
Benczédi Ilona Egy kosárban című alkotása
Fotó: Forrás: Erdélyi Művészeti Központ
Benczédi Ilona szobrászművész kiállítása nyílik meg pénteken 18 órakor Sepsiszentgyörgyön, az Erdélyi Művészeti Központ földszinti kiállítóterében. A tárlatot Bordás Beáta művészettörténész, a kiállítás kurátora méltatja az alkotó jelenlétében.
2023. május 19., 17:162023. május 19., 17:16
Benczédi Ilona kisplasztikai munkái a művészi groteszk eszközeivel tragikomikus helyzetképeket örökítenek meg. Portrészobrai és kompozíciói általában a hétköznapok átlagemberét állítják elénk, humorral és együttérzéssel ábrázolva őket. Kedvenc anyaga az agyag és a kőcserép, amit szeret mozaikkal – esetleg fémmel vagy fával – társítani.
Alkotásai rávilágítanak arra, hogy valójában milyenek vagyunk mi, emberek, amikor kendőzetlenül feltárják gyengeségeinket, hibáinkat:
Benczédi Ilona Családi fotó című alkotása
Fotó: Forrás: Erdélyi Művészeti Központ
Benczédi Ilona ifjúsági országos bajnok volt magasugrásban, azonban egy komoly térdsérülés után a rajzolás, majd a szobrászkodás felé fordult. Tizenhat évesen édesapjával, Benczédi Sándor szobrásszal (1912-1998) közösen készítette el első köztéri alkotását, a kolozsvári Metropol vendéglő kerámiafalát. 1967-1973 között a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola hallgatója volt, szobrászat szakon végzett Vetro Artur irányítása alatt. Ezt követően rendszeresen állított ki megyei és országos csoportos tárlatokon. 1987-ben Svédországba disszidált, ahol már a következő évben egyéni kiállítással mutatkozott be. Jelenleg felváltva él Budapesten és Svédországban.
Az Erdélyi Művészeti Központban rendezett kiállítás az életművet lezárni készülő alkotó számvetése öt évtizede folytatott munkásságával. A tárlat a művésznő 53 alkotását mutatja be a kisplasztikáktól a többféle anyagot felhasználó nagyméretű installációkig, és június 15-ig látogatható keddtől péntekig 9 és 17 óra, szombaton 10 és 16 óra között.
Száraz növényzet gyúlt ki a Hargita megyei Galócás községben, a tűz mintegy 20 hektáros területet érint.
A gyergyószentmiklósi Szent Miklós római katolikus templom tornyának felújítása miatt emelték le a keresztet és a toronygömböt, amiből érdekes, 1868-ban oda elhelyezett tárgyak kerültek elő. Ezek májusig a múzeumban tekinthetők meg.
Eljárás indult egy iráni férfi és egy román nő ellen, miután megpróbáltak bejutni az Egyesült Királyság nukleáris elrettentő rendszerének egyik kulcsfontosságú haditengerészeti támaszpontjára – jelentette szombaton a PA Media és a dpa.
A román haditengerészet szombaton is folytatja a Midia kikötő térségében elsüllyedt Astana vontatóhajó balesetének kutató-mentő műveleteit – közölte a védelmi minisztérium.
Egy autóbusz borult fel szombaton az 581-es európai úton, Galac és Vaslui megye határán: többen megsérültek, egy személy pedig életét vesztette.
Nem maradt egyetlen olyan töltőállomás Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson sem, ahol 9 lejnél olcsóbban lehetne tankolni: a legfrissebb adatok szerint minden nagy szolgáltatónál átlépte ezt a határt az üzemanyag ára.
Székelyudvarhely után Sepsiszentgyörgyre is ellátogatott Nagy István magyar agrárminiszter, hogy a gazdákat érintő kihívásokra válaszokat adjon, és megoldásokat körvonalazzon.
A kiskereskedelmi forgalom 2026 januárjában 6,5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest Romániában, ami a világjárvány óta a legnagyobb visszaesés.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
A gazdákat fenyegető veszélyekre, illetve az ezekkel szembeni védekezési lehetőségekre hívta fel a figyelmet pénteken Nagy István, Magyarország agrárminisztere Székelyudvarhelyen, a Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyeztető Fórumán.
szóljon hozzá!