
Fotó: Boda L. Gergely
„Már csak a politikai akaraton múlik, nem az akkreditáció, hanem, hogy milyen gyorsan kapjuk meg azt”– hangzott el a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem szerdai sajtótájékoztatóján. Ahogy meglesz az akkreditáció, indítják a mester, majd a doktorképzést is az egyetemen.
2010. április 22., 08:542010. április 22., 08:54
2010. április 22., 11:282010. április 22., 11:28
Fotó: Boda L. Gergely
Romániában a felsőoktatási intézmények akkreditációs folyamata legkevesebb hét év, ugyanis a harmadik kifutó évfolyam végzése után lehet kezdeményezni. A Sapientia EMTE 2007-ben érkezett el oda, hogy kérvényezhette a 2001-ben elindult szakjainak elismerését, múlt évben pedig az intézményi akkreditációt.
A Romániai Felsőoktatás Minőségét Biztosító Ügynökség (ARACIS) múlt héten utolsó vizsgálatát tette a Sapientia mindhárom helyszínén. Bár jelentés, eredmény még nem született, pozitív benyomásokkal távozott a bizottság. „Látták, hogy komoly munka folyik itt. Csupán pár negatív véleményt fogalmaztak meg, így azt, hogy vigyázzunk, nehogy elszigetelt egyetemet építsünk, és felhívták a figyelmünket, hogy nehéz egy egyetemet három helyszínen működtetni” – számolt be az intézmény rektora, dr. Dávid László, aki bízik a pozitív jelentésben, és úgy gondolja, akár már a felvételit is akkreditált egyetemként tarthatják.
„Ha olyan hamar megszületik a pozitív döntés, akár már ősszel beindíthatjuk a mesterképzést. Öt mesterképző szak elindítása is előkészületben van” – tette hozzá az egyetem marosvásárhelyi dékánja, Székely Gyula. Az akkreditáció legnagyobb előnye ugyanis, hogy az egyetem mester-, majd doktorképzést is indíthat.
A Mihály-fivérek története a kitartásról és az álmaikért vívott mindennapi harcról szól. A három marosvásárhelyi testvér versenysportszerűen taekwandozik, miközben édesanyjuk minden erejével támogatja őket ezen az úton, amely rengeteg áldozattal is jár.
Több jármű forgalmi engedélyét is bevonták a rendőrök a hétvégén Szászrégenben, ahol átfogó ellenőrzést végeztek. 128 személyt igazoltattak, 38 járművet állítottak meg és ellenőriztek, továbbá hat kereskedelmi egységet is vizsgáltak.
Kiosztották a 33. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait Marosvásárhelyen. A fesztivál fődíját idén egy magyar rendező alkotása nyerte el.
Ismét virágkorát éli az a fajáték, amely egy madzaggal összekötött kalapácsszerű részből és egy lyukas golyóból áll. A kendama játék azonban több iskolában tiltólistára került sérülésveszélyre hivatkozva.
Idén országszerte már 150 tűzeset történt lakóépületekben, ebből 54 esetet a tisztítatlan vagy hibás kémény okozott, és két halálos áldozatot is követeltek már a lakástüzek idén Maros megyében. A megelőzésre hívták fel a figyelmet a tűzoltók.
Marosvásárhelyen december 5-én, a Mikulás érkezésének napján nyitják meg a karácsonyi vásárt a Színház téren.
Beleesett a Turbina-csatornába egy személy Marosvásárhelyen szombat délelőtt, a tűzoltóknak sikerült kimenteniük őt.
Újabb művészeti tárlatnak ad otthont a marosvásárhelyi Studium HUB kiállítóterme november 21-től: Lukács Adél Vanda képei segítséget nyújtanak az önreflexióra, a gyász feldolgozására és a belső béke keresésére.
Egy személyt súlyos, kettőt közepesen súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba szombat hajnalban Szászrégenben, miután közúti balesetet szenvedtek.
Mégsem lesznek egyirányúak egyelőre a Kaptatós, a Cseresznyés és a Dévai utcák Marosvásárhelyen. Az ügyet hétfőn 13 órakor ismét megtárgyalja a Közlekedési Bizottság nyilvános ülés keretében.