
Fotó: Maros megyei tűzoltóság
Gernyeszegre, két személy súlyos sérülésével járó robbanáshoz riasztották vasárnap reggel fél nyolckor a Maros megyei tűzoltóság és rohammentő-szolgálat ügyeleteseit. Szászrégenből és Marosvásárhelyről is a helyszínre siettek a bevetési egységek.
2018. november 18., 20:442018. november 18., 20:44
Egy gernyeszegi lakóházában történt gázrobbanás, ám azt még nem tudni, hogy pontosan mi okozta – válaszolta érdeklődésünkre Cristian Virag. A Maros megyei tűzoltóság szóvivőjének elmondása szerint nem követte tűz a robbanást, ettől függetlenül a ház jelentős része megrongálódott, gyakorlatilag
A szóvivő információi szerint egy 76 éves férfi, illetve egy 69 éves nő az áldozat, akiket – miután a szomszédok riasztották a sürgősségieket – Marosvásárhelyre szállítottak ellátásra. Az első vizsgálatok szerint a nő testfelületének 75, míg a férfi testének 55 százaléka égett meg. Végül Marosvásárhelyről továbbvitték az áldozatokat, a védelmi minisztérium különgépével egy brüsszeli katonai kórházba szállították – tette hozzá a szóvivő.
Fotó: Maros megyei tűzoltóság
A robbanás okairól később, a helyszínen végzett nyomozás után lehet majd többet megtudni, egyelőre a szellőztető berendezés hiányára, vagy meghibásodására gyanakodnak. Ugyanakkor az sem kizárt, hogy a kémény nem volt megfelelően takarítva, ezért a felgyülemlett gáznak elégséges volt egy szikra – amit akár egy villanykapcsoló is okozhatott –, hogy felrobbanjon.
Fotó: Maros megyei tűzoltóság
Lakóház tetőtere kapott lángra hétfőn este a Maros megyei Szalárdtelepen, ahol közösen vágtak neki az oltásnak az országos katasztrófavédelem Maros és a Hargita megye munkatársai.
A mobileszközökön tárolt adatok védelmével kapcsolatos jó tanácsokat fogalmazott meg hétfőn a belügyminisztérium.
A védelmi és a belügyminisztérium képviselőinek a jövő hét végéig ki kell dolgozniuk a belügyi és a védelmi alkalmazottak nyugdíjkorhatárának emeléséről szóló törvénytervezetet – jelentette ki hétfőn Radu Miruță védelmi miniszter.
A kormány felelősséget készül vállalni a parlamentben a bérkiadások 10 százalékos csökkentését is előíró törvénytervezetért – jelentette ki hétfőn Radu Miruță védelmi miniszter.
Megemlékezést szervezett a 83 évvel ezelőtti doni áttörés évfordulóján az Erdélyi Vitézi Rend sepsiszentgyörgyi állománya. A Hősök temetőjében 15 rendtag emlékezett a több tízezer családot érintő tragikus eseményekre.
Elkezdődött az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Ditró közötti 14,4 kilométeres szakaszának műszaki tervezése, amelyre tíz hónapja van a megbízott vállalatnak – jelentette be a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAR).
Az elmúlt napokban az ország napi gázfogyasztása megközelítette az 58 millió köbmétert, ami hozzávetőlegesen 17 százalékkal több a tavalyi hasonló időszak átlagánál – közölték az Országos Energia-veszélyhelyzeti Operatív Törzs hétfői ülése után.
Autóvezetői engedélye sem volt a fiatal ittas sofőrnek, aki vasárnap éjjel Kézdivásárhelyen megpróbált elmenekülni a hatóságok elől – derül ki a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság közleményéből. A férfi mostanra előzetes letartóztatásba került.
Belső vizsgálatot rendelt el hétfőn a konstancai megyei sürgősségi kórháznál az intézmény vezetősége, miután két gyermek is kómába került műtét után.
Embercsempészet és szexuális szolgáltatásokra való kényszerítés vádjával román bűnözői hálózat tagjait fogták el a román és a brit hatságok, az együttműködés négy ember előállításához, valamint számos luxusautó és ingatlan lefoglalásához vezetett.
szóljon hozzá!