
Fotó: Haáz Vince
Másfél hét múlva kezdődik a magyar diákok legnagyobb találkozójának szánt VIBE Fesztivál. A múlt évi első kiadáson huszonnégyezer fesztiválozó volt jelen, a szervezők számítása szerint idén még többen vesznek részt a nappali programokban is bővelkedő, igencsak látványosnak ígérkező Maros-parti fesztiválon.
2018. június 25., 18:372018. június 25., 18:37
2018. június 25., 18:502018. június 25., 18:50
A július 5–8. között zajló rendezvény újdonságairól és a szervezés utolsó száz méteréről sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők. Rés Konrád Gergely fesztiváligazgató elmondta, már a tavalyi első VIBE Fesztiválnak az volt a célja, hogy diáktalálkozó legyen.
„Olyan rendezvényt szerettünk volna, amelyen a magyar középiskolások és egyetemisták a tanórákon kívül, egy nyári, lazább környezetben találkozhatnak, élményeket szerezhetnek, el tudják engedni magukat. Ez, úgy érezzük, sikerült, és idén is ez a fő célunk” – mutatott rá a fesztiváligazgató.
A fesztivál helyszínét idén kissé újratervezték, nagyobb szerepet szánnak a Marosnak, új tereket hoznak létre. Látvány szempontjából is érdekesebb teret kap a fesztivál, ugyanis
Létrehoznak például egy fesztiválfolyosót, kint lesz egy VIBE-logót ábrázoló betűszobor, amelyen akár megpihenni, fotózkodni is lehet, de különleges fesztiválbútor is lesz a Maros-parton, épül egy tribün, illetve grandiózus diszkógömbbel is találkozhatunk majd – hogy csak néhányat említsünk azok közül, amelyekkel Bitai Mátyás szerint látványosabbá szeretnék tenni a helyszínt.
Archív
Fotó: André Krisztina
Tavaly kicsit szkeptikusan szervezték a nyári egyetemnek számító VIBE Kolit, de az érdeklődés nem maradt el, így idén még több nappali programot nyújtanak majd a fesztiválozóknak, arra törekeve, hogy nappal is fesztiválhangulat uralkodjon majd a Maros-parton – mondták el a szervezők.
A VIBE Koli több helyszínen, egyszerre több témát kínál majd. Borzási Sarolta elmondta, több mint száz meghívottjuk van, amelyből nehezen tudna kiemelni bárkit is, de egyetemi tanárok, politikusok, művészek, sportolók is lesznek a meghívottak közt, akiket arra kértek, hogy minél kötetlenebb stílusban beszélgessenek a fiatalokkal.
– fogalmazott Borzási Sarolta, aki szerint délelőtt 11 órától este 6–7-ig programokat nyújt a VIBE Koli.
Fotó: Haáz Vince
A nappali fesztiválhangulatot erősíti a Fashion Cornernek keresztelt divatsarok, ahol egy kávézó keretén belül divatelőadásokat lehet hallgatni, dizájn- és kézműves termékek közül lehet válogatni, de egyfajta pihenőzónának is tervezik, így azoknak is szól, akik kevésbé érdeklődnek a divat iránt – tudtuk meg Sámi Zsuzsa szervezőtől.
A nappali programokat erősíti a Kerengő, amely egy hibrid funkciójú, teljesen elzárt tér, és a kulturális örökséget próbálja a fiatalokhoz közel hozni. „A kulturális örökség éve van egész Európa-szinten, ezért próbáltuk meg ezt becsempészni a fesztivál területére is. A kerengő a régi kolostorok szerves része, arra szolgált, hogy a szerzetesek elvonuljanak picit gondolkodni, elmélkedni. Ilyesminek tervezzük a mi kis Kerengőnket is, ahová
– mondta a program felelőse, Both Eszter Orsolya. Hozzátette, a kulturális örökség jegyében itt mindennap más személlyel lehet ismerkedni a láthatatlan színház módszerével, de egyéb kulturális meglepetésekkel is szolgálnak majd ebben a térben.
Fotó: Haáz Vince
A tavalyi, első VIBE Fesztiválon amúgy összesen 24 ezren vettek részt, a szervezők fő célközönségnek a 16–14 év közötti középiskolásokat és egyetemistákat tűzték ki, és a fesztiváligazgató szerint a résztvevők hetven százaléka ebből a korosztályból is került ki. A fesztiválozók zöme amúgy Maros és Kolozs megyéből érkezett, de Hargita és Kovászna megyéből is sokan jöttek Marosvásárhelyre.
Súlyos állapotban van a Brassó belvárosában kedd este történt gázolás egyik áldozata, a Brassó megyei sürgősségi klinikai kórház intenzív osztályán ápolják.
Öt ember meghalt kedden éjszaka egy Dâmbovița megyében bekövetkezett közúti baleset következtében: egy 20 éves, jogosítvány nélkül vezető fiatalember elütött három gyalogost, majd felborult az autóval – tájékoztatott szerdán a megyei rendőrség.
A júniusi 10,42 százalékról júliusban 8,16 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Az idei nyári szezonban már ötödször támadt fürdőzőkre egy álcserepesteknős a horvátországi Kastelai-öbölben, Split közelében – közölte a Jutarnji List című zágrábi napilap az internetes oldalán.
Megsemmisített Románia két vízben sodródó, pilóta nélküli repülő szerkezetet a Fekete-tenger Romániához tartozó exkluzív gazdasági övezetében, a Neptun Deep gázmező közelében – közölte kedden Radu Miruţă ügyvivő védelmi miniszter.
A betegszabadságok 85 százalékát a magánszektorban dolgozók számára írták fel, de ez nem jelenti azt, hogy az állami szférában dolgozók sokkal ritkábban betegednek meg. Az viszont valós különbség, hogy a közszférában hosszabbak a betegszabadságok.
Két személy meghalt kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
A Richter-skála szerint 4,3-as erősségű földrengés történt kedden 20 óra 21 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Nicușor Dan államfő gratulált Baka Andrásnak magyar köztársasági elnökké választásához kedden.
Új bázist nyit decemberben a Wizz Air légitársaság a Brassó–Vidombáki Nemzetközi Repülőtéren, és tizenötre bővíti a városból elérhető célállomások számát.
szóljon hozzá!