Az Edélyi Magyar Ifjak nyárádszeredai szervezete november végén hirdette meg a „cipősdoboz akciót” a kisvárosban, az adományokat december 17-ig lehetett a szervezőkhöz eljuttatni.
2012. december 27., 19:182012. december 27., 19:18
2012. december 27., 20:042012. december 27., 20:04
A beérkezett ruhaneműt, játákot, könyvet átválogatták, becsomagolták és átadták a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által támogatott nyárádszeredai Itthon-Otthonban foglalkoztatott gyerekek számára. Szűcs Péter, a helyi EMI szervezet elnöke érdeklődésünkre elmondta: már negyedszer szervezik meg ezt az akciót, és az idei különösen sikeres volt, mert háromszor annyi adomány érkezett, mint amennyire számítottak. Így nemcsak az otthonban tanuló 39 gyereknek jutott, hanem azok testvéreinek, szüleinek is adni tudtak. A munkába bekapcsolódott a szervezet minden tagja, mert prioritásnak érzik, hogy támogassák a magyar családokat. Kérdésünkre, hogy mi késztet ma egy fiatalt arra, hogy másokkal is törődjön, Szűcs Péter kifejtette: „Ha nekünk lehet ajándékunk a karácsonyfa alatt, akkor mi is adjunk azoknak, akiknek nem jut.”
Hozzáadott többlet
Több szempontból is fontosnak látja a fiatalok eme munkáját Csíki Sándor, az Erdélyi Családszervezetek Szövetségének elnöke. Egyrészt hagyománya van már Nyárádszeredában a cipősdoboz akciónak, hiszen több szervezet és vallási felekezet is bekapcsolódott a kezdetekkor. Másodsorban a jelenlegi szegénység miatt sokaknak nehézséget jelent a karácsonyi ajándékozás, harmadsorban pedig figyelemre méltó, hogy a fiatalok átveszik, folytatják azt a munkát, amit eddig idősebb, tapasztaltabb személyek végeztek. Csíki szerint a mozgalomnak egy többletet jelent az, hogy a fiatalok kezdeményezték a gyűjtést. „Minden fiatal azt szeretné, hogy jól éljen, de ha másoknak is tud juttatni, az egy plussz érték” – véli a családszövetségi elnök.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.
szóljon hozzá!