Fotó: Boda L. Gergely
Szép és különleges esküvői ruhákat forgalmazók, a legérdekesebb fényképeket készítő szakemberek, pincérek és borászok fogadták szombaton és vasárnap a marosvásárhelyi várban az életük nagy lépésére készülő fiatal párokat, s mindazokat, akik szeretnék tudni, hogy esküvők terén mi az idei trend.
2017. január 22., 23:172017. január 22., 23:17
Az Mi esküvőnk nevet viselő rendezvényt első alkalommal szervezték meg a vár felújított, egykori kocsiszín-termében, korábbi években a Színház előcsarnoka adott otthont az eseménynek. Mint Cristina Manoila főszervező elmondta, örült, amikor kiderült, hogy itt is lehet esküvővásárt szervezni, hiszen a marosvásárhelyi vár egy különleges helyszín, sokan a fiatal párok közül itt készíttetik el fényképeiket. Az eseményen csaknem negyven cég mutatta be termékeit.
„Idén meglepetéssel készültünk, a bejáratnál felállítottuk a szerelemfalat, ahova a párok felírhatták üzeneteiket. Közülük kisorsolunk egy szerencsést, aki ajándékban részesül” – mondta a főszervező. Ottjártunkkor szépen gyűltek a szerelmes üzenetek magyar és román nyelven egyaránt.
Két helyen lehetett menyasszonyi ruhákban gyönyörködni, vásárolni és próbálni. Az egyik cég Maroshévízen készített kizárólag fehér ruhákat mutatott be, s az egyik eladótól megtudtuk, hogy az ezer lej körüli darabokat általában megvásárolják a leendő menyasszonyok. A vőlegények sem panaszkodhattak, mert az egyik marosvásárhelyi üzlet elhozta az idén divatos öltönyöket, cipőket, ingeket. Ennek tulajdonosától megtudtuk, hogy aki igazán divatos akar lenni, az frakkot visel, és a hagyományos fekete mellett a kék különböző árnyalatai, a sötét meggy és a sötét rózsaszín színű zakó és nadrág is trendi. A 17 éve férfi öltönyöket, frakkokat, cipőket forgalmazó üzlet tulajdonosa kiemelte: náluk nem eladók, hanem a méretekhez, színekhez, társításokhoz is értő szakemberek dolgoznak, s a leendő vőlegényeknek azt ajánlja, hogy ne a plázákban keressenek maguknak ruhát életük legfontosabb napjára, mert ott nem találnak minőségi termékeket.
A vásáron több helyen kínálták szolgáltatásaikat a profi fényképészek, akik ma már nemcsak fényképeket, hanem kisfilmeket is készítenek, sőt van, aki drónnal is filmezi az eseményt. Ami a teremdíszítést illeti, a helyszínen levő Balázs Erzsébettől megtudunk, hogy szerinte az egyszerű is lehet elegáns. Arra biztatja a fiatal párokat, hogy ne féljenek egyszerű és letisztult formákat és megoldásokat választani.
„A fiatalok elvárásait figyelembe véve a legapróbb részletekig megtervezzük a helyszínt, javaslatokat teszünk a díszítésre, és megteremtjük a fiatal pár által elképzelt hangulatot. Fontos számunkra az egyszerűség, elegancia és kreativitás” – mondta Balázs Erzsébet.
Megtudtuk: februárban újabb két esküvő-expót szerveznek: egyiket a Kultúrpalota előcsarnokában, a másikat pedig a Promenada áruházban.
Iskolakezdésre készülve a megyei önkormányzati képviselők megszavazták, hogy a Maros megyei óvodák és iskolák továbbra is biztosítják a tízórait a gyermekek számára, és támogatják az ingázó diákok utazási költségeit.
Dr. Rezi Botondot nevezték ki a Maros Megyei Múzeum ideiglenes igazgatójának, miután elődje, Ötvös Koppány Bulcsú a kulturális minisztérium államtitkára lett. Az új vezető kinevezéséről a Maros megyei tanács döntött.
A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.
Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.
Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.
Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.
A Szent István-napi új kenyér ünnepén idén is néptánccal, zenével és közös kenyértöréssel erősítette a marosvásárhelyi magyarság a közösséghez tartozás érzését és a hagyomány tiszteletét, bár idén jóval kevesebben tették ezt, mint tavaly.
Közösségi alkalomhoz hasonló volt a magyar államalapítás ünnepén Nyárádszeredában a heti vásár. Nemcsak azért, mert lehetett találkozni, beszélgetni, nézelődni, hanem azért is, mert több évtized után visszaköltözött a szerdai vásár a főtérre.
Idén 262 esetben a medvék, hét esetben pedig a farkasok okoztak károkat a Maros megyei településeken. Húsz nagyvadat kilőttek, hetet pedig autók vagy vonatok ütöttek el.
Az A, Rh-negatív vércsoporttal rendelkező személyek jelentkezését várják a marosvásárhelyi vérközpontban, de mindenkit szívesen fogadnak.
szóljon hozzá!