
Fotó: Erdély Bálint Előd
Kézilabdázni, focizni, kosárlabdázni, röplabdázni és teniszezni is lehet azon a multifunkcionális sportpályán, amely a magyar kormány Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programjának részeként épülhetett meg a szentegyházi Nárcisz Napköziotthonban.
2021. június 24., 21:252021. június 24., 21:25
Nagy szükségük van a kisgyerekeknek a mozgásra, ezért is örült az Ovi-Sport pálya megépülésének a szentegyházi Nárcisz Napköziotthon vezetősége, amely hálás volt a magyar kormánynak a megvalósításért – hangzott el a pálya csütörtöki avatóünnepségén. Kátai Attila, az Erdélyért Polgári Egyesület elnöke hangsúlyozta, nagyon fontosnak tartják, hogy a gyerekeket már óvodás kortól az egészséges életmódra, a mozgásra neveljék, ezért nagyszerű a kifejezetten a kicsik igényei szerint kialakított létesítmény.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Molnár Andrea, az Ovi-Sport Közhasznú Alapítvány elnöke a program megálmodójára, Buzánszky Jenőre, az Aranycsapat néhai tagjára emlékezve elmondta, hogy mindig is nemzeti szinten gondolkodott a méltán híres hátvéd, vagyis szerette volna, hogy ne csak az anyaországi, hanem a külhoni magyarok is részesüljenek a projekt előnyeiből.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Grezsa István, a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos kiemelte, az elmúlt tizenegy évben természetessé vált, hogy a külhoniaknak is részesülniük kell abból, ha Magyarországnak jól megy a sora. Ennek bizonyítéka a mostani projekt is.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Az avató ünnepségen apaként és polgármesterként is megköszönte a támogatást Lőrincz Csaba. Beszédet mondott még Mezei János, az Erdélyi Magyar Szövetség társelnöke, valamint megáldotta a pályát Koncsag László helyi plébános. Jelen volt ugyanakkor ifj. Buzánszky Jenő, valamint Lázár Zoltán külgazdasági attasé is.
Négy személyt és két vállalatot, köztük a Distrigaz gázszolgáltatót állítja bíróság elé a bukaresti ügyészség a 2025 októberében a főváros Rahova negyedében történt gázrobbanás ügyében, amelyben négyen életüket vesztették.
Bővítenék az újszülöttkori szűrőprogramot, összehangolnák a ritka betegségek kezelését végző orvoscsapatok munkáját, és megkönnyítenék a gyermekkorú betegek átállását a felnőttellátásra – jelentette be az egészségügyi miniszter.
A piacvezető OMV Petrom szerda délben 5 banival csökkentette a benzin literenkénti árát, amely így, egy hónap elteltével ismét 10 lej alá csökkent a Petrom-töltőállomásokon – derül ki a Profit.ro gazdasági portál által elemzett adatokból.
Hiába kezdeményezték, nem kapnak szabadnapot a szülők a tanévnyitó napjára: a képviselőház szerdán elutasította az erre vonatkozó törvénytervezetet. A javaslat az óvodás és iskolás gyermekek szüleire vonatkozott volna.
Románia a 31. helyről a 32. helyre csúszott vissza az európai vásárlóerő-ranglistán, miközben Magyarország három helyet javított. A romániai egy főre jutó vásárlóerő alig több mint fele az európai átlagnak – derül ki a NielsenIQ friss felméréséből.
Katonai tiszteletadás mellett, Baka András köztársasági elnök és Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes jelenlétében ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
Jelentősen visszaesett az új személyautók forgalomba íratása Romániában az idei év harmadik negyedévében: 26,4 százalékkal kevesebb autót jegyeztek be, mint 2025 azonos időszakában.
Súlyos választási vereséget szenvedtek Donald Trump republikánusai az amerikai félidős választásokon: a demokraták mind a szenátusban, mind a képviselőházban megszerezték a többséget, ráadásul több hagyományosan republikánus fellegvárban is győztek.
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szerda reggel 6:09-kor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A belügyminisztérium egységei részt vesznek szerdán a Fekete-tengeren, Neptun üdülőtelepülés közelében elsüllyedt török vontatóhajó hét tengerészének megmentésére indított akcióban.
szóljon hozzá!