
Fotó: Borbély Fanni
Azt kívánjuk minden zarándoknak, hogy úgy jöjjenek ide, mint haza – fogalmazott Timár Asztrik atya a szombati pünkösdi búcsú kapcsán tartott sajtótájékoztatón, amelyen összefoglalták a tudnivalókat az útlezárásokról kezdve a miserendig.
2025. június 05., 16:252025. június 05., 16:25
A csíksomlyói kegytemplom előtti téren számolt be csütörtökön Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere és Timár Asztrik ferences szerzetes, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója a hétvégi pünkösdi búcsú tudnivalóiról.
A városvezető az útlezárásokról, parkolási lehetőségekről tájékoztatott, amelyről mi is korábban már cikkeztünk. Gyakorlatilag a korábbi években megszokott módon és helyszíneken vezetik be a forgalomkorlátozásokat.
„Számítani kell arra, hogy péntek reggeltől a kegytemplom környezetében, a Szék útján, a Kájoni János, a Nagymező és a Kissomlyó utcákban tilos lesz a parkolás, hisz érkeznek a zarándokcsoportok.
– részletezte Korodi, majd a parkolási lehetőségeket is felsorolta a távolabbról érkezők számára.
Az északról érkezők, azaz a Gyimesek és Felcsík irányából érkezők a járműveiket leparkolhatják a gyimesi kerülőút pontjától a RAR (Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal) melletti körforgalomig tartó útszakaszon, a Gyimesekből érkezők a pálfalvi és csobotfalvi útvonalak mentén is parkolhatnak. Nyugatról,
Az autóbuszokat a Rét útján, az Akác utcában, a Baromtér utcában, Fürdő utcában és a Hajnal utcában is le lehet parkolni. A déli irányból érkezők a Brassói út mentén parkolhatnak, ilyenkor kétsávosra szokott szűkülni az utca. A városközponti övezetben hamar feltelnek a parkolóhelyek, ezzel is számolni kell.
A lovas zarándokok, a lovasszekeresek, terepjárósok számára három helyszínen alakítanak ki parkolóhelyeket, a csobotfalvi közbirtokosság udvarán, a Kígyók pusztáján a csíksomlyói nyereg hátsó oldalánál, és a Szentlélek utcában, a régi istállók közelében.
„Rengeteg mobil illemhelyet helyeztünk ki a városban, és a nyeregben is a ferencesek gondoskodtak erről, több egészségügyi pont is ki lesz alakítva, kint lesznek a hegyimentők, a mentőszolgálatok, a rendfenntartók is készültek” – sorolta a városvezető. Hozzátette:
Fotó: Borbély Fanni
„Fontos, hogy figyeljünk és ügyeljünk egymásra, hogy úgy tudjon a háromszázezer zarándok részt venni a búcsúban, hogy mindenkinek feltöltő élmény legyen” – mondta Korodi.
Hozzáfűzte, ahogy megszokhatták, civilizált környezet fogadja a zarándokokat, ezért a búcsúfiás vásárosok a Szék útján, a Szent István kollégium előtti övezetben és a Nagymező utcában néhány ponton árusíthatnak. Az élelmezési pontok az üzletek és a vendéglők lesznek.
Fotó: Borbély Fanni
Péter György, a Gyulafehérvári Caritas katolikus segélyszervezet igazgatója ismertette, hogy Csíksomlyó több pontján gyűjtenek a háromszéki árvízkárosultak számára, így
perselyeket helyeznek ki a Mária Rádió sátrában,
az információs sátornál és a Jakab Antal Ház udvarán a pénzbeli adományoknak,
ugyanakkor több plakátot is kihelyeznek egy QR-kóddal, hogy banki átutalással is lehessen segíteni a háromszéki rászorulóknak.
Fotó: Borbély Fanni
Tímár Asztrik ferences szerzetes, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója kiemelte, fontos a jó szervezés, hiszen ezzel is viszik a város jó hírét a zarándokok. Arról is beszélt, hogy
„Dolgozunk azon, hogy hová és mikor tudjuk elhelyezni, azt kívánjuk minden zarándoknak, hogy úgy jöjjenek ide, mint haza” – mondta a templomigazgató.
Az idei pünkösdi búcsú mottója: A remény zarándokai, amelyet azért választottak, mert a megboldogult Ferenc pápa az idei jubileumi szentév megünnepléséhez ezt hirdette meg, ezért ennek fényében szeretnék a pünkösdi búcsút is ünnepelni, tudtuk meg.
Fotó: Borbély Fanni
A ferences atya a búcsú liturgikus programját is ismertette, amely fontosabb programjairól korábban szintén írtunk. A fogadalmi búcsú főcelebránsa Kovács Gergely érsek, a Gyulafehérvári Főegyházmegye vezetője lesz, ünnepi szónokként pedig György Alfréd kamilliánus szerzetes szól majd a hívekhez, aki a Nyíregyháza-Borbányai plébánia kormányzója.
