
Fotó: Angelo Brezoianu/Agerpres
Elena Lasconi hétfőn bejelentette, hogy lemondott a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöki tisztségéről – számolt be az Agerpres.
2025. május 05., 10:592025. május 05., 10:59
2025. május 05., 11:482025. május 05., 11:48
Közleménye szerint a politikus „egy politikai és személyes kihívásokkal terhelt időszak” után hozta meg ezt a „felelősségteljes” döntést, „az USR és Románia jövőjébe vetett bizalommal”.
Lasconi szerint a jelenlegi helyzetben a lemondása természetes és jó döntés.
– fogalmazott az USR elnökjelöltje, aki a szavazatok 2,68 százalékát szerezte meg az első választási fordulóban.
Közleményében hangsúlyozta az USR alapértekei melletti elkötelezettségét és a korrupció elleni küzdelem folytatása melletti kiállását.
„Szerintem mindent megtettem (...) azért, hogy az USR teljesen más legyen, mint a régi politikai osztály.
Lehet, hogy hibáztam (...), de mindig a jóhiszeműen jártam el, és bízom abban, hogy a múlt évtől kezdődően együtt sikerült repedéseket ütnünk ezen a rendszeren” – írta Lasconi, köszönetet mondva párttársainak, támogatóinak és mindazoknak, akik végig mellette álltak.
A politikus közölte azt is, hogy továbbra is aktív marad a közéletben és „a régi politikai osztály megváltoztatására irányuló erőfeszítésekben”.
Dominic Fritz veszi át ügyvivő jelleggel a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) vezetését, miután a párt elnöke, Elena Lasconi hétfő reggel bejelentette lemondását – közölte Ionuț Moșteanu.
Az USR képviselőházi frakcióvezetője a Digi24-nek nyilatkozva természetesnek nevezte Lasconi döntését, és kijelentette, hogy
Azt is elmondta, hogy az USR június 21-ére kongresszust hívott össze.
A frakcióvezető elismerte, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) nélkül „matematikai számítás szerint” nem lehet egy Európa-barát többséget alkotni, „bármennyire szeretnék” ezt megvalósítani a Nemzeti Liberális Párttal és az RMDSZ-szel együtt.
Ugyanakkor kizártnak nevezte Marcel Ciolacu miniszterelnök tisztségben maradását. Azt hiszem, ő is elismeri legalább a tizenharmadik órában, hogy sok rosszat tett Romániának, a saját pártjának, a kormánynak, illetve az általa támogatott jelöltnek. Vannak pillanatok, amikor tükörbe nézve önértékelést kell tartanunk, és félre kell állnunk vagy hátrább kell lépnünk” – fogalmazott Ionuț Moșteanu.
Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.
A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.
Legyen nemzeti minimum, hogy ami a magyaroké, azt vissza kell adni a magyaroknak! – mondta Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtt.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében.
Anyagi kárral járó közúti baleset történt hétfő délután a 13A jelzésű országúton Szentegyháza és Csíkszereda között.
szóljon hozzá!