Magyar összefogás a zabolai Csipkésben

•  Fotó: Henning János

Fotó: Henning János

Háromszéken 2009-ben indította el a HÁRIT annak hagyományát, hogy minden évben megrendezésre kerüljön egy szabadegyetem, melynek célcsoportja a háromszéki, illetve háromszékről elszármazott fiatalok. Péntek délelőtt a magyar összefogás jövőjéről beszélgettek a fiatalok és meghívottjaik.

Bús Ildikó

2010. július 16., 17:142010. július 16., 17:14

2010. július 18., 12:582010. július 18., 12:58

•  Fotó: Henning János Galéria

Fotó: Henning János

Az ötnapos Háromszéki Szabadegyetem célja a 90 állandó táborlakó és a kilátogatók számára olyan programokat kínálni, melyek felkeltik érdeklődésüket az önkéntesség és a civil tevékenységek iránt, valamint bevonni őket elsősorban a fiatalokkal kapcsolatos témakörökben vitákba, beszélgetésekbe. Pénteken a magyar összefogásról beszélgettek a fiatalok a meghívott politikusokkal. Az összefogás olyan, mint a házasság, akarat kell mindkét fél részéről – fogalmazott Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke. Az előadás keretében Antal Árpád Andrással, Sepsiszentgyörgy polgármesterével és Toró T. Tiborral, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnökével együtt a magyar összefogás jövőjéről tárgyaltak a táborlakók.

Toró T. Tibor szerint az erdélyi magyar közösség érdekében olyan emberekkel is együtt kell működni, akiktől szakadék választ el, ha különféle eszközökkel is, de közös cél mentén együtt kell dolgozni. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács bemutatása kapcsán Toró úgy vélte, az EMNT tulajdonképpen fából vaskarika, hiszen civil eszközökkel politikai célért, tételesen az autonómiáért küzd, viszont az elkövetkező időszakban azt is el kell dönteniük, milyen irányba viszik a szervezetet.

•  Fotó: Henning János Galéria

Fotó: Henning János

Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere a nemzetiségi választóvonal és az etnikai paktum fontosságáról beszélt. Úgy véli, az erdélyi magyarok érdekeit képviselők nem az adott párttal, hanem a románokkal tárgyalnak, innen is adódik, hogy az RMDSZ ismételten vállalta a kormányzati szerepet. „Az elmúlt két évtized bebizonyította, hogy Székelyföldön csak akkor lehet infrastrukturális fejlesztéseket elindítani, ha a Szövetség kormányon van” – indokolta a kormányzati szerepvállalás fontosságát Antal Árpád András.

Tamás Sándor arra hívta fel a figyelmet, és abban mindhárom előadó egyetértett, hogy a román pártok előbb-utóbb tudatosan megpróbálják a magyar szavazókat elcsábítani, Háromszéken például Zágon és Kökös községekben magyar polgármester van, de a községben már a román nemzetiségűek vannak többségben, tehát a román politikai pártok térnyerése a Székelyföld szélén lévő településeket is veszélyezteti.

•  Fotó: Henning János Galéria

Fotó: Henning János

A tábor ezzel nem ért véget, a hétvégén még több izgalmas programmal várják a fiatalokat  a szervezők. Egy másik fontos témája a rendezvénynek a székely–szórvány kapcsolatok, a táborban a Hunyad Megyei Ifjúsági Tanács részéről 10 fiatal vesz részt. Továbbá az utolsó előtti napon, szombaton két előadás is szórványban élő magyar fiatalok helyzetét, valamint a Kovászna–Hunyad megyék közti kapcsolatot taglalja.

Az előadások mellett igen változatos program várja az érdeklődőket: csapatvetélkedők, humor, rekorddöntés, kézműves-tevékenységek, sport, műhelymunkák, koncert és szórakozás.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 05., csütörtök

Lehetőség, hogy jót tegyünk: önkénteseket vár a háromszéki tűzoltóság

A Kovászna megyei tűzoltóság felhívása azoknak szól, akik szívesen segédkeznének a mentési akciókban. Mutatjuk az önkéntességi programban való részvétel feltételeit.

