Magyar pártok különversenye parlamenti helyekre

Az Erdélyi Magyar Néppárt vezetőinek elképzelése szerint módosítani kellene a romániai törvénykezést úgy, hogy a magyar politikai pártok biztosan bejussanak a bukaresti törvényhozásba, vagyis hogy „senki kezében ne legyen zsarolási lehetőség a be nem jutással való fenyegetés”.

Gáspár Botond

2011. december 11., 14:592011. december 11., 14:59

2011. december 11., 18:072011. december 11., 18:07

„Az etnikai arányosság elve azt jelenti, hogy minden nemzeti közösség a számarányainak megfelelően elkülönített helyekre versenyezne a parlamenti választások során, ez pedig kiküszöbölné azt a félelmet, hogy a magyarság képviselői nem jutnak be a bukaresti parlamentbe. Ez azt jelentené, hogy a magyar közösség esetében körülbelül annyi helyre lehetne számítani, mint amennyivel most rendelkezik, ezekre az elkülönített helyekre pedig a magyar politikai alakulatok versenyezhetnének. Ez azt is eredményezné, hogy Bukarestben együttműködés lenne a magyarok között, azokon a vidékeken pedig, ahol a magyarság tömbben él, ott egészséges verseny alakulna ki” – ismertette az elképzelést az EMNP megbízott elnöke, Toró T. Tibor szombaton Marosvásárhelyen.

A Maros Művészegyüttes kövesdombi székhelyén az Erdélyi Magyar Néppárt programalkotó fórumát, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács pedig országos küldöttgyűlését tartotta szombaton, amelyen részt vett Füzes Oszkár (Magyarország bukaresti nagykövete), Zsigmond Barna Pál (Magyarország csíkszeredai főkonzulja), Répás Zsuzsanna (a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára), Kubatov Gábor (a FIDESZ országos pártigazgatója), Pásztor István (a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke), Ágoston András (a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke), Jakab Sándor (a Horvátországi Magyar Demokratikus Közösség elnöke), Horváth Ferenc (a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnöke), Brezovics Sándor (a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség vezetője).

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 17., szombat

A luxusautókat is elszállítják, ha szabálytalanul parkolnak

Négy hónap alatt hatszáznál több szabálytalanul parkoló vagy közterületen hagyott autót szállítottak el Marosvásárhelyen. Soós Zoltán polgármestert cáfolta, hogy a luxus, nagyméretű járművek a helyükön maradnak, bárhol is állomásoznak.

A luxusautókat is elszállítják, ha szabálytalanul parkolnak
Hirdetés
2026. január 17., szombat

Százötvenezer euró üti annak a markát, aki megtervezi Marosvásárhely új sport- és szabadidőparkját

Negyven hektáros területen fekvő sport- és szabadidőpark létrehozását tervezi a marosvásárhelyi városháza, és százötvenezer eurós össznyereményt ajánl fel azoknak a tervezőknek, építészeknek, akik rész vesznek a tervpályázaton.

Százötvenezer euró üti annak a markát, aki megtervezi Marosvásárhely új sport- és szabadidőparkját
2026. január 16., péntek

A hó súlya alatt beomlott a marosvásárhelyi állatkert egyik röpdéje

Földrengéshez hasonló zajt és mozgást eredményezett pénteken reggel a hó súlya alatt összeomlott röpde a marosvásárhelyi állatkertben. A Zöld házat és környékét is lezárták.

A hó súlya alatt beomlott a marosvásárhelyi állatkert egyik röpdéje
2026. január 16., péntek

Baleset miatt áll a forgalom Désfalva és Harangláb között

Két autó ütközött össze Désfalva és Harangláb között pénteken reggel, többen is megsérültek.

Baleset miatt áll a forgalom Désfalva és Harangláb között
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Legtöbb ezer lejt adnak vissza a fogyatékkal élők adójából, de már most van egy feltétel

Noha a konkrét határozattervezet még nincs meg, de Marosvásárhelyen úgy néz ki, legtöbb ezer lej értékben fogják visszatéríteni a fogyatékkal élők által befizetett adót, jövedelem függvényében.

Legtöbb ezer lejt adnak vissza a fogyatékkal élők adójából, de már most van egy feltétel
2026. január 15., csütörtök

A polgármester ígérete szerint idén elkészül a belvárosi mélygarázs

Folytatni fogják a beruházásokat és a megkezdett munkálatokat Marosvásárhelyen – számolt be csütörtöki sajtótájékoztatóján Soós Zoltán polgármester. Ottjártunkkor láttuk, hogy a városháza közelében épülő mélygarázsnál gőzerővel dolgoznak.

A polgármester ígérete szerint idén elkészül a belvárosi mélygarázs
2026. január 15., csütörtök

Ittasan balesetezett egy nő Maros megyében

Erősen ittas állapotban ült a kormányhoz egy nő Maros megyében szerdán este, baleset lett a vége.

Ittasan balesetezett egy nő Maros megyében
Ittasan balesetezett egy nő Maros megyében
2026. január 15., csütörtök

Ittasan balesetezett egy nő Maros megyében

Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

Baleset akadályozza a forgalmat Maroskeresztúron

Két autó ütközött össze Maroskeresztúron, három ember megsérült. A helyszínen félsávon, rendőri irányítással halad a forgalom.

Baleset akadályozza a forgalmat Maroskeresztúron
Baleset akadályozza a forgalmat Maroskeresztúron
2026. január 15., csütörtök

Baleset akadályozza a forgalmat Maroskeresztúron

2026. január 15., csütörtök

Kezdetét veszi a Kultúra hete Marosvásárhelyen

Csütörtöktől kezdődően egyhetes programsorozattal ünnepli a román és a magyar kultúrát a Studium–Prospero Alapítvány Marosvásárhelyen.

Kezdetét veszi a Kultúra hete Marosvásárhelyen
Kezdetét veszi a Kultúra hete Marosvásárhelyen
2026. január 15., csütörtök

Kezdetét veszi a Kultúra hete Marosvásárhelyen

Hirdetés