
Képünk illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Magyar nyelvű szentmisét mutatott be és fiatalokat bérmált szombaton Bukarestben, a Minden Kegyelmek Édesanyjának nevét viselő Barátok templomában Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek.
2024. május 12., 09:592024. május 12., 09:59
Homíliájában arra hívta fel a román fővárosban bérmálkozó húsz fiatal figyelmét, hogy pünkösdkor, a Szentlélek kiáradásával nemcsak lelki békét és bűnbocsánatot, hanem küldetést is kapott az egyház, és arra kérte őket, legyenek igaz hívők, ne csak mímeljék a vallásosságot, mint a farizeusok.
„Ahogyan a bábeli torony elbeszélésében az ember Istentől önállósítani akarta magát, és ezért egymást sem tudta megérteni többé, ezért megzavarodott a nyelve, és ellenségeskedni kezdett egymás között, úgy pünkösdkor, a bocsánatot elnyerve,
Ezt az egyesítő, szeretetet és békét adó Szentlelket ünnepeljük a mai napon, és kérjük, tegyen képessé bennünket a bocsánat elfogadására, egymás megértésére és szeretetére, és tegyen alkalmassá arra a küldetésre, amit Krisztus az egész egyháznak adott” – fogalmazott a bukaresti bérmálási szentmisén Erdő Péter.
A szertartás után a bérmálkozók nevében Szabó Csongor, a bukaresti Ady Endre Líceum tanára köszönte meg az esztergom-budapesti érseknek, hogy látogatást tett a bukaresti szórványközösségben, és tőle vehették át a szentséget.
„Nagyvárosi helyzetéből adódóan szétszórt magyar közösségünk számára sokat jelent az ön bátorító jelenléte, amely megerősít hitbeli, nemzeti önazonosságunkban, és
– mondta Szabó Csongor.
Erdő Péter azt mondta, nagy öröm számára is, hogy a bukarestiekkel együtt ünnepelhetett. Felidézte,
Megemlékezett arról, hogy a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra népes küldöttség érkezett erről a plébániáról Budapestre Aurel Perca bukaresti érsek-metropolita vezetésével, és bejelentette: mostani látogatása alkalmával meghívta Perca érseket, hogy augusztus 20-án, Szent István napján a Bazilika előtt tartsa meg a szentbeszédet. Az ünnepség után a jelen lévő magyar újságíróknak Erdő Péter elmondta, Aurel Perca el is fogadta a meghívást.
Erdő Péter az öt éve beiktatott Aurel Perca bukaresti érsek-metropolita meghívására érkezett a román fővárosba, ahol a héten ünneplik Szent II. János Pál pápa bukaresti látogatásának 25. évfordulóját, akinek a személyében először járt katolikus egyházfő Romániában.
A ferencesek által alapított, 17. században épült Barátok temploma (Baratia) a román főváros legrégebbi, ma is létező katolikus temploma, ahol a halmozottan szórványközösségnek számító bukaresti magyar római katolikus hívek rendszeresen anyanyelvű pasztorációban részesülnek.
A korábbi években két alkalommal is bérmált Bukarestben Böcskei László nagyváradi megyés püspök, akit azért hívott meg Cristinel Tampu, a Barátok templomának csángóföldi származású plébánosa, hogy a mintegy 400 tagú magyar közösség krisztusi nagykorúságot elérő hívei magyarul részesüljenek a szentségben.
Egy sofőriskola tanulóját szúrták ki a rendőrök, amint alkoholos befolyásoltság alatt vezetett a gyakorlati óráján Giurgiuban. Az oktató jogosítványát felfüggesztették 90 napra, valamint megbírságolták közel 2000 lejre.
Tűz ütött ki vasárnapra virradóan a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Hașdeu diáknegyedbeli 17-es számú bentlakásának egyik ötödik emeleti szobájában. A hallgatókat kimenekítették az épületből, senki nem szorult kórházi ellátásra.
Egy zártkörű rendezvény résztvevőinél jelentkeztek szombat este az ételmérgezésre utaló tünetek Szeben megyében, a feleki Brukenthal-kastély rendezvénytermében – értesült az Agerpres hírügynökség.
A települések sorában csak Csíkszeredában esett fagypont alá a hőmérséklet vasárnapra virradóan.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
szóljon hozzá!