A szeretet és a család a fontos

Nyárádmagyaróson arra kerestük a választ, miként készül fel rá, hogyan éli meg és ünnepli a közösség a karácsonyt. Bár mindketten máshonnan érkeztek ide, a lelkész és iskolaigazgató válasza egybehangzó: ez a szeretet és a család ünnepe.

Gligor Róbert László

2014. december 24., 18:482014. december 24., 18:48

A falu hatalmas kultúrotthonában péntek délután mutatták be karácsonyi műsorukat az iskolások. Iszlai Tünde igazgatónőtől megtudtuk: ez a műsor része az iskolai programnak és hagyománya is van. Minden osztály készül, a pedagógusok megegyeznek, hogy kik tanulnak verses összeállítást, kik betlehemest vagy épp színdarabot. A szülők nagy szeretettel fogadják a műsort, amelynek mindig van mondanivalója: hogy a karácsony nem a nagy ajándékozások, hanem a szeretet ünnepe. És ezt akarják a szülőkkel is megértetni, hogy a gyerekeknek a szeretetre, családi otthonra, békességre van a legnagyobb szükségük.

Az adventi időszakban már az iskolában is felkészülnek a karácsonyra, a gyerekek megtanulják, mit jelent az advent, miért készítünk koszorút, miért gyújtunk gyertyát, próbálják megértetni velük, hogy ez a négy hét a jóságról szól.

Iszlai Tünde és húga Aranyosgyéresről jött férjhez Nyárádmagyarósra, ezért a karácsony számukra tényleg családi ünnep. Karácsony szombatján elmennek a templomba, műsor után pedig meglátogatják egymás családját, megnézik, mit hozott az angyal. Bár itt nem szokás, ők ünnepi dalokkal is köszöntik egymás családját, hiszen otthon úgy szokás. Ezt követi a közös családi vacsora.

Alig járt le a diákok műsora és az önkormányzat által készített ajándékcsomagok szétosztása, Lázár Balázs fiatal lelkésznek máris sietnie kell Nyárádszeredába, egyházi kérdésben intézkedni. Bukaresti segédlelkészi szolgálat után Hunyad megyébe került, ahol a szórványban volt lelkész, alig két éve került Nyárádmagyarósra.

Tavalyi tapasztalata, hogy karácsony szombatján este nagyon szép számban gyűltek össze a reformátusok a templomban, kicsik-nagyok egyaránt, és tényleg lehetett érezni, hogy templomi közösség nélkül nincs karácsony és ünnep. Az est fénypontja a gyerekek műsora, amelybe a kicsiktől a konfirmandusokig mintegy hatvan gyerek kapcsolódik be. Idén szeretnék ünnep másodnapján az idősek karácsonyát is megszervezni, erre készülnek jelenleg az ifjúsággal. Ez azt jelenti, hogy a presbiterek bevonásával a templomba szállítják azokat az időseket, akik nem tudnak egyedül eljönni. Istentisztelet után a gyülekezeti teremben az ifjúság műsort mutat be nekik, és szeretetvendégségre is sor kerül. De az öregek otthonába is elviszik az ifjak műsorát, remélik, jó visszhangja lesz a kezdeményezésnek.

Arra a kérdésünkre, hogy mennyire sikerült bevonni az ifjúságot a gyülekezeti életbe, a lelkész elmondta: az a tapasztalata, hogy az elmúlt években itt az ifjúság el volt hanyagolva, ezért nehéz őket megnyerni, bekapcsolni a munkába. De nem lehetetlen és van remény, hisz a nyári táborban is szép számban részt vettek, és elkezdtek segíteni. Idén rendbe tették a gyülekezeti termet, és remélhetőleg tartalommal is meg tudják majd tölteni.

A magyarósi gyülekezet 420 lelkes, amiből nyolcvan-kilencven a gyerek és ifjú, de a közösség alapjában véve idősödő. Ennek ellenére a vasárnapi istentiszteleteken hetven-nyolcbanan vannak, nyáron sem esik 60 alá ez a szám. Pedig nagyok a távolságok, nagy a falu, ezért délután, este nem lehet rendezvényeket szervezni, a heti bibliaórákat is csütörtökön délben tartják, és így is átlagban harminc nő vesz részt.

Az adventi időszakban különleges vallásórákat szerveztek, amelyeken negyvennél több gyerek vett részt. Ilyenkor adventi koszorúkat és üdvözlőlapokat készítettek a gyerekek és konfirmandusok, egy koszorú a gyülekezeti terembe, egy pedig a templomba került.

Lelkészi családban elég nehéz karácsonyt ünnepelni – vallotta be Lázár Balázs –, de azért náluk sem maradhat el, hogy kisgyerekeikkel körülállják a karácsonyfát és énekeljenek. A szolgálati rend rányomja a bélyegét a karácsonyi hangulatra, a nagyobbik gyerek egyre gyakrabban kérdi meg, hogy miért kell az édesapja annyit prédikáljon. Ennek ellenére mégsem annyira leterhelt, mint Hunyad megyében, ahol három gyülekezetben kellett istentiszteletet tartania, majd a templomban és a betegeknél úrvacsorát kiszolgálnia. Itt Magyaróson azért több idő jut ünnepelni, és családközpontúbb az ünnep, mondta a lelkész.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés