Lovasterápia megannyi apró csodával

– biztat jelentkezésre minden olyan szülőt Gáll Katalin pszichológus, terapeuta, akinek sérült, fogyatékkal vagy krónikus betegséggel élő gyereke van. Az előző két lovasterápiás program tapasztalataira alapozva mondja,

„Igaz, hogy nem csak a mi munkánk van benne, de jól nyomon követhető a fejlődés azoknál a gyerekeknél, akik folytonosan részt vesznek a programunkban” – mutatott rá Gáll Katalin. Kifejtette, noha a mozgásfejlődés a leglátványosabb egy ilyen terápián, de

„Ez egy alternatív multiszenzoriális terápia. Egy időben hat a mozgásra, tapintásra, látásra, hallásra. A legtöbb gyermek, aki hozzánk jön – még akkor is, ha nem mozgássérült –, nem tudja a mozgásmintákat úgy produkálni, mint egy vele egykorú, átlagosan fejlődő gyermek. A ló hátán ülve viszont olyan mozgásingereket kap, mintha ő kúszna, mászna” – mondja Gáll Katalin. Példaként említi, hogy az egyébként tolókocsiban közlekedő, teljesen mozgásképtelen gyerek a ló hátán új mozgásmintákat produkált, vagy

„Nyilván diagnózis- és életkorfüggő, hogy kinél milyen eredmény érhető el, de volt olyan gyerek, aki esetében öt alkalom úgy telt el, hogy párhuzamos világokból alighogy találkozott a tekintetünk, aztán egyre jobban kezdett rám figyelni még akkor is, ha nem értette meg az utasításaimat” – meséli Katalin. Kiemeli, a terápiára járó fogyatékkal élők néhány alkalom után elkezdenek figyelni, akarni.

A sikerélményt is a terápia nyújtotta lehetőségek közé sorolja, mint mondja, a lovakkal nem nehéz ezt elérni. „Ezek az állatok hihetetlenül viszonyulnak a gyerekekhez. Úgy fogadják el őket, ahogyan senki mást” – állapítja meg. Szintén pozitívumként emeli ki a terápiás programok közösségfejlesztő hatását; egyrészt a gyerekeknek nagy dolog, hogy közösségben lehetnek, a szülőknek pedig szinte hiánypótló alkalom, hogy hasonló gondokkal küszködő családokkal találkozhatnak, beszélgethetnek.