Március hó lejártával lemond a Polgári Élet székelyföldi hetilapnál betöltött főszerkesztői funkciójáról Zsidó Ferenc – erről maga a főszerkesztő értesített egy, a szerkesztőségünkbe is eljuttatott kollegiális közleményében.
2011. március 31., 17:282011. március 31., 17:28
2011. március 31., 17:482011. március 31., 17:48
„Azért döntöttem a kilépés mellett, mert a közéletet egyre inkább elsilányulónak, a sajtó helyzetét pedig – általában véve! – siralmasnak látom” – fejti ki közleményében Zsidó Ferenc, aki immár hetedik éve áll a Polgári Élet élén, ám – bevallása szerint – belefáradt és elvesztette a motivációját. Mindennek pedig az az oka – magyarázza a leköszönő főszerkesztő –, hogy munkája kezdett szélmalomharccá válni: hiába írtak tényfeltáró riportokat, komoly leleplező anyagokat politikai és gazdasági szélhámosságokról, egyetlen érintett sem mondott le.
„Kiábrándítóan hat számomra a két magyar = három párt-jelenség, a szellemi és erkölcsi hanyatlás. Szépíróként érkeztem a sajtó világába, azzal a – ma már naivnak tűnő – hittel, hogy az értelmiséginek, írónak joga és kötelessége, hogy véleményt formáljon, hogy hasson a közvéleményre. Olyan ábránd volt ez, amellyel ezúton leszámolok, visszatérve a szépirodalom békésebb vizeire” – számol be döntéseiről, jövőbeli terveiről Zsidó Ferenc.
A leköszön vezető ugyanakkor úgy véli, jó kezekben hagyja a Polgári Életet: utódja a főszerkesztői tisztségben az a Balázs Árpád (eddigi lapszerkesztő), akit tévésként, rádiósként és publicistaként is jól ismer már a szakma.
Önkénteseket jelentkezését várják homokzsákok rakásához Alsósófalván, ahol a vízügyi hatóságok a rét elárasztása mellett döntöttek a paradji sóbánya megmentése érdekében – számolt be Facebook-oldalán a Sóvidék Televízió.
A Rotary Club Székelyudvarhely pénteken tartotta 22. jótékonysági bálját. A fiatalokat támogató est fővédnöke Molnár Levente volt, aki a „Közjó szolgálatáért” Rotary-díjat is átvehette, amellyel közösségépítő művészi munkáját ismerték el.
Megerősítette a Székelyhonnak az Országos Sóipari Társaság, hogy csak a Korond-patak érintett mederszakaszának a lebetonozásával menthető meg a parajdi sóbánya a beázásoktól. A rengeteg víz kiszivattyúzásán jelenleg is megfeszített erőkkel dolgoznak.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt.
Jelentős beavatkozásokra van szükség a székelyudvarhelyi városközpontban lévő közvécé felújítására, és bár a projekt dokumentációja készül, a kivitelezés költsége is növekszik az évek alatt.
Hamarosan elkezdődhet az Árvátfalvát és a Felsőboldogfalva keleti részét érintő ivóvízhálózat kiépítése. A munkálatok során a székelyudvarhelyi rendszerre csatlakoztatják a háztartásokat. A tervek szerint még idén lezárul a megvalósítás.
A „Fától fáig, verstől versig” Kányádi Sándor-versmondóverseny megyei szakaszáról hatvan diák jutott tovább az országos döntőbe, amelyet május 9–11. között rendeznek meg Nagygalambfalván, a Feleki Miklós Művelődési Házban.
Hagyományteremtő szándékkal szezonnyitó ünnepséget szerveznek vasárnap a homoródkarácsonyfalvi Dungó-feredőnél.
Meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát, mivel a heves esőzések miatt újból befolyt a víz a föld alatti komplexumba. A helyszínen a tűzoltóság dolgozik a víz kiszivattyúzásán.
Több székelyudvarhelyi utcában is áramszünet lesz szerdán – olvasható a városháza közleményében.
szóljon hozzá!