Fotó: Veres Nándor
Természetvédelmileg védett területté nyilvánították a Maros folyó mentén fekvő területek egy részét a Milvus Csoport kezdeményezésére. A Milvus képviselői szerdai sajtótájékoztatójukon kiemelték: céljuk, hogy a folyó visszanyerje ökológiai egyensúlyát.
2017. február 01., 21:292017. február 01., 21:29
A Natura 2000 egy ökológiai hálózat, amelynek célja a kijelölt területeken a biológiai sokszínűséget megőrizni. A Milvus Csoport idén újabb öt Natura 2000-es terület gyámja lett, ebből négy Maros megyében, a Maros folyó mentén van: Felsőrépa és Lekence között, Malomfalva és Marosugra között, Radnótfája és Körtvélyfája között, Déda és Szászrégen között.
A szerdai sajtótájékoztatón Nagy András Attila biológus arról beszélt, hogy az eddigi terepszemle alatt mit tapasztaltak a Maros folyó mentén, és milyen változásokra lenne szükség. Kiemelte, gondot jelent, hogy nagyon sok helyen nincs a folyónak árterülete, és ez a tavaszi-őszi áradások esetén nemcsak a lakóházakra van rossz hatással, hanem a halak szaporodására is. Ez utóbbira a folyóban kialakított betonküszöbök is kedvezőtlen hatással vannak, hiszen a Maros felső folyására igyekvő halak nem tudnak ezeken áthaladni. „A védett területté nyilvánítás nyomán egyetlen halfajta kerül fel a tiltólistára, azok közül, amelyeket előszeretettel halásztak, éspedig a balin” – hangzott el a sajtótájékoztatón.
A Milvus a tordai sóbánya környékén is gyámja lett egy Maros folyó környéki természetvédelmi területnek. Itt elsősorban a Romániában élő utolsó kék vércse kolónia megmentésére fektetik a hangsúlyt, illetve arra, hogy a cégek, magánszemélyek és hatóságok betartsák az érvényben levő természetvédelmi törvényeket.
Papp Tamás, a Milvus elnöke összegzésként elmondta, hogy a helyi közösségek, cégek, halászok partnerei szeretnének lenni. Céljuk az, hogy velük közösen találják meg azokat a megoldásokat, amelyek segítségével a folyó és környéke visszanyerje természetességét, ökológiai egyensúlyát.
„Ha a Maros folyó tisztább és környéke természetesebb lesz, ez mindannyiunknak jó lesz. Erre törekedünk” – hangsúlyozta Papp Tamás, aki pozitívumként említette, hogy Maros megyében, a környezetvédelmi hatóságnak köszönhetően nincsenek a folyó medréből történő kőkitermelések, hanem csak a partról. De pár helyen gondot jelent, hogy a kavicsmosás következtében megmaradó vizet tisztítás nélkül engedik vissza a mederbe, s ez jelentős mértékben pusztítja a halikrákat.
A Milvus az elkövetkező időszakban folytatja a védnöksége alá került területek felmérését, majd egy hosszú távú tervek készítenek, amelyben ismertetik, hogy melyek a legfontosabb elvárások és célok.
Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.
Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.
Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.
A Szent István-napi új kenyér ünnepén idén is néptánccal, zenével és közös kenyértöréssel erősítette a marosvásárhelyi magyarság a közösséghez tartozás érzését és a hagyomány tiszteletét, bár idén jóval kevesebben tették ezt, mint tavaly.
Közösségi alkalomhoz hasonló volt a magyar államalapítás ünnepén Nyárádszeredában a heti vásár. Nemcsak azért, mert lehetett találkozni, beszélgetni, nézelődni, hanem azért is, mert több évtized után visszaköltözött a szerdai vásár a főtérre.
Idén 262 esetben a medvék, hét esetben pedig a farkasok okoztak károkat a Maros megyei településeken. Húsz nagyvadat kilőttek, hetet pedig autók vagy vonatok ütöttek el.
Az A, Rh-negatív vércsoporttal rendelkező személyek jelentkezését várják a marosvásárhelyi vérközpontban, de mindenkit szívesen fogadnak.
Egy 17 éves ludasi fiút keres a Maros megyei rendőrség, aki csütörtökön távozott otthonából, és azóta nem tért haza. Eltűnéséről pénteken értesítették a hatóságokat.
Kiírták a tendert a három Kis-Küküllő menti sótalanító berendezés beszerzésére azon Maros megyei településeknek, amelyekben ivóvízellátási gondokat okozott a parajdi sóbányában május végén történt szerencsétlenség.
Egyre népszerűbb a marosvásárhelyi Víkendtelep: tele vannak a csúszdák, zenei aláfestéssel lehet csobbanni és napozni, a játszótereken is sok a gyerek. A ruhástól fürdőzőkre és a csónakázót beborító zöld növényzetre azonban még keresik a megoldást.
szóljon hozzá!