
Fotó: Haáz Vince
Csaknem két év kellett hozzá, de végül a törvényhozás is elfogadta az ARACIS által már 2010 júliusában elismert Sapientia akkreditációját. Az utolsó igent a képviselőház kellett kimondja, kedden délben erre is sor került.
2012. február 28., 16:212012. február 28., 16:21
2012. február 28., 18:442012. február 28., 18:44
Az akkreditációs folyamat több éve tart, 2007 és 2010 között a Romániai Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Bizottság (ARACIS) azt vizsgálta, hogy a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem eleget tesz-e a romániai akkreditációs követelményeknek. Be is bizonyosodott, hogy az EMTE teljesíti az összes kritériumot, ezért a bizottság tizennégy szak, valamint az egész intézmény akkreditációját javasolta. Az ARACIS 2010 júliusában hagyta jóvá a Sapientia intézményes akkreditációját, az elmúlt időszakban már csak a politikától függött a döntés. A kormány tavaly szeptember elsején fogadta el az egyetem akkreditációjáról szóló tervezetet, a szenátus pedig decemberben fogadta el a jogszabályt, amely kedden került a képviselőház plénuma elé. A keddi ülésén 172 jelenlévő képviselőből 161 igennel, három nemmel szavazott, heten tartózkodtak, egy pedig nem voksolt. A képviselőház a döntő ebben a kérdésben.
Felkerült a pont az i-re
Dávid László rektor megkeresésünkre elmondta, nagy az öröm most az egyetem háza táján. „Nehéz és fárasztó két év volt, amíg vártuk ezt a politikai döntést. Most az általunk elvégzett szakmai munkára, az i-re, a politika feltette a pontot. Azt azért mindannyian tudtuk, hogy az egyetem jól teljesített, s szakmailag a döntés az kellene legyen, ami ma megszületett. 11 éve elkezdtünk egy építkezést, és végre elértük az eredményt. Ma azt mondhatjuk, hogy létrehoztuk az Erdélyi Magyar Tudományegyetemet” – foglamazott a rektor.
Saját államvizsga idén még nem lesz
Az intézményi akkreditáció elnyerése meghatározó fontosságú az egyetem számára, hisz csak ezt követően adhat ki oklevelet, szervezhet mesteri vagy doktori képzést, távoktatást, de ennek függvényében pályázhat különböző európai programokra, sőt – nem utolsósorban – a román állam támogatására is. Dávid azonban elmondta, mindez még a jövő zenéje, ebben az évben ugyanis azért nem szervezhetnek még záróvizsgát, mert azokat egy félévvel az államvizsga időpontja előtt meg kellett volna hirdetni. „Nem tudtunk a mai szavazatra várni, s inkább idén még a szokásos módon szerveztük meg az államvizsgát, más egyetemeken. Nem akartuk a hallgatóinkat bizonytalanságban tartani” – magyarázta Dávid. A Sapientia három helyszínén amúgy eddig összesen 2476 hallgató végzett.
„Köszönöm mindazoknak, akik segítettek, de azt is szeretném elmondani, hogy a jövőnk, a kisebbségi jövőnk, az nem politika kérdése, nem is politikai színezet kérdése. Mindannyian közösen azért kell dolgozzunk, hogy a gyerekeink javára ki tudjuk építeni ezt az egyetemet. Az egyetem, az oktatás, a tudáshoz való jog ugyanis nem lehet soha senkinek az előjoga, közösen kell dolgozzunk érte” – zárta a rektor.
Tizenegy és fél évvel ezelőtt kezdődött
A Sapientia EMTE 2001. október 3-án nyitotta meg kapuit a magyar kormány támogatásával, a felsőoktatási intézménynek Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában is vannak karai. Az előző Orbán-kormány és a magyari országgyűlés 1999-ben döntött úgy, hogy támogatja az önálló erdélyi magyar egyetemi oktatást, és létrehozza az önálló magyar tudományegyetemet. Az ehhez szükséges forrásokat a Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséből különítették el.
A magyar kormány is üdvözli a Sapientia akkreditálását
A magyar kormány nagy örömmel értesült a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) keddi akkreditációjáról – mondta Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár a román képviselőház döntése után az MTI-nek. A helyettes államtitkár kiemelte: hosszú folyamat eredménye az akkreditáció.
„A Sapientián folyó komoly szakmai munka eredménye a keddi döntés, amely értelmében az intézmény a diplomát bocsáthat ki, és részesülhet román állami támogatásban. Reméljük, hogy ezek a források is meg fognak nyílni a Sapientia számára, hiszen az onnan kikerülő szakemberek is gazdagítják Románia gazdaságát” – fogalmazott Répás Zsuzsanna.
Csak néhány ajtót kellene kinyitni – vagy mégsem? Nyáron napozóhellyel bővülhetne a Csíki Csobbanó, ám ami egyszerű ötletnek tűnik, az a városvezetés szerint műszaki, engedélyezési és szervezési kérdések sorát veti fel.
Megkezdődtek a felújítási munkálatok a csíkszeredai Levendula utcában, emiatt forgalomkorlátozásokat vezettek be.
Erdély és az Oszmán Birodalom közel másfél évszázados kapcsolatának kulturális örökségét mutatja be a Csíki Székely Múzeum új időszaki kiállítása.
Több mint két éve vásárolta meg a csíkszeredai önkormányzat a zsögödi városrészben épült lovardát, amelyet azóta lovas egyesület bérel és működtet. Fejlesztésekre, felújításokra jelenleg nincs pénz, noha szükség lenne rá.
Noha közel egy éve elkészültek, csak most lehet átvenni az építőtől a Csíkcsicsóban felújított közel 6 kilométeres útszakaszt és több hidat, mert a pénz egy része hiányzott. Az önkormányzat kormánytámogatást kap, így fizethet.
Pályázatokat készít elő a csíkszeredai önkormányzat a Központi Fejlesztési Régióhoz, miközben több fontos beruházás ügyében is döntött a hétfői rendkívüli tanácsülésen. A testület kisajátításról is szavazott.
Újabb, jelentős összegű kivitelezési szerződést írtak alá a Harvíz Rt. óriásprojektje részeként. A Csíkszentmárton és Csíkszentsimon településeit érintő beruházás során víz- és csatornahálózatokat bővítenek, és új nyomóvezeték is épül.
A Harvíz Rt. óriásprojektje részeként két csíkszéki községekben is elkezdődött a víz- és csatornahálózatok építése. Csíkszentléleken és Csíkszentgyörgyön is munkához látott a kivitelező, elsőként a szennyvízhálózat készül el.
Épületnek ütközött autójával kedden késő este egy 30 éves csíkszeredai férfi. A rendőrség szerint ittasan vezetett, ráadásul érvényes jogosítványa sem volt.
Nemsokára leér Tusnádfürdőig az az ellátóvezeték, amely a város vízellátását megfelelő módon tudja majd biztosítani. A vezetéképítés mellett a kiszolgáló létesítmények is készülnek, idén szeretnék befejezni a beruházást.
szóljon hozzá!