Hirdetés
Hirdetés

Letették a délutáni foglalkoztató központ alapkövét Madéfalván

•  Fotó: Gegő Imre

Fotó: Gegő Imre

Napokon belül hozzáfognak a madéfalvi délutáni foglalkoztató központ épületének kivitelezéséhez, az új oktatási intézmény alapkövét vasárnap, a helyi falunapok egyik programpontjaként helyezték le.

Szabó Kamilla-Mária

2017. június 25., 20:212017. június 25., 20:21

2017. június 25., 20:222017. június 25., 20:22

A vasárnap délelőtti szentmise után a madéfalvi napközi otthon előtt gyűltek össze a helyiek szép számmal, hogy láthassák, ahogy szimbolikusan elkezdődik egy új iskolaépület kivitelezési munkálata. Csibi József polgármester beszédében nagy ünnepnek nevezte a vasárnapi eseményt, mivel

50–100 évente fordul elő egy település életében, hogy iskolát, templomot építsen.

Hirdetés

Elmondta, terveik szerint a 2018–19-es tanévet már az új épületben kezdhetik az elemi iskolások.

•  Fotó: Gegő Imre Galéria

Fotó: Gegő Imre

Szentes Csaba, a munkálatok egyik projektmenedzsere felelevenítette, hogy a napközinek és a kivitelezés előtt álló délutáni foglalkoztató épületének helyet adó területen valamikor Olt-híd állt, később mezőgazdasági területként funkcionált, majd tűzoltószertárt építettek oda. A községvezetés később döntött úgy, hogy lebontják a szertárt és a helyet átadják a tanügyi intézményeknek. A korábban megépült napközinek köszönhetően pedig egyre kevesebben választanak gyermekeik taníttatására városi intézményt a helyi helyett, és egyre erősebb közösség formálódik a településen. Ennek a munkának folytatásaként pályáztak az afterschool építésére, amelyhez a héten hozzá is fognak − avatott be az illetékes.

•  Fotó: Gegő Imre Galéria

Fotó: Gegő Imre

Azt is megtudtuk, hogy

az áfa nélkül 500 ezer euró értékű beruházás részeként egy, a napközihez hasonló épület készül majd el,

amelyben hat tantermet, egy tanárit, mellékhelyiségeket és ebédlőt is kialakítanak. A beüzemelése révén egészen a negyedik osztályig meg lesz oldva a gyermekek délutáni foglalkoztatása. Az alapkő letétele előtt Lőrincz Edit, a projekt másik felelőse ismertette, az alapkőként elhelyezett időkapszula tartalmát. Mint kiderült,

a kapszulába belekerültek Madéfalva lakosságára, diákjainak számára és a projektre vonatkozó eddigi adatok.

Emellett bele helyezték a helyi újság pár példányát, az afterschool látványtervét és egy adathordozót − azon képek, videók a helyi iskolásokról, valamint a beruházás eddigi dokumentációjának lefényképezett ötezer oldala.

•  Fotó: Gegő Imre Galéria

Fotó: Gegő Imre

Az alapkövet Csibi József polgármester, Szőcs László alpolgármester és Biedermann András, a kivitelező Viaduct Kft. ügyvezetője helyezte el, amelyet Gergely Fülöp nyugalmazott plébános áldott meg, majd aláírták a kivitelezési szerződést is.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

A PNL szerint a PSD Siegfried Mureșant elutasító döntése elmélyíti és meghosszabbítja a politikai válságot

A Szociáldemokrata Párt (PSD) a politikai válság elmélyítése és elnyújtása mellett döntött azzal, hogy nem támogatja a Siegfried Mureșan vezette kormány beiktatását - közölte hétfőn a Nemzeti Liberális Párt (PNL).

A PNL szerint a PSD Siegfried Mureșant elutasító döntése elmélyíti és meghosszabbítja a politikai válságot
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Bevitték kihallgatásra a DIICOT-hoz Călin Georgescut

Bekísérték kihallgatásra Călin Georgescu volt államfőjelöltet a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) bukaresti székhelyére.

Bevitték kihallgatásra a DIICOT-hoz Călin Georgescut
2026. szeptember 21., hétfő

Grindeanu felszólította Mureșant, hogy adja vissza a megbízását

Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök Siegfried Mureșan kormányalakítási megbízásának visszaadását sürgeti, hogy ezt követően vagy írjanak ki előrehozott választásokat, vagy Nicușor Dan államfő nevezzen meg egy másik miniszterelnök-jelöltet.

Grindeanu felszólította Mureșant, hogy adja vissza a megbízását
2026. szeptember 21., hétfő

Hétórás kutakodás: igazi meglepetés fogadta az autóban a nyomozókat

Ügyészségi források szerint zavaróberendezést találtak a nyomozók hétfőn Călin Georgescu autójában. Az eszközzel meg lehet akadályozni a beszélgetések lehallgatását és rögzítését.

Hétórás kutakodás: igazi meglepetés fogadta az autóban a nyomozókat
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

A most következő hétvége már biztatóbb a kéthetes időjárás-előrejelzésben

Országszerte, így Erdélyben is jelentős lehűlés lesz az elkövetkező kéthetes időszak első felében – áll az Országos Meteorológiai Szolgálat kéthetes, szeptember 21. és október 4. közötti időszakra vonatkozó időjárás-előrejelzésében.

A most következő hétvége már biztatóbb a kéthetes időjárás-előrejelzésben
2026. szeptember 21., hétfő

Egyhangú döntést hozott a PSD Siegfried Mureșan kormányának támogatásáról

A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos vezetősége hétfőn egyhangúlag úgy döntött, hogy nem fogják támogatni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök kormányát.

Egyhangú döntést hozott a PSD Siegfried Mureșan kormányának támogatásáról
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Nyilvánosság elé állt a Călin Georgescut feljelentő üzletember

Răzvan Leu hétfőn megerősítette, hogy az ő feljelentése nyomán vizsgálódik a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) Călin Georgescu volt államfőjelölt csalási ügyében.

Nyilvánosság elé állt a Călin Georgescut feljelentő üzletember
2026. szeptember 21., hétfő

Községek önkéntes összevonását fogja javasolni a kormányprogramban Siegfried Mureșan

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Moldovai Köztársaság mintájára községek önkéntes összevonását javasolja majd a kormányprogramban.

Községek önkéntes összevonását fogja javasolni a kormányprogramban Siegfried Mureșan
2026. szeptember 21., hétfő

Kiadták a riasztást: fagyhat is Székelyföldön, a Hargitán pedig lehavazhat

Csütörtök reggelig lehűlés, esők és szeles időjárás várható az egész országban, hétfőn pedig 24 megye egyes térségeiben erős szélre figyelmeztető sárga jelzésű riasztás lesz érvényben – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Kiadták a riasztást: fagyhat is Székelyföldön, a Hargitán pedig lehavazhat
Hirdetés