Lehetőség, hogy jót tegyünk: önkénteseket vár a háromszéki tűzoltóság
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

Ezúttal is a kultúra több területére tekint ki a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet

A sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet idén a Helikon 100 centenáriumi ünnepségsorozat koordinálása mellett hangoskönyv-kiadással, közösségi erdőültetéssel és egy különleges, a székely házasodási szokásokat feltáró gyűjtéssel várja a közönséget.

Ezúttal is a kultúra több területére tekint ki a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet
2026. február 05., csütörtök

EMSZ: ne a valódi sérülteket büntessék, hanem szűrjék ki a csalókat

Üdvözlendők, de nem elégségesek az adóügyi korrekciók – vélik a háromszéki EMSZ vezetői, akik szerint a jelenlegi adóterhek nem a mindennapi valóságra, hanem költségvetési kényszerre épülnek, ami csődhullámot indíthat el a vállalkozások körében.

EMSZ: ne a valódi sérülteket büntessék, hanem szűrjék ki a csalókat
2026. február 05., csütörtök

Orvoshiány miatt korlátozzák a betegellátást Kézdivásárhelyen

Február 5-től csak napközben, 14 óráig fogadnak olyan sürgősségi és szülészeti eseteket, amelyekhez aneszteziológus szakorvos jelenléte szükséges – közölte a páciensekkel csütörtökön a kézdivásárhelyi kórház.

Orvoshiány miatt korlátozzák a betegellátást Kézdivásárhelyen
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

Több szempontból is előnyös, ha egy önkormányzat együttműködik a Waze-zel

Az autósok mellett az önkormányzatok, útkezelők tevékenységét is segítheti az egyik legnépszerűbb közösségi navigációs alkalmazás partnerségi programja, amelyhez Háromszék is csatlakozott. Utánajártunk, mit jelent ez az együttműködés a gyakorlatban.

Több szempontból is előnyös, ha egy önkormányzat együttműködik a Waze-zel
2026. február 04., szerda

A holokauszt helyi emlékezete Sepsiszentgyörgyön

Az egykori sepsiszentgyörgyi zsidó közösségről és annak emlékezetéről beszéltek kedden este a Bod Péter Megyei Könyvtár előadótermében. A holokauszt óta alig esik szó róluk, pedig emlékezni számunkra is fontos.

A holokauszt helyi emlékezete Sepsiszentgyörgyön
2026. február 04., szerda

Az időben felfedezett rákos megbetegedés jó eséllyel gyógyítható

Havonta több száz beteget kezelnek Marosvásárhelyen az onkológiai klinikán, nemcsak Maros megyeieket, hanem máshonnan érkezőket is. A rák elleni küzdelem világnapján megmutatták az új sugárterápiás eszközt, amivel még célzottabban tudnak gyógyítani.

Az időben felfedezett rákos megbetegedés jó eséllyel gyógyítható
Hirdetés
2026. február 04., szerda

Megérkeztek a csónakok a sepsiszentgyörgyi befagyott tóhoz

Noha a vízfelületet még jég borítja, a háttérben már minden adott a tavaszi szezonnyitáshoz a sepsiszentgyörgyi városi szabadidős létesítménynél. A fenntartó Rekreatív Rt. beszerezte az állomási tóra szánt csónakokat és vízibicikliket.

Megérkeztek a csónakok a sepsiszentgyörgyi befagyott tóhoz
2026. február 03., kedd

Sepsiszentgyörgyön úgy látják, a lakásadót ki lehet fizetni, az nem fog változni; a járműadóval még várhatunk

Két fronton indul el a sepsiszentgyörgyi önkormányzat adóügyben: egyes intézkedések felülvizsgálatát kéri a kormánytól, míg mások esetében saját megoldásokat dolgoz ki.

Sepsiszentgyörgyön úgy látják, a lakásadót ki lehet fizetni, az nem fog változni; a járműadóval még várhatunk
2026. február 02., hétfő

Többen jogosítvány nélkül maradtak Kovászna megyében

Több száz szabálysértőt szankcionáltak az elmúlt héten a Kovászna megyei rendőrök, akik a balesetek megelőzése érdekében tartottak közúti ellenőrzéseket. Volt, akinek a jogosítványa bánta a gyorshajtást – derül ki a hatóság közleményéből.

Többen jogosítvány nélkül maradtak Kovászna megyében
Hirdetés