
Képünk illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Feltehetően drogterjesztéssel kapcsolatos ügyben zajlott látványos akció kedden, Kézdivásárhelyen. Lövések is eldördültek.
2024. március 06., 17:342024. március 06., 17:34
A rajtaütés a Kaufland nagyáruház mellett kezdődött, és bár a lövéseket hallották a környéken levők, azt, hogy ki és kire lőtt, nem tudni. Annyi biztos, hogy
Meg nem erősített információink szerint a három, drogkereskedéssel gyanúsított férfi Sepsiszentgyörgyön vette át az árut, és a korábban már megfigyelt, sarokba szorított díler vezethette nyomra a rendőröket, valamint a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Országos Hatóság (DIICOT) embereit.
A Kovászna megyei rendőrség szóvivője érdeklődésünkre nem tudott ez ügyben érdemi információval szolgálni, a DIICOT sajtóosztályát is kerestük, akik nem reagáltak a megkeresésünkre.
Nicușor Dan megtámadta az alkotmánybíróságon a parlamentben múlt héten elfogadott új feddhetetlenségi törvényt – közölte hétfőn az elnöki hivatal.
Mit tud a lakosság a Maros megyét is érintő méltányos átállási programról, a munkahelyek megszűnéséről, átalakulásáról? Hogyan látja a települése jövőjét? – ezekkel a témákkal is foglalkozik a napokban közzétett kérdőív.
Nem bizonyult tartósnak a Duna vízszintjének emelkedése Csernavodánál, fel kell készülni arra, hogy néhány napig teljesen le kell fog állni az atomerőmű – jelentette be Alexandru Bușoi energetikai államtitkár hétfőn.
Alvás közben korrigálja a látást, nappal pedig szemüveg és hagyományos kontaktlencse nélkül biztosít éles látást. Az éjszakai kontaktlencse egyben kényelmes, és a gyermekkori rövidlátás előrehaladását is lassíthatja.
Az RMDSZ első opciója egy teljes jogkörű kormány megalakítására egy „nagykoalíció” létrehozása, más országok mintájára, hogy megakadályozzák a szélsőséges erők kormányra jutását – jelentette ki hétfőn Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Harminckét járvezetői engedélyt függesztettek fel a hétvégén a hatóságok Maros megyében, de olyan sofőrt is feltartóztattak, aki nem rendelkezett jogosítvánnyal – tájékoztat a Maros Megyei rendőr-főkapitányság.
Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter szerint a közösségi oldalakon terjedő félretájékoztatás „rendkívül veszélyessé” vált, ezért az államnak határozottabban kell fellépnie, szükség esetén a jogszabályok szigorításával.
A házbizottság érvényesnek minősítette azt a 140 képviselő által támogatott indítványt, amelyben a Tisza parlamenti frakciója Baka Andrást jelöli államfőnek.
Magyar és román nyelven rakták ki Csíkszereda nevét a város egyik újonnan létrehozott körforgalmában, a Hargita utcában.
Új szabályok léptek életbe a más uniós tagállamokban vásárolt jövedéki termékek Romániába történő behozatalára.
szóljon hozzá!