Majdnem 200 diák búcsúzott a Kósból

•  Fotó: Pál Gábor

Fotó: Pál Gábor

Csütörtökön délelőtt kicsengették a székelyudvarhelyi Kós Károly Szakközéiskola végzős diákjait. Négy nappali és három esti tagozatos csoport ballagott el a tanintézményből, összesen 183 diák intett búcsút iskolájának.

Pál Gábor

2010. június 10., 11:592010. június 10., 11:59

•  Fotó: Pál Gábor Galéria

Fotó: Pál Gábor

Pálhegyi Pál, nyugdíjba vonuló igazgató kezdte a elköszönő beszédék sorát. A kicsengetett diákoknak útravalóul azt tanácsolta, hogy ha tehetik, inkább itthon kamatoztassák tudásukat, mint ahogy azt tette az iskola névadója, Kós Károly is – idézve az egykori írót, építészt, grafikust, etnográfust és politikust: „Erdélyben nagyobb szükség lesz reám, mint Budapesten”.

Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere Paul Coelho gondolataival szólította meg a végzősöket: Álmodj, amit csak akarsz, menj, ahova szeretnél, légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél! Az elöljáró hozzátette, hogy ha szülőföldjéről el is vinné az embert a sors, az otthoniak mindig hazavárják.

Antal István parlamenti képviselő is felszólalt, kifejtette, hogy néhányan elvándoroltak tanulmányaik befejezte után, de akik itthon maradtak, erősítették a közösséget. Antal is azzal bíztatta a végzősöket, maradjanak a szülőföldjükön. Szász Jenő, Székelyudvarhely alpolgármestere egy kérdéssel indította beszédét, amire a választ is megadta: Mi a legszebb ajándék, amit adtunk vagy kaptunk? Általában az a legszebb ajándék, amiben benne van a szívünk, lelkünk. Azt tanácsolta a diákoknak, hogy mindig adjanak ilyan ajándékot. A politikusokon kívűl felszólaltak az egyházak képviselői, és dalolva búcsúztatták a végzősöket az alsóbb osztályosok is.

A nappali tagozatosok közül 27-en közgazdaságtant, 29-en turisztikát, 28-an matematika-informatikát, 20-an pedig kereskedelem szakot végeztek. 77 esti tagozatos diák a természettudomány alapjaival hagyhatta el a középiskolát.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés