
Fotó: Boda L. Gergely
A Deus Providebit Tanulmányi Házban szervezik meg március 14-én, szerdán 13.30-tól a harmadik Rendhagyó Történelemórát, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum díszterme helyett.
2012. március 13., 16:092012. március 13., 16:09
2012. március 13., 17:292012. március 13., 17:29
„A Rendhagyó Történelemóra szervezői – a Rákóczi Szövetség, a Kerecsensólyom Hagyományőrző Egyesület és az EMNT Maros megyei szervezete – határozottan leszögezik: a Rendhagyó Történelemóra elnevezésű közös rendezvényünk nem hordoz és nem kíván átadni politikai gondolatokat, hanem az a célja, hogy elsősorban a diákságot megismertesse a magyarság történelmének azokkal a részleteivel, amelyekről keveset hallhatnak az iskolapadban. Interaktív rendezvénysorozatunk továbbá nyitott mindenki előtt, aki érdeklődik a magyarság történelme iránt, »kicsit másként, mint az iskolában«” – áll a szerkesztőségünkbe is eljuttatott közleményben.
„A fentiek ismeretében egyértelmű, hogy újságírói megfogalmazáson alapul a Bolyai Farkas Elméleti Líceum igazgatójának az a félreértelmezése, hogy a rendezvénynek politikai jelleget tulajdonított – ezt cáfolják az eddigi Rendhagyó Történelemórákról készült videófelvételek is, amelyeket bárki megtekinthet a www.facebook.com/RendhagyoTortenelemora elérhetőségen. Ezek a sajnálatos félreértések vezettek oda, hogy a március 14-ére beharangozott harmadik Rendhagyó Történelemóra helyszíne módosult. Eszerint tehát a Bolyai Farkas Elméleti Líceum díszterme helyett a Deus Providebit Tanulmányi Házban kerül sor dr. Tamási Zsolt Az 1848–1849-es szabadságharc címet viselő előadására március 14-én, szerdán 13.30-tól” – ismertették a szervezők.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!