Magukra maradnak a fogyatékos gyerekek és családjaik

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Felfüggeszti a Kitartás Nappali Központ működését az Alpha Transilvană Alapítvány, és így több mint hatszáz súlyosan sérült gyerek marad foglalkozás nélkül. Az ok: pénzhiány.

Fancsali Attila

2010. május 19., 13:442010. május 19., 13:44

2010. május 19., 14:042010. május 19., 14:04

•  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

Fotó: Boda L. Gergely

Az alapítvány vezetője, Andreia Moraru szerint ők mindent megtettek, hogy elkerüljék a központ tevékenységének felfüggesztését, többször is megpróbálták behajtani a hatóságoktól a hátralékokat, sikertelenül. Az alkalmazottakat az elbocsátás veszélye fenyegeti.

„Az Alpha Transilvană Alapítvány a héten kapott 100 000 lejt támogatásként, amelyet megígértek, és meg is szavaztak. 2009 júliusa és 2010 áprilisa között saját pénzből fedeztük a kiadásokat, abban reménykedve, hogy megkapjuk a szükséges pénzösszegeket” – magyarázta Andreia Moraru, majd hozzátette, a tanács által megszavazott évi 250 000 lej is csak részben fedezné a költségeket.

„A tavaly még a Maros megyei tanács kellett támogassa a központot, mi csak az idéntől. Ha a megyei tanácstól nem kapták meg, azt jelenti, hogy abból a pénzből gazdálkodtak, amit tőlünk kaptak a szociális étkezdére. Tudniuk kell, hogy az alapítvány kap 250 000 – 300 000 lejt a nyugdíjasok étkeztetésére is. Egyességre jutottunk, a tavaly nem vettük figyelembe ezt, és ebben az évben már kifizettünk 125 000 lejt, illetve az év végéig még ugyanennyit fogunk fizetni” – magyarázta a marosvásárhelyi alpolgármester, Claudiu Maior.

Néhány nap alatt több mint 500 személy írta alá az alapítvány által indított internetes petíciót, abban a reményben, hogy megmentheti Maros megye egyetlen olyan nappali központját, amely több száz súlyosan sérült gyereknek és szüleinek jelent segítséget.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 22., hétfő

Betlehemessel hangolódtak az ünnepre Nyárádszeredában

A kis Jézus megszületett, örvendjünk! címmel szerveztek hétfőn délután ünnepre hangoló eseményt Nyárádszerdában. A kisdiákok betlehemest adtak elő, majd a közönséggel együtt népi énekeket tanultak és csuhéból angyalt készítettek.

Betlehemessel hangolódtak az ünnepre Nyárádszeredában
Hirdetés
2025. december 21., vasárnap

Lakóház gyulladt ki Botadűlőn

Lakóház kapott lángra vasárnap este a Mezőzáh községhez tartozó Botadűlőn – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Lakóház gyulladt ki Botadűlőn
Lakóház gyulladt ki Botadűlőn
2025. december 21., vasárnap

Lakóház gyulladt ki Botadűlőn

2025. december 21., vasárnap

Autó sodródott le az útról Csobotánynál

Többen megsérültek a járműben, amely vasárnap délután lesodródott a 15-ös országútról, majd felborult Csobotány közelében – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Autó sodródott le az útról Csobotánynál
Autó sodródott le az útról Csobotánynál
2025. december 21., vasárnap

Autó sodródott le az útról Csobotánynál

2025. december 21., vasárnap

Amiből soha nem elég: továbbra is nevelőszülőket keres a gyermekvédelem

A Maros megyei gyermekvédelmi igazgatóság új módszerekkel is próbálja elérni azokat, akik hivatásként vállalnák a nevelő szülői felelősséget: állásbörzén voltak, ahol sikerült is új kollégát találniuk, de még többre van szükség.

Amiből soha nem elég: továbbra is nevelőszülőket keres a gyermekvédelem
Hirdetés
2025. december 20., szombat

Baleset Nyárádtőnél: mindkét sávon lezárták az utat

Két ember sérült meg szombaton este a Nyárádtő Ákosfalva felőli kijáratánál történt balesetben – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Baleset Nyárádtőnél: mindkét sávon lezárták az utat
2025. december 20., szombat

Új tanuszoda Szovátán – fotók

Ezernyolcszáz szovátai gyermek tanulhat úszni a szombaton átadott tanuszodában, amely nemcsak nagyobb, mint az eddigi hasonló létesítmények, hanem olcsóbb is lesz fenntartani.

Új tanuszoda Szovátán – fotók
Új tanuszoda Szovátán – fotók
2025. december 20., szombat

Új tanuszoda Szovátán – fotók

2025. december 20., szombat

Bölcsődét avattak Gyulakután

Negyven férőhelyes új bölcsődét avattak fel szombaton Gyulakután. A már jól ismert zsiráffej kandikált ki itt is az épületből, amelynek falára a 46. szám került fel, ugyanis országszerte ez a negyvenhatodik felavatott bölcsőde.

Bölcsődét avattak Gyulakután
Bölcsődét avattak Gyulakután
2025. december 20., szombat

Bölcsődét avattak Gyulakután

Hirdetés
2025. december 19., péntek

Őrizetbe vettek egy szászrégeni férfit antiszemita üzenetek közzététele miatt

Egy közösségi oldalon tette közzé hozzászólásait a szászrégeni férfi, aki egy horogkeresztet ábrázoló fotót, valamint erőszakos jellegű üzenetet is csatolt. A rendőrség hivatalból indított eljárást ellene.

Őrizetbe vettek egy szászrégeni férfit antiszemita üzenetek közzététele miatt
2025. december 19., péntek

A lábujjhegytől a szemüvegig: nyolc nem mindennapi követelmény a marosvásárhelyi utaskísérők alkalmazásakor

Utaskísérőket alkalmaznak a marosvásárhelyi reptérre, közzétették az időpontot és a nem mindennapi követelményeket.

A lábujjhegytől a szemüvegig: nyolc nem mindennapi követelmény a marosvásárhelyi utaskísérők alkalmazásakor
2025. december 18., csütörtök

A legszebb fotók visszatértek az állatkertbe

Újra megcsodálhatók a Milvus Csoport idei fotópályázatára beérkezett legszebb alkotások a Marosvásárhelyi Állatkertben.

A legszebb fotók visszatértek az állatkertbe
A legszebb fotók visszatértek az állatkertbe
2025. december 18., csütörtök

A legszebb fotók visszatértek az állatkertbe

Hirdetés