Fotó: Boda L. Gergely
A Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetsége (FSLI) március 15-től kezdődően tiltakozó akciókat tervez. Az érdekvédelmi szervezet hétfőtől egészen április 2-áig figyelmeztető sztrájkokat hirdet, április 12–30. között pedig sztrájkőrségeket szervez az oktatási minisztérium és a kormány székhelye előtt.
2010. március 11., 14:022010. március 11., 14:02
2010. április 08., 19:092010. április 08., 19:09
Fotó: Boda L. Gergely
A szövetség elnöke, Aurel Cornea elmondta, hogy tárgyalt a másik három tanügyi szakszervezet vezetőségével is arról, hogy a tiltakozó akciókat közösen szervezzék, továbbá bojkottálni fogják a rendszert azzal, hogy nem zárják le a diákokat tanév végén. A szakszervezetet aggasztja, hogy szeptembertől 17 ezer tanügyi alkalmazottat bocsátanak el. Az elnök hozzátette, ha a jövőben sikerül megegyezni a tárcával, elmaradnak a tiltakozó akciók.
A hét közepén tárgyaltak a tanügyi szakszervezetek képviselői Daniel Funeriu tanügyminiszterrel, aki kijelentette, hogy megvannak a szükséges alapok a tanárok béreinek kifizetésére, valamint cáfolta a szakszervezet azon kijelentését, mely szerint ősztől a tanügyi alkalmazottak 30–35 százalékát elbocsátanák. A szakszervezeti tagok két hét múlva találkoznak újból az oktatási tárca vezetőjével, amelyen részt vesznek a munkaügyi minisztérium képviselői is a bérpótlékok és a szabadságjegyek megvitatása érdekében. A tanügyi szakszervezeti tagok eltökélt szándéka folytatni a tiltakozó akciókat mindaddig, amíg az oktatási minisztérium nem talál megoldást a bérezési, valamint az elbocsátásokkal kapcsolatos problémáikra.
Délkelet-Európa legnagyobb animatronikus dinoszauruszaként hirdeti új attrakcióját a barcarozsnyói dinópark. Egy jura kori Brachiosaurusról van szó.
Az ügyészek kérésére a legfelsőbb bíróság csütörtökön elrendelte Horațiu Potra fogdában vagy házi őrizetben lévő zsoldosainak a szabadlábra helyezését.
Eladó Székelyudvarhely egyik legvidámabb helye, a Park Hjump trambulinpark!
Az országos szinten lezajlott elektromos iskolabuszok beszerzése jelentős vitákat eredményezett az árkülönbségek miatt, sokan túlárazást bizonygatnak. A székelyföldi megyék is részesültek a programból, megnéztük, hol mennyit fizettek a járművekért.
Megtörténhet, hogy mégsem tereli jogi útra a bérpótlékcsökkentések ügyét a Sanitas szakszervezet, ugyanis az egészségügyi minisztérium képviselőivel folytatott megbeszélésen ígéretet kaptak arra, hogy a szaktárca orvosolni fogja a helyzetet.
A Magyar Református Szeretetszolgálat 26 millió forinttal segíti a székelyföldi árvízkárosultakat. A támogatás jelentős része Parajdra, egyötöde pedig Nagyborosnyóra jut.
A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.
A román légierő „az elrettentés és a védelem egyik erőssége az észak-atlanti szövetség keleti szárnyán” – állítja a védelmi minisztérium.
Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert, akit ötrendbeli – egy esetben folytatólagosan elkövetett – hivatali vesztegetés elfogadásával és pénzmosással gyanúsítanak.
Egy személyautó beszorult egy kamion pótkocsija alá Segesvár kijáratánál csütörtök délután. A Maros megyei tűzoltóság beavatkozására volt szükség a jármű kimentéséhez.
szóljon hozzá!