Egyelőre nem kapott pénzt a városi tanácstól a Tamási Áron Gimnázium a bentlakás felújítására. Az épület főbejárata melletti részt felújítják ugyan, viszont a Mária Valéria-épület melletti rész (a Benedek Elek Pedagógiai Líceumnál) továbbra is omladozik.
2011. július 07., 16:462011. július 07., 16:46
2011. július 07., 17:072011. július 07., 17:07
Jelenleg csak a szokásos évi javításokat végezzük a bentlakás frontján – mondta el Laczkó György, a gimnázium igazgatója. „A katolikus egyház visszafordítja azt a pénzt, amit a város bérbe fizet neki. A tanács ad némi pénzt évente a hasonló felújításokra, de az és az egyház által visszafordított összeg csak kisebb munkálatokra elég. Például így újítottuk fel tavaly a dísztermet. A bentlakás frontján le kellett bontani az egész ereszt, annyira tönkrement. Három épületünk van – beleértve a főépületet is –, melyeknek bejárati részén az eresz és a homlokzat egyaránt tönkrement. Szó van a tanácsnál árajánlatokról, de elkölthető pénzt még nem kaptunk erre a célra” – részletezte Laczkó.
Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere kifejtette, hogy már rég tárgyaltak a szóban forgó épületről. „Nem lehet úgy átadni egy felújított iskolát, hogy a szomszéd épület eresze omlik le. Két cég adott árajánlatot a munkálatokra. Kollégáim elemzik a kérdést, hogy a bentlakás új színt kapjon legkésőbb szeptember 20-áig” – mondta Bunta.
Három, Székelyudvarhely közösségéért hosszú éveken át dolgozó személy vehette át pénteken a Pro Urbe díjat az Udvarhely Napok keretében. Az ünnepségen a közösség szolgálatáért és a maradandó értékteremtésért mutatott hála állt a középpontba.
A szervezők várakozásait is felülmúló érdeklődés övezi a Bagossy Brothers Company péntek esti koncertjét az Udvarhely Napokon, ezért kiterjedt forgalomkorlátozásokat és ideiglenes közlekedési intézkedéseket vezetnek be a biztonság érdekében.
Komplex urológiai-onkológiai műtétet végeztek nemrég a Székelyudvarhelyi Városi Kórházban laparoszkópos eljárással. A beavatkozás mérfőldkő nemcsak a helyi kórház, hanem az egész térség számára.
Heves zápor csapott le kedden Székelyudvarhelyre és az udvarhelyszéki településekre. A rövid ideig tartó, de rendkívül intenzív esőzés miatt több utcán megállt a víz, pincéket öntött el a csapadék, a falvakban pedig kisebb áradásokat okozott.
Polgári védelmi gyakorlatot tartanak kedden délelőtt Székelyudvarhelyen, a Cserehát-negyedben. A gyakorlat részeként légi riadó jelzés is hallható lesz.
Szinte biztosan egy régi beázás következménye, hogy leomlott a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium egyik osztálytermében a mennyezeti vakolat egy része, de a tanintézetvezetés nem éri be az elsődleges magyarázattal.
Részeg sofőröket füleltek le Udvarhelyszéken: egyik férfi rutinellenőrzés során bukott le, a másik pedig balesetezett.
Csapadékmentes idő esetén rovarirtást végeznek Székelyudvarhely közterein, hétfőn este – hívja fel a figyelmet a helyi polgármesteri hivatal.
Kő és sár borította be vasárnap délután a Parajdot a Bucsin-tetővel összekötő országút egy szakaszát, miután a heves esőzések nyomán egy patak kilépett a medréből. Az úttestet összefogással sikerült megtisztítani.
Stratégiailag is fontos betonhidak épültek Fenyéden az Átjáró, a Tanórok és a Szejke utcákban, amelyek elősegítik a gazdák területeinek, valamint a növekvő település új portáinak megközelíthetőségét. A beruházás ötmillió lejbe került.
szóljon hozzá!