészetét.
Idén tavasszal elindult az első tanfolyam, aztán a nyár végén már a második is kezdetét vette. Többen repetáztak a résztvevők közül, annyira tetszett nekik az itteni tevékenység. A korongolás oktatása kedden este egy kis házi ünnepséggel, kiállítással zárult.
A búcsúünnepségen – amely csak azért számít búcsúnak, mert az idén már nem lehet folytatni amiatt, hogy nincs még fűtés az épületben – Puskás Attila elmondta, hogy időközben sikerült három elektromosan működtetett korongot is beszerezni ugyancsak pályázati úton a Bethlen Gábor Alaptól, így már szinte kis alkotóüzemmé alakult át a műhely, ahol egyre nagyobb szakértelemmel készültek az egyedi elképzelésű kerámiatárgyak.
Demeter Irén elmondta: a kezdeti elképzelés, miszerint relaxáló, lélekfrissítő foglalkozás lesz a kerámiaműhelyben, kiderült, hogy az ide beiratkozók szinte hivatásszerűen, óriási lelkes elhivatottsággal kezelték az agyagot. Az eredmény pedig nem is maradt el, amit a mostani kiállítás is igazolt. Számos jó ízléssel készített edény, emléktárgy, használati eszköz zománca csillant meg az asztalon, s ezeket a tanfolyam résztvevői a végén hazavitték.
A kis ünnepségnek egy váratlan vendége is volt. Az élete kilencedik évtizedében járó Domokos István, aki harminc évig volt a Népi Együttes koreográfusa, újsághírből értesült az eseményről, s úgy érezte, korondi születésű lévén, és mint olyan, aki jelenleg is korongozik otthon, feltétlenül jelen kell lennie. A mozgékony, jó egészségnek örvendő korondi korongos megígérte, hogy jövőben, amikor majd újraindul az oktatás, szívesen eljön és megosztja tapasztalatait a tanfolyamon résztvevőkkel.
A résztvevők, oktatók és szervezők remélik, hogy a következő esztendőben sikerül újraindítani a tanfolyamot, és még jobban megközelíthetik a tökéletes fazekasmunkák színvonalát.
Szombaton 16 óráig lezárják a 15-ös jelzésű (E578), Marosvásárhely és Kolozsvár közötti országút Maroskece-közeli (15. és 23. kilométer között) szakaszát.
Fotográfia és művészet címmel szervez kerekasztal-beszélgetést a Művészeti és Népiskola január 26-án 16 órától a sepsiszentgyörgyi Föld Szint közösségi téren.
Egy eltűn férfit keresnek Dózsa György községben a Nyárád folyó mentén. Kedden az akcióhoz a Maros megyei rendőrség és tűzoltóság, egy búvárcsapat és helyi önkéntesek is csatlakoztak – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.
A telekkönyvi hivatal nyilvántartása szerint a Bolyai utca 5. szám alatti marosvásárhelyi ingatlant 1915-ben telekkönyvezték a Marosszéki Közbirtokosság tulajdonába – reagált a Székelyhonnak Péter Ferenc a Maros Közbirtokosság elnöke.
Marosvásárhelyen a Bolyai téren levő, 550 000 euróra felértékelt ingatlannal 2020-ban még a város rendelkezett, 2023-ban azonban már a szovátai székhelyű Maros Közbirtokosság szerepel a telekkönyvi kivonaton tulajdonosként.
A Kis-Küküllő menti bornak régi hírneve van, a kisgazdák azonban nehezen tudnak megbirkózni a bürokratikus hatósági elvárásokkal. 2022 végén egy egrestői borpincében jártunk.
Szombaton és vasárnap ingyen lehet utazni a városi buszokon Marosvásárhelyen. A városi önkormányzat még tavaly döntött arról, hogy a tömegközlekedési eszközök használatának népszerűsítése érdekében lehetővé teszi, hogy hétvégén ingyen lehessen utazni.
Több mint 500 millió lejt különítenek el az országos helyreállítási tervvel (PNRR) lehívott alapokból 55 járóbeteg-szakrendelő korszerűsítésére és felszerelésére – jelentette be pénteken az egészségügyi tárca.
Egy teherautó és egy személygépkocsi balesetezett pénteken délután a marosvásárhelyi Segesvári úton. A város elkerülőútján az érintett szakaszon a forgalmat leállították mindkét sávon.
Elindult az erdélyi magyar startupok versenye. A MaStart nevet viselő megmérettetést március 2-án tartják Marosvásárhelyen, a Multinvest IncubCenterben (Fabricii de Zahăr utca 18.)
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://szekelyhon.ro/template/szekelyhon_new/images/dropdown.svg)