
Fotó: Info Trafic Târgu Mureș
Lezárták a forgalom előtt az E60-as út nagykendi szakaszát szombat reggel, hogy a Nádas patakba borult tartálykocsiból átfejtsék a mintegy 30 ezer liter gázolajat.
2018. március 24., 13:212018. március 24., 13:21
Székely Annamária, a Maros Megyei Környezetvédelmi Felügyelőség vezetője arról tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget, hogy a baleset helyszínén vannak a Maros megyei katasztrófavédelmi felügyelőség és a rendőrség alakulatai.
Biztonsági okokból a hatóságok úgy döntöttek, hogy
Székely Annamária azt is elmondta, hogy várják a laboratóriumi vizsgálatok eredményét annak megállapítására, hogy szennyeződött-e a Nádas patak és a Kis-Küküllő vize.
A román rendőrség közlekedési tájékoztató központja (Infotrafic) közölte, hogy szombaton 10:15 órától Nagykendnél (13-as országút, E60-as európai út) a gépjárműforgalmat mindkét menetirányban leállították, hogy a tartálykocsit ki tudják emelni a patakmederből.

Üzemanyagot szállító tehergépjármű szakította át a védőkorlátot és fordult bele a patakba pénteken délután a Maros megyei Nagykend községben.
Mint arról már beszámoltunk, a Maros megyei Nagykend településen péntek este lesodródott az útról és a hídról a patakba borult egy gázolajat szállító tartálykocsi. A hozzávetőlegesen 30 ezer liter gázolajat szállító tartálykocsi vezetőjét a helybéliek segítették ki a kabinból, a mentők kiérkezése előtt. A rendőrség vizsgálja a baleset bekövetkeztének körülményeit. Később a tartálykocsiból gázolaj kezdett szivárogni a patakba. Környezetvédelmi szakemberek és a román vízügyi hatóság illetékesei is kiszálltak a baleset helyszínére, hogy megakadályozzák a vízszennyezést.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.
Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
szóljon hozzá!