17 órától szentmise lesz a Szent Péter és Pál-plébániatemplomban, 18 órától pünkösdi vigília-szentmise lesz a kegytemplomban. Pünkösd vasárnapján 7 órától, majd 8 órától is kezdődik szentmise a kegytemplomban, illetve 10.30-tól és délután hat órától is szentmiséket tartanak.
Pünkösd hétfőjén is lesznek szentmisék 8 órakor, fél 11 órakor és este 6 órakor.

A Hargita Megyei Mentőszolgálat idén is felkéri a csíksomlyói búcsúra érkező zarándokokat, hogy kellő körültekintéssel és megfelelő felkészüléssel vegyenek részt az eseményen, saját biztonságuk és egészségük megóvása érdekében.
A Hargita Megyei Mentőszolgálat közleményben a Facebook-on tette közzé, hogy a búcsú ideje alatt hat mentőpontot hoztak létre, négyet a nyeregben, egyet a kegytemplom előtt, egyet pedig a borvízforrásnál.
Fotó: Borbély Fanni
Az alábbi tanácsok szólnak a zarándokoknak:
Idősebbek, krónikus betegséggel élők konzultáljanak háziorvosukkal az indulás előtt. Csak azok induljanak útnak, akik fizikailag képesek a gyaloglásra és a megerőltető terepen való haladásra.
A szentmise végén válasszak a biztonságosabb útvonalakat, még ha ez hosszabbnak is tűnik.
Időjárásnak megfelelő öltözet, esőkabát, fejfedő és kényelmes túracipő vagy bakancs viselése ajánlott.
Kerülendők a papucsok, nyitott szandálok.
A meleg időre való tekintettel minden zarándok hozzon elegendő ivóvizet. A kiszáradás elkerülése érdekében rendszeresen kell inni, még akkor is, ha nem érzünk szomjúságot.
Krónikus betegség esetén mindenki hozza magával a rendszeresen szedett gyógyszereit, esetleg orvosi iratait.
Korábban szintén beszámoltunk arról, hogy milyen sok kulturális programra lehet bekapcsolódni Csíkszeredában és Hargita megyében. Többek között lesz pünkösdi vásár Csíkszereda főterén, lesznek színházi és néptáncszínházi előadások, jótékonysági koncertek.
Fotó: Borbély Fanni
Hargita megyéből 180, juhokból és kecskékből vett vérmintát küldött Bukarestbe az állategészségügyi hatóság, ezekben a juhhimlő és a kiskérődző-pestis kórokozója, vagy antitestek jelenlétét próbálják kimutatni. A gazdákat fokozott óvatosságra intik.
A marosvásárhelyi ítélőtábla szerdán elutasította a drogkereskedelemmel gyanúsított Cristian Pomohaci fellebbezését, így a volt ortodox pap és népdalénekes előzetes letartóztatásban marad.
Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök szerdán közölte, hogy a román állampolgárság megszerzésekor minden kapcsolata megszűnt az ukrán hatóságokkal, és évekkel ezelőtt, önként lemondott az ukrán állampolgárságról.
A Különleges Távközlési Szolgálat (STS) szerdán közölte, hogy elérhetővé vált a látás- és/vagy hallássérültek vészhelyzeti kommunikációját segítő Apel 112 mobilalkalmazás.
Lezárult az előkészítő szakasz, így elkezdődhet a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásánál történt tragédia nyomán indult büntetőper elsőfokú tárgyalása. Noha voltak problémák a nyomozati anyaggal, ez nem változtatott a helyzeten.
Az emberek kormányt akarnak, nem érdeklik őket a politikusok választási vitái – jelentette ki szerdán Nicușor Dan.
Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán bejelentette, kezdeményezni fogja az Európai Bizottságnál (EB), hogy vegyék le a barnamedvét a szigorúan védett fajok listájáról és helyezzék át egy másik listára.
A Hargita megyei tűzoltók összesen 18 sürgősségi esethez vonultak ki a hét első két napján, miközben 16 Ro-Alert figyelmeztetést is kiadtak a településeken megjelenő medvék miatt.
Két órára felfüggesztik tevékenységüket csütörtökön az ország igazságügyi orvosszakértői és a törvényszéki orvostani szolgálatok munkatársai. A tiltakozó akcióhoz a Hargita Megyei Törvényszéki Orvostani Szolgálat is csatlakozik.
A képviselőház szerdai ülésén döntő házként elfogadta az alapélelmiszerek árréskorlátozását december 31-éig meghosszabbító jogszabálytervezetet.
szóljon hozzá!