
Év közben egyházi és világi eseményeken kapnak szárnyra a fúvósművek
Fotó: Bartha Réka
Hetedszer tartották meg a Homoród menti fúvószenekarok találkozóját Oklándon. A Comité Egyesület rendezvényén meggyőződhetett a közönség: nem csupán apáról fiúra száll a rezesbandázás szeretete, a történelmi indulókat, himnuszokat, keringő- és más táncdalokat lánykák is szívesen fújják a tapasztalt zenészekkel.
2018. június 18., 14:482018. június 18., 14:48
Évtizednyi hagyomány, hogy nyár elején meghívják Oklándra a Kis- és Nagy-Homoród mentén működő fúvósegyütteseket. A hétvégi viharokra figyelmeztető sárga jelzés miatt nem a parkos szabadtéren, hanem a helyi kultúrotthonban hangzottak fel a seregszemle kezdetét jelző himnuszok szombaton. Cseke Miklós polgármester köszöntőbeszéde után kezdetét vette a többórás hangverseny.
A rendezvény kodályi mottója jegyében – mely szerint „Akik azon fáradozunk, hogy minden gyerek kezébe kapja a jó zene kulcsát s vele a rossz zene elleni talizmánt, azt akarjuk, ne úgy járja végig élete útját, mintha sivatagon menne át, hanem virágos kerteken” – a programban helyet kaptak az oklándi tehetséges gyermekek egyéni produkciói is. Szolga Barbara népdaléneklést tanul, gazdag repertoárjából nyújtott ízelítőt. Frunzea Dávid hegedű-, ifj. Bartha József pedig klarinétszólóval örvendeztette meg a nagyérdeműt.
Az oklándi fúvóstalálkozó különlegessége, hogy a nagy hagyományú rezesbandák – mint például a homoródkarácsonyfalvi – idős zenészei „Ferenc Jóska-korabeli” hangszereken szólaltatják meg a műveket. Idén rácsodálkoztunk a székelyzsombori fiatalított zenekar diák tagjainak csillogó-villogó új hangszereire. Vezetőjük, ifj. Kunos Lajos elmondta,
A hangszereket saját alapból, pályázatokból és önkormányzati támogatásból vásárolták. Bár Brassó megyéhez csatolták falujukat, inkább Oklándhoz érzik közel magukat, és régi barátság köti őket a házigazda zenekarhoz. Kunos Lajos a fejlődés lehetőségét a zenekarok együtt gyakorlásában látja – jutott ebből ezúttal is. Ebéd után estébe hajlón szólt az örömzene.
A települések sorában csak Csíkszeredában esett fagypont alá a hőmérséklet vasárnapra virradóan.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
szóljon hozzá!