Fotó: Haáz Vince
A Civilek a Katolikus Iskoláért csoport, a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium diákjainak szüleit tömörítő civil kezdeményezés képviselői úgy vélik, addig is működnie kell az iskolának, amíg bírósági döntés születik az ügyben.
2017. január 12., 17:122017. január 12., 17:12
A marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium diákjainak szüleit tömörítő civil kezdeményezés célja, hogy átlássák az iskola alapítási okiratait és törvényes kereteit, illetve hogy megteremtsék gyerekeik iskolájának törvényes és feddhetetlen működési feltételeit.
A csoport egyik képviselője is elkísérte Székely Szilárdot, a tanári kar által megbízott ügyvivőt szerdán a Maros Megyei Tanfelügyelőségre, ahol Rodica Rânja, a beiskolázási tervezetekért felelős munkatárs a szülők nyomására, nagy nehezen átvette a katolikus iskola beiskolázási tervét.
A szülők úgy tudták, a tanfelügyelőség már csütörtökön dönt a tervezet elfogadásáról, ám a megye helyettes főtanfelügyelője, Illés Ildikó portálunk megkeresésére elmondta, végleges döntés a beiskolázási tervekről csak január 23-án várható. Csíky Csengele, a Civilek a Katolikus Iskoláért csoport képviselője szerint ez akár jót is jelenthet számukra, habár nekik azt mondták a terv leadásakor, hogy már csütörtökön dönt a tanfelügyelőség vezetőségi tanácsa a beiskolázási számokról.
Csíky Csengele érdeklődésünkre kifejtette: míg az RMDSZ az ügy elméleti, politikai oldalát képviseli, addig ők a gyakorlati részét. „Csupán politikai paktumokkal nem lehet iskolát működtetni, törvényes úton lehet csak megoldani ezt a helyzetet, nem politikai úton. Sok dologban tehetetlen az RMDSZ, ők megvárják a bírósági döntést, de addig is működnie kell az intézménynek, ameddig lejár a jogi procedúra, amelyre akár másfél évet is várni kell, de a célunk végül is ugyanaz” – mondta el Csíky Csengele.
A civilek szerint a legnagyobb probléma az, hogy nincs az iskolának vezetője. „Mi sem tragédiaként éljük meg, és nem azt mondjuk, hogy minden veszve van, hanem azt, hogy harcolni kell érte. Kongatjuk a vészharangot, és megyünk előre” – tette hozzá Csíky Csengele, választ adva arra kérdésünkre, hogy miért különbözik a civilek és az RMDSZ álláspontja az iskola jövőjét illetően.
Az RMDSZ közleményei ugyanis arról árulkodnak, hogy nincs akkora tragédia, mint amekkorát a közvélemény lát az üggyel kapcsolatban. „A kialakult adminisztrációs zavarok abból adódnak, hogy a tisztségéből felfüggesztett Tamási Zsolton kívül senki másnak nincs aláírási joga. Az ebből adódó gondok valóban jelentősen megnehezítik az iskola működését, de jogi értelemben semmilyen módon nem vezetnek az iskola megszűnéséhez” – olvasható az RMDSZ szerdai közleményében.
Ezzel szemben a civilek úgy vélik, igenis bármikor megszűnhet a katolikus iskola, ha nem harcolnak érte. „Amennyiben a tanfelügyelőség vezetőségi tanácsa (...) nem szavazza meg a katolikus iskola beiskolázási tervezetét, akkor bizony további gondok várhatók, és az RMDSZ Maros megyei szervezetének Területi Állandó Tanácsa által kiadott közleménnyel ellentétben gyerekeink iskolája bármikor megszűnhet, és elveszítheti önálló jogi személyiségét” – olvasható a Civilek a Katolikus Iskoláért csoport állásfoglalásában.
Nyolcezer lejes adományt vehetettek át az Együtt a Rákos Gyermekekért Alapítványt képviselői pénteken délután a marosvásárhelyi Vifi képviselőitől, ennyi adomány gyűlt össze a nemrég megszervezett jótékonysági futás nyomán.
Iskolakezdésre készülve a megyei önkormányzati képviselők megszavazták, hogy a Maros megyei óvodák és iskolák továbbra is biztosítják a tízórait a gyermekek számára, és támogatják az ingázó diákok utazási költségeit.
Dr. Rezi Botondot nevezték ki a Maros Megyei Múzeum ideiglenes igazgatójának, miután elődje, Ötvös Koppány Bulcsú a kulturális minisztérium államtitkára lett. Az új vezető kinevezéséről a Maros megyei tanács döntött.
A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.
Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.
Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.
Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.
A Szent István-napi új kenyér ünnepén idén is néptánccal, zenével és közös kenyértöréssel erősítette a marosvásárhelyi magyarság a közösséghez tartozás érzését és a hagyomány tiszteletét, bár idén jóval kevesebben tették ezt, mint tavaly.
Közösségi alkalomhoz hasonló volt a magyar államalapítás ünnepén Nyárádszeredában a heti vásár. Nemcsak azért, mert lehetett találkozni, beszélgetni, nézelődni, hanem azért is, mert több évtized után visszaköltözött a szerdai vásár a főtérre.
Idén 262 esetben a medvék, hét esetben pedig a farkasok okoztak károkat a Maros megyei településeken. Húsz nagyvadat kilőttek, hetet pedig autók vagy vonatok ütöttek el.
szóljon hozzá!