
Marihuánaültetvényt leplezett le a Kovászna megyei rendőrség a háromszéki Szárazajtán. Az akcióban több állami szerv is együttműködött, a rajtaütést követően a tetteseket letartóztatták.
2010. október 05., 13:172010. október 05., 13:17
2010. október 05., 14:372010. október 05., 14:37
Fotó: Rendőrségi felvételek
A nyomozás során kiderült, hogy idén nyáron a 39 éves, szintén sepsiszentgyörgyi L. Árpád művelte meg barátja, N. Levente szárazajtai kertjének területét, és cannabist ültetett, melyet gondosan termesztett, bevallása szerint saját használatra. Az ügyészség először 24 órás letartóztatási parancsot adott ki N. Levente ellen, ezt később módosították, így szabadlábon védekezhet a vádak ellen. L. Árpádot is elfogták, őt 29 napra zárták be, és mindkettőjük ellen eljárás indult. A két férfit kábítószerrel való visszaéléssel, drognövény termesztésével és droghasználattal gyanúsítják.
Több mint száz háromszéki települést érint, és az első félévi program július 9-én ér véget. A sepsiszentgyörgyi TEGA köztisztasági vállalat vidéki lomtalanítási akciójáról van szó, amely hétfőn kezdődött Illyefalván.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
Kézdivásárhely 1848-ban megmutatta, képes harcolni, ha hív a haza, most pedig újfent bebizonyította, hogy ünnepelni is tud, ha annak van ideje. Március 15-én régen látott sokaság nyugtázta tapssal dr. Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök beszédét.
Cigarettacsempészetre szakosodott háromszéki bűnszervezetet leplezett le a rendőrség. Az ügyben végzett harminckét házkutatás során jelentős mennyiségű cigarettát, készpénzt, sőt légfegyvert is találtak.
Tizenkilenc éve emlékeznek meg a szabadságharcról és Gábor Áronról, a hős ágyúöntőről a bodvaji kohónál. A forradalom kitörésének évfordulója előtti napon erdővidékiek és anyaországiak együtt ünnepelték a magyar szabadságot és függetlenséget.
A sepsiszentgyörgyi (szépmezői) kutyamenhely március 14-én ismét várja az állatbarátokat. Februárban a menhely fenntartóinak nagy örömére két tucat kutyát is sikerült örökbe adni, jelenleg sok kölyök várja gazdiját.
Vasárnap dr. Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke lesz Kézdivásárhely díszvendége. Ő az eddigi legmagasabb rangú magyar közjogi méltóság, aki itt ünnepi beszédet tart, pedig előtte megannyi király, császár, fejedelem járt a céhes városban.
Hatalmas munkával és elszántsággal tartják fenn a sepsiszentgyörgyi labdarúgócsapat arénájának színvonalát. Diószegi László klubelnök büszke a Sepsi OSK otthonára, és hisz benne, hogy a csapat újra kivívja a szurkolók elismerését.
Kokárdakészítéssel és énekkel hangolódtak a nemzeti ünnepre csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Tein kávézóban, de még pénteken is bárki betérhetett elkészíteni a saját kokárdáját.
Bankautomatánál felejtett pénzt emelt el egy sepsiszentgyörgyi nő, de amikor a rendőrség közzétette a fényképét, két órán belül jelentkezett az őrsön.