A múltra emlékeztek, de a jövőről is beszélgettek

A Teleki-kastélyban működő iskolában tartották az osztályfőnöki órát, aztán a református templomban folytatódott az ünnepség, majd közös ebéddel zárult az 50 és 70 éves sáromberkiek kortárstalálkozója. A szervezők meghívásának nyolc 50 éves és tizenhét 70 éves tett eleget.

Berekméri Edmond

2014. augusztus 18., 15:382014. augusztus 18., 15:38

2014. augusztus 18., 17:102014. augusztus 18., 17:10

A 70 éves korosztály osztályfőnöki óráját Berekméri D. István nyugalmazott tanár tartotta, amelynek fő gondolata „Az idősebb korosztály sajátos problémái” volt. Az előadást meghitt beszélgetés, az öreg diákok egyéni beszámolói követték, amelynek során megosztották társaikkal az elmúlt évek fontosabb eseményeit, élettapasztalataikat. Legértékesebb kincseiknek gyerekeiket, unokáikat, azok sikereit és hozzájuk, a családhoz való szeretetet tartották. Kiderült, a megjelent 70 éves kortársak összesen 32 gyereket neveltek fel, akik sikeresek az életben, az unokák száma pedig elérte a 42-őt. Ezenkívül, két személy összesen öt dédunokával dicsekedhet.

Együtt nosztalgiáztak

Konklúzióként, a felkért osztályfőnök felhívásában az aktív öregkorra biztatott és nyugodt, kimért, szeretetteljes életmódot javasolt a jelenlévőknek. „Szeretetben őszülj, mert az fontos erény / Ahhoz, hogy az Atya megtartson tenyerén!” – hangzott el a kortárstalálkozóra írt köszöntőben. A Marosvásárhelyen élő Babos (Szabó) Ibolya közkívánatra felidézte atlétikai sportsikereit, amelyet általános iskolás korában a súlylökés terén elért. A Magyarpéterlakára költözött özv. Pataki (Gáll) Ilona elmondta, hogy özvegyasszonyként napirenden végez kemény fizikai munkát: kapál és kaszál, ezért még mindig fiatalnak érzi magát. A Sáromberkén élő Csibi Éva már három dédunokának örül, Vajda András pedig büszke fia sikerére, aki a néprajztudomány doktora címet is megszerezte. Az osztályfőnöki órát követően a két korosztály külön-külön és együtt is fényképezkedett.


Ünnepi istentisztelen is részt vettek

Ezt követően az ünnepeltek és családtagjaik közös istentiszteleten vettek részt a református templomban, ahol Berekméri Csilla lelkésznő hirdette az igét a 133. zsoltár (Grádicsok éneke Dávidtól) alapján, amelyből megtudhattuk, hogy Dávid király nem a királyságában, dicsőségében gyönyörködött, hanem az atyafiak együtt-lakozásában. Az ige üzenete: Csodálatos együtt lenni egy közösségben! Következésképpen, – mutatott rá a lelkésznő – fontos, hogy egy közösség, egy korosztály legyen gyógyító hatású, világító, előremutató, félelmet kizáró és tagjait összekovácsoló. Záróének és áldás után a két korosztályt Berekméri D. István nyugalmazott tanár a gyülekezet előtt is meleg szavakkal köszöntötte: „Lelkész, s hívek előtt is most gratulálok, / Kortárstalálkozón minden jót kívánok! / Ötven, s hetven éved koszorúzza áldás, / De vedd tudomásul, hogy nincsen megállás!”

A templomudvaron az ünnepeltek szerettei virágcsokrokkal köszöntötték az 50 és 70 éveseket, majd ezt követően a kortársak közös ebéden vettek részt egy közeli vendéglőben. A kortárstalálkozók főszervezője Ambrus (Berekméri) Ágnes volt, akinek figyelme a legapróbb részletekre is kiterjedt, így teljes mértékben sikeresnek nevezhető a rendezvény.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés