
Fotó: Gergely Imre
Régi álma teljesült a gyergyóalfalvi sportkedvelőknek: elkészült és üzembe helyezték a község új sportcsarnokát. Délelőtt iskolai tornaórák zajlanak itt, délután és este pedig helybéli és környékbéli sportkedvelők használják.
2023. november 07., 10:472023. november 07., 10:47
Három év alatt készült el az alfalvi sportcsarnok, amely modernebb és építészetileg is más, mint a régebbi típustervek szerint országszerte felhúzottak. Az emeleti lelátón 110 néző foglalhat helyet, a játéktér teremlabdarúgásra, kosárlabdára és más sportágak művelésére is alkalmas.
Az építkezés az Országos Beruházási Ügynökség (CNI) révén valósult meg nyolcmillió lejes költséggel, de a községnek csak a közműhálózatokra való csatlakozás biztosítását kellett magára vállalnia – mondta el Gáll Szabolcs polgármester.
Délelőttönként a Sövér Elek Szakközépiskola 5–12. osztályos tanulói számára tartják itt a testnevelésórákat, a kisebbeknek pedig a szomszédos, kisebb tornateremben. Ebből a szempontból is nagy szükség volt a sportcsarnoka, hiszen
– tudtuk meg az elöljárótól.
Fotó: Gergely Imre
A sportcsarnokban a teremfocihoz, kézilabdához szükséges kapuk már a helyükön állnak, a borítás minősége jó, az öltözők rendben vannak. Várják a kosárlabdapalánkok érkezését, és még szükség van néhány kisebb munkálatra, eszközre, hogy minden olyan legyen, amilyennek elképzelték – tette hozzá Bege László alpolgármester. Például
hogy akár országos bajnoki mérkőzéseket is szervezhessenek, de folyamatosan kikérik a létesítményt használó sportolók, csapatok visszajelzéseit, javaslatait, hogy mit kellene még hozzátenni, hogy minden a lehető legjobban működjön – mondta Bege, kiegészítve azzal, hogy a hétvégén több mint szász résztvevővel zajlott amatőr asztalitenisz-verseny, és mindenki meg volt elégedve az itteni körülményekkel.
Már az eddigiekből is látszik, hogy a csarnok iránt komoly igény mutatkozik. Az alfalviak mellett csomafalviak és gyergyószentmiklósiak is jönnek ide sportolni, sőt a Székelyföldi Labdarúgó Akadémia itteni utánpótláscsapatai is itt tartják az edzéseket.
Bege elmondta, a régebbi kis teremben is mindig zajlik valamiféle tevékenység, így crossfit, aerobik, asztalitenisz-edzések, mozgáskoordináció-fejlesztő foglalkozások. Amíg az időjárás megfelelő, addig folyamatosan használatban marad a Guszti-kertben létrehozott sportközpont is.
Fotó: Gergely Imre
A csarnok körül még hátravannak a területrendezési munkálatok, és készülnek arra, hogy ünnepélyesen is felavassák az új létesítményt. Az önkormányzat szándéka az, hogy a csarnokműködtetést az iskolának adják át, Bege László azonban előrevetítette azon tervüket is, miszerint a későbbiekben
akinek ezek karbantartása lenne feladata, no és az, hogy ezeket minél többen használják. Gondolkodnak azon is, hogy milyen nevet adjanak a csarnoknak – ehhez a közösségtől várnak javaslatokat.
Az ivóvízszolgáltatás reggel kilenc és délután egy óra között, míg az áramellátás reggel kilenc és délután öt óra között fog szünetelni szerdán több székelyudvarhelyi utcában – közli a polgármesteri hivatal.
Magyar Péter arra kéri az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát.
Folyamatos nyomkövetés, újlenyomat-adatbázis, adatlopás – számos félelem él a lakosság egy részében az új típusú személyivel kapcsolatban. De mit kell tudni az elektronikus személyiről, melyek az alaptalan aggályok és a valós nehézségek vele?
Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat – közölte a Szeben megyei rendőrség.
A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióival folytatott keddi egyeztetés után ismét leszögezte, hogy nem áll szándékában visszaadni a megbízását.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői készek tárgyalni Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, amennyiben meghívást kapnak tőle – jelentette ki kedden az alakulat szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölte a Legfőbb Ügyészség.
Kisebb termetű medve kószált hétfőre virradóra a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium udvarán. A városvezetés a térfigyelő kamerák felvételei alapján igyekszik meghatározni, hogy honnan érkezhetett a vadállat.
A romániai lakosság 86,1 százaléka arra számít, hogy a következő hat hónapban tovább emelkednek az árak – derül ki az INSCOP legfrissebb felméréséből. Júniusban még 84,5 százalék volt ez az arány.
szóljon hozzá!