Hirdetés
Hirdetés

Közzétették a csíksomlyói búcsú programját

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

Idén is zarándokok tízezrei indulnak útnak Csíksomlyóra, ahol 2025-ben is megtartják a hagyományos pünkösdi búcsút. A rendezvény mottója – „A remény zarándokai!” – hívószóként szól mindazokhoz, akik lelki megújulásra, vigaszra és megerősödésre vágynak.

Székelyhon

2025. május 21., 13:302025. május 21., 13:30

2025. május 21., 19:362025. május 21., 19:36

A fogadalmi búcsú főcelebránsa dr. Kovács Gergely érsek, a Gyulafehérvári Főegyházmegye vezetője lesz, ünnepi szónokként pedig György Alfréd kamilliánus szerzetes szól majd a hívekhez. A csíkszentdomokosi születésű szerzetes hosszú és elkötelezett szolgálat után jelenleg a Nyíregyháza-Borbányai plébánia kormányzója, valamint a Német Kamilliánus Tartomány osztrák-magyar delegátusa.

A búcsú eseményei június 6-án, pénteken 17 órakor kezdődnek az ünnepi rózsafüzérrel, amit a nyitószentmise követ 18 órától.

A szombati főesemény a 12.30-kor kezdődő nagymise a Hármashalom-oltárnál,

amelyre már a délelőtt folyamán elindul a hagyományos zarándokmenet a kegytemplom előtti térről a Nyereg felé, ahol a nagymisét tartják.

Hirdetés

17 órától Csángó nyelvű szentmise lesz a Szent Péter és Pál-plébániatemplomban, amely külön lehetőséget biztosít a csángó híveknek az ünneplésre. 18 órától Pünkösdi vigília-szentmise lesz a kegytemplomban, a Szentlélek eljövetelének előestéjén. Szombatról vasárnapra virradó éjszaka virrasztás lesz a kegytemplomban, csendes imádságra, elmélkedésre, gyónásra is lehetőséget adva.

Pünkösd vasárnapján 7 órától, majd 8 órától is kezdődik szentmise a kegytemplomban, illetve 10.30-tól és délután hat órától is szentmiséket tartanak. Ezen a napon is biztosított a szentgyónás és szentáldozás lehetősége.

A zarándokok előtt egész nap nyitva áll a kegytemplom.

Az érdeklődők számára elérhetők nyomtatott programfüzetek, valamint a legfrissebb információk a Csíksomlyó nevű telefonos alkalmazásban és a Csíksomlyó-kegyhely Facebook-oldalán is követhetők.

„Tudjuk, hogy az Istent szeretőknek minden a javukra válik.” (Róm 8,28) – György Alfréd atya jelmondata különösen aktuális lehet idén is mindazok számára, akik reményekkel telve, vagy épp lelki teherrel érkeznek a Szűzanya lábához. A szervezők nyitott lélekkel, tiszta szívvel és ferences testvériséggel várnak mindenkit Csíksomlyóra – a remény zarándoklatára.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 04., szerda

Hét gázszivárgási bejelentés előzte meg a halálos bukaresti robbanást, bíróság elé állítják a felelősöket

Négy személyt és két vállalatot, köztük a Distrigaz gázszolgáltatót állítja bíróság elé a bukaresti ügyészség a 2025 októberében a főváros Rahova negyedében történt gázrobbanás ügyében, amelyben négyen életüket vesztették.

Hét gázszivárgási bejelentés előzte meg a halálos bukaresti robbanást, bíróság elé állítják a felelősöket
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Új intézkedésekkel javítanák a ritka betegséggel élők ellátását Romániában

Bővítenék az újszülöttkori szűrőprogramot, összehangolnák a ritka betegségek kezelését végző orvoscsapatok munkáját, és megkönnyítenék a gyermekkorú betegek átállását a felnőttellátásra – jelentette be az egészségügyi miniszter.

Új intézkedésekkel javítanák a ritka betegséggel élők ellátását Romániában
2026. november 04., szerda

„Becsúszott” tíz lej alá a benzin ára

A piacvezető OMV Petrom szerda délben 5 banival csökkentette a benzin literenkénti árát, amely így, egy hónap elteltével ismét 10 lej alá csökkent a Petrom-töltőállomásokon – derül ki a Profit.ro gazdasági portál által elemzett adatokból.

„Becsúszott” tíz lej alá a benzin ára
2026. november 04., szerda

Hivatalos: nem lesz munkaszüneti nap a tanévkezdés a szülők számára

Hiába kezdeményezték, nem kapnak szabadnapot a szülők a tanévnyitó napjára: a képviselőház szerdán elutasította az erre vonatkozó törvénytervezetet. A javaslat az óvodás és iskolás gyermekek szüleire vonatkozott volna.

Hivatalos: nem lesz munkaszüneti nap a tanévkezdés a szülők számára
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Alig fele az európai átlagnak a romániai vásárlóerő

Románia a 31. helyről a 32. helyre csúszott vissza az európai vásárlóerő-ranglistán, miközben Magyarország három helyet javított. A romániai egy főre jutó vásárlóerő alig több mint fele az európai átlagnak – derül ki a NielsenIQ friss felméréséből.

Alig fele az európai átlagnak a romániai vásárlóerő
2026. november 04., szerda

Nemzeti gyásznap: felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett, Baka András köztársasági elnök és Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes jelenlétében ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtti Kossuth Lajos téren.

Nemzeti gyásznap: felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtt
2026. november 04., szerda

Kevesebb új autót írattak forgalomba Romániában, a motorok népszerűsége nőtt

Jelentősen visszaesett az új személyautók forgalomba íratása Romániában az idei év harmadik negyedévében: 26,4 százalékkal kevesebb autót jegyeztek be, mint 2025 azonos időszakában.

Kevesebb új autót írattak forgalomba Romániában, a motorok népszerűsége nőtt
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Súlyos vereséget szenvedtek Trumpék, a demokraták mindkét kongresszusi kamarában megszerezték a többséget

Súlyos választási vereséget szenvedtek Donald Trump republikánusai az amerikai félidős választásokon: a demokraták mind a szenátusban, mind a képviselőházban megszerezték a többséget, ráadásul több hagyományosan republikánus fellegvárban is győztek.

Súlyos vereséget szenvedtek Trumpék, a demokraták mindkét kongresszusi kamarában megszerezték a többséget
2026. november 04., szerda

Földrengéssel indult a nap

A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szerda reggel 6:09-kor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Földrengéssel indult a nap
Földrengéssel indult a nap
2026. november 04., szerda

Földrengéssel indult a nap

2026. november 04., szerda

Elsüllyedt egy vontatóhajó a Fekete-tengeren, hét tengerészt próbálnak kimenteni

A belügyminisztérium egységei részt vesznek szerdán a Fekete-tengeren, Neptun üdülőtelepülés közelében elsüllyedt török vontatóhajó hét tengerészének megmentésére indított akcióban.

Elsüllyedt egy vontatóhajó a Fekete-tengeren, hét tengerészt próbálnak kimenteni
Hirdetés