
Büdösfürdőn jelentős beruházásokra készülnek
Fotó: Veres Nándor
Szakhatósági engedélyekre várnak a Büdösfürdőre tervezett ivóvíz- és szennyvízhálózat építésének előkészítéséhez, enélkül a műszaki terveket nem lehet elkészíteni, illetve a finanszírozási szerződést sem lehet aláírni. A munkálatokat várhatóan jövőben lehet majd elkezdeni.
2023. július 29., 19:292023. július 29., 19:29
Nem egyszerű folyamatról van szó, a szükséges szakhatósági engedélyek beszerzése hosszú hónapokba, adott esetben
A hegyi üdülőtelep esetében, amely erdős területen fekszik, a szükséges vizet pedig nagyobb hozamú forrásokból kell befogni a hálózatba, sok részletkérdést kell rendezni ahhoz, hogy a környezetvédelmi beleegyezést is megkapja a tervezett beruházás – tért ki a részletekre Székely Ernő, Csíkszentkirály polgármestere.
A beruházás megvalósíthatósági tanulmánya jóval korábban elkészült, de a műszaki tervekhez már az összes szakhatósági engedélyre szükség van, és csak ezek birtokában történhet meg a finanszírozási szerződés aláírása, amelynek alapján a szükséges pénz is rendelkezésre áll majd – vázolta a folyamatot a községvezető. Az előkészületek körülményességét jól mutatja, hogy
ivóvíz- és csatornahálózat építésére az infrastruktúra-fejlesztést célzó Anghel Saligny-kormányprogram részéről Csíkszentkirály és Csíkszentimre számára, előbbi 38,8, utóbbi pedig 33,4 millió lejre jogosult.
A két község közigazgatási területén található Büdösfürdő és a vele összeépült Előhágó nagy kiterjedésű, mofettákkal is rendelkező hegyi üdülőtelep, sűrűn beépítve hétvégi házakkal, panziók is létesültek, de
Egy részleges vízhálózat üzemel, amelynek vize nem minősíthető ivóvíznek, a fürdőszobákból a talajba engedett szennyvíz pedig erős környezeti terhelést jelent. A beruházás során több forrás vizét fogják be az ivóvízellátás érdekében, új hálózatot építve, az összegyűjtött szennyvizet pedig vezetéken juttatják le Csíkszentimrére, ahol a kibővített szennyvíztisztító állomáson kezelik, tisztítják meg.
Az engedélyek birtokában a beruházás tervezésére és kivitelezésére egyszerre írnak ki közbeszerzési eljárást, ezt legalább ősszel el szeretnék indítani, hogy jövőre a műszaki terv elkészüljön – ismertette a polgármester. A finanszírozási szerződést ezután lehet aláírni, és készülni a kivitelezésre.
Felfüggesztette a Bukaresti Ítélőtábla az egységes bértörvény-tervezet véglegesítési eljárását. A Sanitas szakszervezet kérésére meghozott határozatot az érdekvédelmi tömörülés részleges sikerként értékeli, de a tiltakozást nem állítják le.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Nem lesznek fennakadások a súlyos égési sérülteket ellátó, jelenleg épülő marosvásárhelyi kórház felszerelésével, beüzemelésével – nyilatkozta Florin Crăciun menedzser, aki Alexandru Rogobete volt egészségügyi miniszternek mutatta be a munkálatokat.
Több mint száz tűzoltót és huszonhét beavatkozó járművet mozgósítottak a hatóságok a szerda reggel egy brassói fafeldolgozó üzemben keletkezett tűz oltására – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) vezetője.
Tizenöt sürgősségi esethez riasztották kedden a Hargita megyei hivatásos tűzoltókat. A beavatkozások többsége egészségügyi segítségnyújtás volt, de közlekedési balesetekhez és más veszélyhelyzetekhez is kivonultak az egységek.
Július 27. és 31. között rendkívüli ülésszakra hívták össze a felsőházat az országos helyreállítási tervhez kapcsolódó törvénytervezetek és az Országos Kataszteri Hivatalnál kialakult helyzettel összefüggő jogszabályjavaslatok elfogadása érdekében.
Háborúk, geopolitikai átrendeződés, bizonytalan európai jövő és regionális együttműködés: ezek a kérdések uralták a 35. Tusványos első nagypolitikai paneljét, ahol Magyarország, Románia és Lengyelország szerepét keresték a változó világrendben.
Rendhagyó módon immár harmadik alkalommal kerül vissza az erdélyi mozik műsorára a Hogyan tudnék élni nélküled? című magyar zenés vígjáték. A film vetítései előtt ezúttal a folytatás első, több mint háromperces exkluzív részletét is levetítik.
A Bisztraterebes–Bihar autópályaszakasz kivitelezője szerint a munkálatok a tervezettnél gyorsabban haladnak, így elképzelhető, hogy a 28,55 kilométeres részt már idén decemberben átadják a forgalomnak.
Folyamatosan szemerkélő, időnként erősebben eleredő eső fogadja a tusványosozókat szerdán.
szóljon hozzá!