
A szerdára virradó éjszaka folyamán egy rendőrjárőr csoportot egy Marosvásárhely főterén működő lokálhoz irányított az ügyeletes tiszt, ahonnan bűncselekmény elkövetését jelentették be az egységes sürgősségi hívószámon.
2012. január 11., 14:472012. január 11., 14:47
2012. január 11., 14:562012. január 11., 14:56
Amikor a járőr a helyszínre érkezett, a lokál alkalmazottai elmondták, hogy néhány perccel korábban három férfi és egy nő jött be a szórakozóhelyre, s kihasználva az őket kiszolgáló pincér figyelmetlenségét, a kasszából kiemeltek 200 lejt, majd sietve távoztak egy taxival. A személyzet által leadott személyleírások alapján a központi ügyelet riasztotta a városban gépkocsival cirkáló járőröket, amelyek megkezdték a gyanús személyek keresését. Néhány perccel később az Állomás téren bukkantak rá a négy személyre (a 34 éves B. B., a 32 éves J. G., a 28 éves V. I., valamint a 33 éves M. A., valamennyi marosvásárhelyi illetőségű) egy ottani bárban. A rendőrök a négyből három személyt (a férfiakat) őrizetbe vették 24 órára, kettőt minősített lopás alapos gyanújával, a harmadikat tiltott fehér fegyver viselése miatt – tudtuk meg a Maros Megyei Rendőr-felügyelőség szóvivőjétől.
Földrengéshez hasonló zajt és mozgást eredményezett pénteken reggel a hó súlya alatt összeomlott röpde a marosvásárhelyi állatkertben. A Zöld házat és környékét is lezárták.
Két autó ütközött össze Désfalva és Harangláb között pénteken reggel, többen is megsérültek.
Noha a konkrét határozattervezet még nincs meg, de Marosvásárhelyen úgy néz ki, legtöbb ezer lej értékben fogják visszatéríteni a fogyatékkal élők által befizetett adót, jövedelem függvényében.
Folytatni fogják a beruházásokat és a megkezdett munkálatokat Marosvásárhelyen – számolt be csütörtöki sajtótájékoztatóján Soós Zoltán polgármester. Ottjártunkkor láttuk, hogy a városháza közelében épülő mélygarázsnál gőzerővel dolgoznak.
Erősen ittas állapotban ült a kormányhoz egy nő Maros megyében szerdán este, baleset lett a vége.
Két autó ütközött össze Maroskeresztúron, három ember megsérült. A helyszínen félsávon, rendőri irányítással halad a forgalom.
Csütörtöktől kezdődően egyhetes programsorozattal ünnepli a román és a magyar kultúrát a Studium–Prospero Alapítvány Marosvásárhelyen.
Marosvásárhelyen zajlik az új, RFID-chippel ellátott vegyes- és biokukák kiosztása. A cél az igazságosabb díjszabás és a mérhető hulladéktermelés, de amíg az új kukák kompatibilisek lesznek az új járművekkel, még a régieket kell használni.
A vegyipari kombinát közleménye, amelyben a késleltetett eladási folyamatra is hivatkozva jelenti be, hogy kényszerszabadságra küldi alkalmazottait, nem hatja meg a Romgazt – írja utóbbi válaszként. Maros megye prefektusa is megszólalt az ügyben.
szóljon hozzá!