
Megkezdte a kedvezményes üdülési jegyekre jogosultak kérvényeinek átvételét a Maros Megyei Nyugdíjpénztár hétfőn. 2011-ben 5300 nyugdíjas élt a lehetőséggel, és utazott el gyógykezelésre valamelyik fürdővárosba.
2012. január 19., 13:482012. január 19., 13:48
2012. január 19., 16:152012. január 19., 16:15
Két évvel ezelőtt változott a kérvények elbírálási rendszere, és így már nem az élvez előnyt, aki a leghamarabb leadja az iratcsomóját, hanem az, aki arra a legtöbb pontot kapja.
A kedvezményes üdülési jegyek odaítélésénél több kritérium szerint döntenek. Számít, ha az igénylő az elmúlt két évben élt már ezzel a lehetőséggel (ha igen, kevesebb, ha nem, akkor több pontot kap – amennyiben mindkét évben volt, úgy nulla pontot), beteg, vagy korhatáros nyugdíjas. A kérvényező havi nyugdíjának nagysága is számít: kis nyugdíjjal több, nagyobbal kevesebb pontot kap.
„A kérvényeket már elfogadjuk, várhatóan februárban megérkeznek hozzánk a nyomtatott jegyek, márciusban már indulhat az első csoport gyógykezelésre. A tavaly kevéssel több mint 5300 nyugdíjas élt a lehetőséggel. Ők főként a közeli üdülő és terápiás központokat választották: Szovátát, Félixfürdőt, Kovásznát, Tusnádfürdőt, de főként a nyári időszakban olyanok is voltak, akik a tengerparton töltötték idejüket” – nyilatkozta Morent Ilona, az intézmény vezetője.
A nyugdíjasok egy havi nyugdíjuk felét kell kifizessék a kedvezményes üdülési jegy áraként, vagyis aki 600 lejt kap, az 300 lejből mehet gyógykezelésre.
A nem nyugdíjasok is igényelhetik a kedvezményes üdülési jegyet. Számukra követelmény, hogy legyen társadalombiztosításuk. Ha a havi juttatásuk kisebb, mint az országos átlagbér, a jegy teljes értékének 50 százalékát kell fizetniük, míg, ha nagyobb, akkor a 100 százalékát. Az igényléseket postai úton is el lehet juttatni a nyugdíjpénztárhoz.
Késnek az ingyenes vonatjegyek
Központi szinten problémák adódtak a nyugdíjasok ingyenes vonatjegyének kinyomtatásakor – tudtuk meg Morent Ilonától. A szakember elmondta, Bukarestben át akartak térni egy modernebb technikára, és ez nem ment zökkenőmentesen, ezért a jegyek kézbesítése késik. „Amennyiben minden rendben lesz, úgy februárban már a nyugdíjjal együtt viszi a postás a vonatjegyeket” – fogalmazott.
Földrengéshez hasonló zajt és mozgást eredményezett pénteken reggel a hó súlya alatt összeomlott röpde a marosvásárhelyi állatkertben. A Zöld házat és környékét is lezárták.
Két autó ütközött össze Désfalva és Harangláb között pénteken reggel, többen is megsérültek.
Noha a konkrét határozattervezet még nincs meg, de Marosvásárhelyen úgy néz ki, legtöbb ezer lej értékben fogják visszatéríteni a fogyatékkal élők által befizetett adót, jövedelem függvényében.
Folytatni fogják a beruházásokat és a megkezdett munkálatokat Marosvásárhelyen – számolt be csütörtöki sajtótájékoztatóján Soós Zoltán polgármester. Ottjártunkkor láttuk, hogy a városháza közelében épülő mélygarázsnál gőzerővel dolgoznak.
Erősen ittas állapotban ült a kormányhoz egy nő Maros megyében szerdán este, baleset lett a vége.
Két autó ütközött össze Maroskeresztúron, három ember megsérült. A helyszínen félsávon, rendőri irányítással halad a forgalom.
Csütörtöktől kezdődően egyhetes programsorozattal ünnepli a román és a magyar kultúrát a Studium–Prospero Alapítvány Marosvásárhelyen.
Marosvásárhelyen zajlik az új, RFID-chippel ellátott vegyes- és biokukák kiosztása. A cél az igazságosabb díjszabás és a mérhető hulladéktermelés, de amíg az új kukák kompatibilisek lesznek az új járművekkel, még a régieket kell használni.
A vegyipari kombinát közleménye, amelyben a késleltetett eladási folyamatra is hivatkozva jelenti be, hogy kényszerszabadságra küldi alkalmazottait, nem hatja meg a Romgazt – írja utóbbi válaszként. Maros megye prefektusa is megszólalt az ügyben.
szóljon hozzá!