
Mérések, kísérletek végzésével mélyítették a szakmai tudást
Fotó: Puskás Tivadar Szakközépiskola
Élményekben gazdagon tért haza Portugáliából a napokban az a tizenkét környezetvédelem szakos, 11. osztályos gyergyóditrói diák, akik számára iskolájuk, a Puskás Tivadar Szakközépiskola háromhetes tanulmányi utat biztosított egy EU-s pályázatnak köszönhetően.
2018. március 22., 13:192018. március 22., 13:19
Az Erasmus+ program keretében a faipari szakon tanuló társaik is külföldre utaznak hamarosan. Ők Lengyelországban szerezhetnek szakmai tapasztalatokat.
Néhány napja érkezett haza Lisszabonból az a tizenkét fős gyergyóditrói diákcsoport, amely az Erasmus+ program keretében nyert lehetőséget háromhetes szakmai gyakorlatra. Őket váltotta a csíkszeredai Kós Károly Szakközépiskola tizenöt fős csoportja, amelynek tagjai jelenleg is gyakorlatok sorozata által mélyítik környezetvédelmi ismereteiket a portugál fővárosban. Az említett két iskola mellett a szintén megyeszékhelyi Venczel József Szakközépiskola is részt vesz az összesen 129 ezer euró értékű pályázatban, aminek keretében júniusban még további két csoportnyi, ezúttal faipari szakon tanuló diák utazik tanulmányi útra Lengyelországba – tájékoztatta lapunkat Román Sándor projektfelelős.
Kifejtette, a szakközépiskolások számára kötelező a szakmai gyakorlat, amit általában helyi vagy közeli cégeknél, intézményeknél szerveznek meg. A pályázat révén ezúttal Portugáliában az egyik biológia-kémia egyetemen, illetve az ország leghíresebb kutatóintézetében adódott erre lehetőség.
– szögezi le Román Sándor. Hozzáteszi, a ditrói szakiskola harmadik alkalommal vesz részt a programban.
Fotó: Puskás Tivadar Szakközépiskola
„Lehet, hogy sosem dolgozhattunk volna olyan felszereltségű laboratóriumokban, mint a lisszaboni kutatóintézeté és az egyetemé amilyen, de a program erre lehetőséget adott” – írja lapunkhoz eljuttatott beszámolójában az egyik résztvevő diák. Köllő Zsuzsa hozzáteszi, a szakmai tapasztalatszerzés mellett nagyon hasznosak voltak azok a kulturális és szabadidős programok, amikben a három hét alatt részük lehetett.
„Nagyon sok szép helyre látogathattunk el a fogadóintézet szervezésében, a szabad délutánjainkat pedig a kísérő tanáraink tették színesebbé, mozgalmasabbá. Hétvégeken hosszabb kirándulásokat tettünk nevezetes helyekre. Fogadóink és kísérőink is szem előtt tartották, hogy a gyakorlati ismeretszerzés mellett minél több értéket, hasznosat és szépet lássunk” – részletezi Bajkó Szidónia. Leszögezi: „A Lisszabonban töltött három hét sok mindenben gazdagította az életemet és a tanulmányaimat.”
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.
Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
szóljon hozzá!