
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Tűz ütött ki egy borzonti lakóház konyhájában csütörtök este, a lángok a tetőszerkeztre is átterjedtek. Az épületben tartózkodó idős személyt a tűzoltóság érkezése előtt szomszédja mentette ki az épületből – adja hírül a Hargita megyei tűzoltóság.
2023. március 31., 11:062023. március 31., 11:06
A tűzesethez a gyergyószentmiklósi hivatásos tűzoltóság két esetkocsival és egy rohammentő-egységgel (SMURD) vonult ki, emellett a helyszínre riasztották a gyergyóalfalvi önkéntes tűzoltóságot is csütörtökön 22 óra körül.
Egy 86 éves személyt pánikroham miatt kellett ellátnia a mentőegységnek, őt még a tűzoltóság érkezése előtt egy szomszédja menekítette ki az épületből. Utólag elutasította a kórházba szállítást.
Az esethez 35 tűzoltót vezényeltek ki, akik körülbelül két óra alatt eloltották a tüzet, amelyben a körülbelül 40 négyzetméternyi nyárikonyha egésze, valamint a tetőszerkezet 30 négyzetméteren megsemmisült.
A tüzet feltehetően nem megfelelően szigetelt kémény okozta.
Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök hétfőn kijelentette, hogy Romániának haladéktalanul teljes jogkörű kormányra van szüksége, mert a romániaiakat érintő konkrét problémák sürgős megoldást igényelnek.
Elena Mateescu, az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vezérigazgatója Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter kijelentéseire reagálva vasárnap este határozottan cáfolta az intézmény költségvetési visszaéléseivel kapcsolatos vádakat.
Jelentős mennyiségű eső miatt adott ki elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország több régiójára.
A magyar mesefilmgyártás aranykorának ikonikus szereplőivel és a múlt század meghatározó játékaival találkozhatnak a látogatók az „Egyszer volt…” retro mesék, retro játékok című kiállításon, amely Gödöllőről, Csíkszereda testvérvárosából érkezik.
A veszettség terjedésének a megfékezése érdekében sok, oltóanyagot tartalmazó rókacsalit szórtak ki a természetben Hargita megyében. A fertőzés megjelenése okozta aggodalom miatt a kutyák és macskák veszettség elleni oltáskampánya is jól halad idén.
Az év első nyolc hónapjában 94 078 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 2,09 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) vasárnap közzétett adataiból.
Lehűléssel, csapadékkal érkezett meg az ilyenkor megszokott időjárás térségünkbe is.
A Családorvosok Országos Társasága (SNMF) arra kéri a lakosságot, hogy keresse fel családorvosát, és egyeztessen időpontot az influenza elleni védőoltás beadására.
Már csak egy hónap van hátra a játék előtöltéséig, november 19-én pedig végre megjelenik a világ legnagyobb kaliberű szórakoztatóipari termékének tartott Grand Theft Auto videójáték-sorozat hatodik része.
Veszélybe kerülhetnek a romániai útépítések, iskolák, kórházak és mezőgazdasági támogatások, ha az EU Tanácsának ír elnöksége által előterjesztett javaslat érvényesül a 2028–2034-es költségvetési ciklusban.
szóljon hozzá!