Fellélegezhetnek a Szabadság utca lakói, a városvezetés ugyanis november 2-án megnyitotta a Sziget utcát a teherforgalom előtt. A dolognak azonban van egy szépséghibája: az ideiglenes útlezárást jelző táblát ott felejtették az utca elején, így a kamionsofőrök csak félve, vagy egyáltalán nem hajtanak be.
2011. november 02., 14:372011. november 02., 14:37
2011. november 04., 14:362011. november 04., 14:36
A tábla ott maradt
A Sziget utca második szakaszának felújításához idén tavasszal láttak hozzá, miután az áthaladó teherforgalom, illetve a viszontagságos időjárás tönkretette. Az 1700 méteres útszakaszt 6,5 millió lejből rehabilitálták. „Az évszázadok során a Maros által idehordott kő és homok érdekes állagú talajt alakított ki itt. Az építők ezért egyes szakaszokon hatvan centiméteres alapot öntöttek az útnak, vagyis nemhogy teherautók, de még tankok is nyugodtan közlekedhetnek itt” – fogalmazott az útszakasz átadásán Dorin Florea polgármester. Hozzátette: szerették volna kiszélesíteni az úttestet, de ezt a vasút miatt nem tehették meg. „Tervezzük, hogy összekötő utat építünk a Sziget utca és a Maros-híd között” – mondta Florea.
A szerda déli átadáson a helyi rendőrség munkatársai irányították a tehergépkocsikat a Sziget utca irányába, de miután elment a polgármester, a hatóság emberei is távoztak. Az ideiglenesen kihelyezett behajtani tilos tábla azonban ott maradt, így a kamionok nem fordultak be az utcába, a Sportcsarnoktól jövet tovább haladtak a Szabadság utca felé. Kollégánk intett az egyik sofőrnek, hogy be lehet hajtani az utcába, mire ő azt megköszönte, uganis nem merte megtenni a tábla miatt. Őt követte még két teherautó, az utolsó vezetője CB-rádión szólt a kollégáinak, hogy nyitva az utca, de ezt követően is volt, aki a Szabadság utcát választotta.
Kollégánk útmutatásának köszönhetően három teherautó behajtott az utcába
Ottjártunkkor észrevettük, a felújított útszakaszon nem alakítottak ki kerékpársávokat. Kérdésünkre a polgármesteri hivatal illetékese azt állította, hogy ezeket a töltésen alakítják majd ki. Nem ez az egyetlen frissen felújított útszakasz, amelyről hiányzik a kerékpársáv, holott erről jogszabály rendelkezik. Mózes Levente helyi tanácsos a legutóbbi tanácsülésen rákérdezett, hogy a felújított Hídvég utcán miért nincs hasonló...
„Az utcában még csatornázási munkálatok folynak, különböző vezetékeket kell beásni a föld alá. Ez okból a sáncok is piskótakövekkel vannak kirakva, hogy majd egyszerűbb legyen felszedni azokat. Miután minden munkálattal végzünk, elkészítjük a bicikliutakat is” – magyarázta akkor a kerékpársávok hiányát Claudiu Maior alpolgármester.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!