
A Népszámlálás.ro számításai szerint eddig mintegy 750 ezer „magyar kérdőívet” töltöttek ki
Fotó: Veres Nándor
Még csak három napunk maradt a népszámlálás online kitöltésére és a beküldött kérdőívek elfogadásának ellenőrzésére, a cenzus önkitöltéses szakasza ugyanis május 27-én, pénteken zárul. Az önkitöltős szakasz meghosszabbítása óta csökkent az érdeklődők rohama, de azért van igény az online kitöltésre.
2022. május 25., 08:342022. május 25., 08:34
A legfrissebb, május 22-ei adatok szerint az ország lakosságának jelentős része már részt vett a népszámláláson,
A Népszámlálás.ro számításai szerint a romániai magyarok részvétele továbbra is az országos átlag felett van,
A május 22-i adatok szerint a hét erdélyi, jelentős magyar lakossággal rendelkező megye közül mindegyik átlagon felüli teljesítménnyel rendelkezik.
Hargita megyében 67,5 százalékos a részvétel, a megyében
– tudtuk meg Veimberger Noémitől, a népszámlálás városi koordinátorától, aki szerint Udvarhelynek mintegy 72,9 százalékát már sikerült megszámlálni, és remélhetőleg a maradék három nap alatt sikerül elérni a 75 százalékot. „A számok jók, az viszont nagyon látszik, hogy az érdeklődés csökkent az elmúlt időszakban.
– fogalmazta meg Veimberger Noémi. Számokban ez azt jelenti, hogy 1861 kérdőív született az elmúlt héten, míg a május 15-e előtti héten 5149 – tehát számokban is jól látható a különbség Székelyudvarhelyen.
A népszámlálás marosvásárhelyi koordinátortáól megtudtuk, hogy
Maros megyében eddig 315 ezer kérdőív született, ami azt jelenti, hogy a 60,2 százalékos kitöltési aránnyal Maros megye a 7. az országos ranglistán.
Amint Gáspár Botondtól megtudtuk, a május 15-ei eredeti határidő előtti két héthez képest az érdeklődők rohama lecsökkent: ez a számokból is jól kivehető. Míg az elmúlt nyolc napban 6500 kérdőív született Marosvásárhelyen és 28 500 a megyében, addig a határidő alatti utolsó héten majdnem húszezer a megyeközpontban és 64 ezer a megyében.
Jó hír azonban, hogy május 10-11. óta működik a rendszer, nem voltak fennakadások – bár lehet, hogy ez az országosan kisebb érdeklődés miatt tapasztalható” – mondta Gáspár. Hozzátette:
„Első ránézésre magyar szempontból jól néznek ki ezek az adatok. Azonban azt is látnunk kell, hogy nagyon magas a Statisztikai Intézet által nem elfogadott kérdőívek száma:
Ezért hangsúlyozzuk, hogy a kérdőívek elismerésének az ellenőrzése ugyanolyan fontos, mint maga a kitöltés, hiszen akiknek a kérdőívét nem érvényesítik, azoknak már csak három napig van lehetőségük újból regisztrálni” – hangsúlyozta Barna Gergő, a Népszámlálás.ro kampánykoordinátora.
A kérdőívek elismerését a dovrec.insse.ro oldalon tudjuk ellenőrizni. Fontos, hogy mindenkit egyenként ellenőrizzünk: a kiskorú gyerekeket, a felnőtteket, az időseket vagy az ideiglenesen külföldön tartózkodókat – mindazokat, akik a háztartásunkhoz tartoznak.
Mozgalmas éjszakájuk volt a segesvári tűzoltóknak: néhány órán belül egy tűzesethez, valamint egy közúti szerencsétlenséghez is riasztották őket. A balesetben két felnőtt és két gyermek sérült meg.
Sokak számára nem adatok meg a lehetőség, hogy személyesen legyen jelen a csíksomlyói pünkösdi búcsún. A világhálónak köszönhetően azonban élőben követhető a búcsús szentmise és az azt megelőző események.
Idén is kiemelt figyelemmel követjük a csíksomlyói pünkösdi búcsú eseményeit, ráadásul megújult élő közvetítéses formátumban igyekszünk beszámolni az összmagyarság legnagyobb zarándoklatáról. Kövesse velünk az idei történéseket.
Keresztalják, lovas zarándokok, autóval, zarándokvonattal vagy éppen busszal érkező erdélyi és anyaországi magyarok találkoznak idén is Csíksomlyón, a pünkösdszombati búcsún. Kövesse élőben a búcsú történéseit a Székelyhonon!
Szívecskéket formázó kezek, lobogó zászlók, könnyek, mosolyok, kézfogások, kiabálások, énekszó, himnusz, megörökített pillanatok – ezeket tapasztaltuk az összenemzeti zarándokvonat sepsiszentgyörgyi fogadásán.
Több százezer ember védelmét biztosítják idén is a csíksomlyói nyeregben a tűzoltók, mentők, csendőrök és rendőrök. Mutatjuk, hol juthatnak segítséghez a zarándokok, és mit tehetnek a rosszullétek megelőzése érdekében.
Újabb elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el pénteken az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) több folyó vízgyűjtő területére.
Az Országos Szociális Felügyeleti és Kifizetési Ügynökség (ANPIS) átutalta az áprilisi gyermeknevelési pótlékok (gyerekpénz) kifizetéséhez szükséges összeget.
A heves esőzések és a patakokban felgyűlt hordalék miatt zavarossá vált a csapvíz Kovásznán, Barátoson, Pákén és Orbaiteleken. A szolgáltató ellenőrzi a vízminőséget, és arra kéri a lakókat, hogy a biztonság kedvéért egyelőre ne fogyasszanak belőle.
Romjaiból építették újjá a gyimesbükki Bethlen–Rákóczi-várat az ezeréves határon. A látványos épület péntek déli átadóünnepségének – amelyet a 30-as számú őrház előtt tartottak – az időjárás is kedvezett.
szóljon hozzá!