Fotó: Boda L. Gergely
Zsúfoltságig megtelt hétfő este a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János plébániatemplom, ahol a Római Katolikus Teológiai Gimnáziumért és annak igazgatójáért, Tamási Zsoltért imádkoztak.
2016. november 07., 21:412016. november 07., 21:41
Az iskola szülői közössége által meghirdetett közös imádkozásra felekezettől függetlenül gyűltek össze színészek, iskolaigazgatók, politikusok, többek között ott volt Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes, Kecskés Csaba unitárius esperes és a Református Kántortanítóképző Főiskola igazgatója is.
Már a hatórás szentmise után telve maradt a templom, hiszen sokan szívügyüknek tartották részt venni a katolikus iskoláért és igazgatójáért tartott közös imádkozáson. Hét előtt pár perccel már nem lehetett helyet kapni a templomban, sokan az épület előtt, illetve a Deus Providebit Tanulmányi Ház udvarán húzódtak meg.
Oláh Dénes főesperes rövid és tömör beszédében arról szólt, hogy hálás azért Istennek, hogy a marosvásárhelyi és a Maros megyei magyarságot összekovácsolta a népért, az iskoláért, és annak igazgatójáért tartott közös imaalkalom.
„Isten összeterelt minket, és mindannyian érezzük, hogy felelősek vagyunk a jövőért. Nem valakik ellen gyűltünk össze, hanem gyermekeinkért, iskolánkért, a jövőnk és megmaradásunk zálogáért jöttünk az örök Istenhez imádkozni. Alapvető és elvitathatatlan jogunk van imádkozni, iskolánk és Tamási Zsolt igazgató ügyét Isten színe elé vinni. A világ meg kell értse, hogy mi senki jogos jussát nem akarjuk elvenni, de a sajátunkról sem vagyunk hajlandóak lemondani” – hangsúlyozta a főesperes, aki a katolikus iskola létének megkérdőjelezését egy régi seb felszakításához hasonlította, hiszen a tavalyelőtt ősszel létrehozott egyházi intézmény szárnybontogatását akarják megakadályozni.
„Azt a Tamási Zsoltot akarják megtörni, aki önfeláldozóan, szakmai hozzáértéssel, keresztény hittel kikaparta a gesztenyét, és a közösség élére állt. Száz éve tapasztaljuk ezt az erőfitogtatást, a megfélemlítést, s most azt üzenjük nekik, hogy ne féljenek tőlünk, hanem próbáljanak meg szeretettel megérteni, mert csak szeretetben lehet építeni” – mondta Oláh Dénes.
A felemelő együtt éneklés és imádkozás közben felolvasták Márton Áron püspök gondolatait is, aki arról elmélkedett, hogy egyáltalán nem véletlen, hogy Erdélyben a templomok mellett mindenhol iskolák vannak, s ezeket körömszakadtáig védték a közösségek.
Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.
Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.
Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.
Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.
Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.
Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.
Több mint egy hónapja nincs csapvíz a Kis-Küküllő menti településeken, és a helyzet kritikus: az ügyeletes tűzoltók kimerültek, a vizet szállító autók pedig meghibásodnak. A gondok megoldásához szükséges pénz még mindig várat magára Bukarestből.
Kisebb városhoz hasonlít a Marosvásárhely és Marosszentgyörgy határánál felépített Vibe fesztivál, ahová már beköltöztek a koncertezők, szórakozni vágyók. A szervezők mellett a kisboltosok, vendéglősök, taxisok is örvendenek a népszerű rendezvénynek.
Segesváron eladják az Országos Lakásügynökség (ANL) által fiataloknak épített lakásokat, Marosvásárhelyen azonban egyelőre tartózkodó állásponton van a városvezetés. A bérlők évek óta szeretnének tulajdonosok lenni, mindhiába.
szóljon hozzá!