A Mihály-fiúk taekwandós története a küzdőszellemről szól

– mesélik a Mihály-fivérek és édesanyjuk, amikor arról kérdezem, mikor találkoztak először ezzel a sportággal.

Róbert a Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Hunor a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum, Tamás pedig a Liviu Rebreanu Általános Iskola diákja.

A fivérek számára a taekwondo nem csupán küzdősport, hanem harcművészet:

Édesanyjuk, Toásó Mária Ibolya is azért választotta ezt a sportágat legidősebb fiának, mert tudta, hogy jellemet formál. Az évek során nem úszták meg sérülések nélkül: csonttörések, véraláfutások kísérik a felkészüléseket.Hunornak egyszer még koponyatörése is volt, amikor egy meccsen szabálytalanul megrúgták. „Az adrenalin miatt csak később éreztem a fájdalmat” – emlékszik vissza.

Pedig a nemzetközi versenyek kulcsfontosságúak: világranglista-pontokat hoznak, amelyek akár olimpiai kvalifikációhoz is vezethetnek. És

De addig is számos verseny áll még előttük, amelyek mind pénzbe kerülnek. Októberben például Balkán-bajnokságon és a Balkán G1–E1 világranglistás kupaküzdelmen vettek részt Bulgáriában, ahol 13 ország közel nyolcszáz versenyzője között képviselhették Romániát, de nem csak képviselték, hanem értékes pontokat is hoztak haza: Róbert Balkán-bajnok lett, a Balkán-kupán pedig a második helyezen végzett, Hunor pedig Balkán-kupagyőztes lett súlycsoportjában, és harmadikként végzett a Balkán-bajnokságon.

Róbert már betöltötte a 18. évét, eddig 24 aranyérmet szerzett, most kezdi el a pontgyűjtést a felnőtt-ranglistán.

– meséli Hunor. Róbert pedig hozzáteszi, az edző is fontos tényező, aki felkészít a versenyre, és segít közben is – az ő esetükben Máté Sándor és Máté Norbert.

„Amikor vasárnap veszítek, a legutolsó dolog, amit akarok, hogy hétfőn edzésre menjek. De mégis ott vagyok. Megtanít szembenézni a vereséggel. Ha egyszer lesz gyerekem, biztosan a sport felé terelem, mert karaktert épít” – mondja.

Mély tisztelet a testvérek között

A fiúk minden délután együtt edznek teremben, ahol „kiverekedik” magukat, így nincs szükségük arra, hogy otthon is összekapjanak, ráadásul biztonságos keretek között engedhetik ki magukból a feszültséget. „Tamás még kicsi, de mi ketten annyira tiszteljük egymást, hogy semmiképp verekednénk össze. Ha nem is értenénk egyet valamiben, akkor is mellette állnék” – magyarázza Róbert, aki nem tudná magát csapatsportban elképzelni. Róbert szerint

„Nem adnám a gyerekem ökölvívásra, mert ott könnyen fejsérülést lehet szerezni. Itt is kemény a harc, de védőfelszerelésben, biztonságosabban edzünk, miközben a test minden részét fejlesztjük” – mondja a legidősebb fivér.

Sokan küldtek pénzt, amiért nagyon hálás, és bár nem gyűlt ki a teljes összeg, a Szülőföldön magyarul pályázatból is csurrant-cseppent valamennyi, így el tudtak menni versenyezni a fivérek. A több ezer eurós külföldi edzőtáborokról azonban egyelőre csak álmodoznak, pedig fontos lenne a tapasztalatszerzés miatt – meséli az édesanya.

hiszen egyedülálló szülőként önerőből szinte lehetetlen három sportolót versenyekre juttatni, szállást, versenydíjat, utazást fizetni. De egyvalamit ő is megtanulta fiaitól: sosem szabad feladni!