Lakásokat hoz a Mikulás Gyergyószentmiklósnak

Hamarosan átadásra kerülnek a Kavicsbánya utcai szociális lakások. A 2008-ban kezdett építkezés lassan a végéhez közeledik, a kivitelező cég a Szent Miklós Napok keretében adja át az épületet Gyergyószentmiklós önkormányzatának.

Gergely Imre

2009. november 09., 19:202009. november 09., 19:20

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

A szocális lakások építése 2008-ban kezdődött el. Az akkori városvezetés által kijelölt területet sokan furcsállták, hiszen az egykori ipari zónában a gyármaradványok és romok között szokatlan látvány egy új épület. A három emeletes  tömbház építése gyorsan haladt, már az utolsó simításokat végzik rajta. Ma például a bejárati lépcsőket öntötték a kivitelező cég munkásai. A földszinten, az emeleteken és a manzárdon összesen 42 lakást alakítottak ki.

A tömbházban elsősorban azok költözhetnek be, akiket kilakoltattak az államosított, és később a tulajdonosoknak visszaszolgáltatott ingatlanokból. A polgármesteri hivatalban kifüggeszett névsor szerint osztják majd el a lakásokat az igénylők között. A hátrányos szociális helyzetű jogosultak most olyan lakásokba költözhetnek be, amilyenekről az átlag fizetésből élő személyek többsége is csak álmodhat. A hőszigetelt ajtók, ablakok, fajanszozott, padlócsempézett, egyszerűen minden igényt kielégítő lakások jövőbeli sorsáért azonban sokan aggódnak. Félő, hogy néhány év múlva az új tömbház is romhalmazzá válik. Erre volt már példa a Forradalom negyedi csillagblokk, vagy IMG tömház esetében is, ahová a nyolcvanas években roma családokat költöztettek. Ők eltüzelték a parkettet, a lakhatatlanságig tönkretették a lakásokat, beköltöztették a lovakat, disznókat is a szobákba.

Mezei János polgármester ezt szeretné elkerülni az új szociális lakásoknál. Bizottságot hoznak létre, amely rendszeresen ellenőrzi a tömbház, a lakrészek állapotát, és odafigyelnek arra is, hogy a lakók napirenden legyenek a közköltség számlák kifizetésével is. Aki nem tartja be a társasházi írott és iratlan szabályokat, az a szociális lakásból is könnyen újra az utcán találhatja magát – jelentette ki a polgármester.

A tömbház ünnepélyes átadására december 5-én, a városnapok keretében kerül majd sor, a végleges, hivatalos átadás dátuma december 31. Az első lakók jövő év elején költözhetnek be.
Ez az első tömbház még egyáltalán nem oldja meg a szociális lakásproblémákat gyergyószentmiklóson.

A már meglévő szomszédságában a második tömbház alapozási munkálatain dolgoznak. Ez biztató lehet sok lakásproblémával küszködőnek, hisz 2011-ben újabb tömbház apartmanjait ítélheti a rászorultaknak az önkormányzat. A polgármesteri hivatal szociális irodájában továbbra is bárki tehet le igénylést.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

A gyergyószentmiklósi köztéri garázsok közel egyharmadát bontották el mindeddig – a többség még áll

Közeleg a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének korszerűsítése, ezért május 31-ig le kell bontani a területen álló, engedély nélkül épített garázsokat. Egy hónappal a határidő előtt 41 építményt számoltak fel, de a többség még áll.

A gyergyószentmiklósi köztéri garázsok közel egyharmadát bontották el mindeddig – a többség még áll
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Hídfőnek ütközött egy autó Gyergyószentmiklóson

Hídfőnek ütközött egy autó Gyergyószentmiklóson, a város Gyergyószárhegy felőli kijáratánál. A balesetben két személy megsérült, egyikük a roncsok közé szorult.

Hídfőnek ütközött egy autó Gyergyószentmiklóson
2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
2026. április 30., csütörtök

Megrongálták a bérelt parkolóhely blokkolószerkezetét

Kevesebb mint egy hónap telt el azóta, hogy Gyergyószentmiklóson, egy Virág negyedi parkolóhely használata körül kialakult vita rendeződni látszott, most azonban újabb fordulat történt: valaki megrongálta a parkolásgátló szerkezetet.

Megrongálták a bérelt parkolóhely blokkolószerkezetét
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Rendszámfelismerő kamerákkal lépnek fel az illegális szemétlerakás ellen Gyergyóújfaluban

Rendszámfelismerő kamerákat telepítettek a polgármesteri hivatal mögötti hulladéklerakóhoz Gyergyóújfaluban a szabálytalan szemétlerakás ellenőrzésére.

Rendszámfelismerő kamerákkal lépnek fel az illegális szemétlerakás ellen Gyergyóújfaluban
2026. április 28., kedd

Magasfeszültségű kábeleket szakított le egy kidőlt fa, közel 10 ezer fogyasztó maradt áram nélkül

Csaknem 10 ezer fogyasztó maradt áram nélkül, miután Borszéken kidőlt egy fa és leszakította a magasfeszültségű áramkábeleket, amelyek tüzet is okoztak.

Magasfeszültségű kábeleket szakított le egy kidőlt fa, közel 10 ezer fogyasztó maradt áram nélkül
2026. április 28., kedd

Áramkábeleket szakított el egy kidőlt fa Borszéken, tűz is keletkezett

Száraz növényzet és cserjék gyulladtak ki Borszéken: a lángok egy magasfeszültségű vezetéket érintő meghibásodás miatt keletkeztek, miután egy fa rádőlt az oszlopra, és elszakította a vezetékeket.

Áramkábeleket szakított el egy kidőlt fa Borszéken, tűz is keletkezett
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Le kell fóliázni a játéktermek ablakait Gyergyószentmiklóson

Rendkívüli ülést tartott hétfőn Gyergyószentmiklós képviselő-testülete, ahol két kérdésben hoztak döntést. Korlátozták a szerencsejáték-termek működését, és elfogadták a területrendezési dokumentációkat az elektromos töltőhálózat kiépítéséhez.

Le kell fóliázni a játéktermek ablakait Gyergyószentmiklóson
2026. április 26., vasárnap

Öt tűzoltóautóval fékezték meg a lángokat Gyergyóvárhegyen

Két lakóház, két melléképület és a száraz növényzet is lángra kapott vasárnap Gyergyóvárhegyen. A tűzhöz több hivatásos és önkéntes egységet riasztottak, a lángok terjedését végül sikerült megfékezni.

Öt tűzoltóautóval fékezték meg a lángokat Gyergyóvárhegyen
2026. április 26., vasárnap

Egymillió euróból teszik rendbe a mezei utakat Gyergyócsomafalván

Hét mezőgazdasági út újul meg és épül ki Gyergyócsomafalván, összesen 13 kilométer hosszan. Az egymillió eurós beruházás kivitelezése elkezdődött, a munkálatok nyomán jövő tavaszra stabilabb felületen közlekedhetnek a mezőre járó munkagépek.

Egymillió euróból teszik rendbe a mezei utakat Gyergyócsomafalván
Hirdetés