Hirdetés
Hirdetés

Laczkó György: elképzelni sem tudtuk, hogy ez lesz

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Semmilyen jelzést nem kaptak arra vonatkozóan, hogy ne tartózkodhatnának a diákok a hétfőn leomlott bentlakás épületében, ugyanakkor szakképzettségük sem volt arra vonatkozóan, hogy ezt ők maguk állapítsák meg – állítja Laczkó György, a Tamási Áron Gimnázium igazgatója. Ő egyébként hajlandó lemondani a tisztségéről, amennyiben erre kéri a közösség.

Fülöp-Székely Botond

2023. december 20., 17:542023. december 20., 17:54

„Rendkívül sajnáljuk, ami történt. Haláleset történt, ami borzasztó. Felelünk a gyerekekért, és nem akarunk kibújni a felelősség alól.

Idézet
A gyerekeket ránk bízták, ennek pedig érezzük a súlyát: én is, és a kollégáim, meg a nevelők is. (…) Mi nem hittük, hogy ez lesz, egyszerűen elképzelni sem tudtuk”

– szögezte le már a szerdai sajtótájékoztató legelején Laczkó György, a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium igazgatója.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Mint beszámolt, kedden meglátogatták a székelyudvarhelyi kórházban lévő, a bentlakás egy részének leomlása során megsérült áldozatokat, akik hamarosan elhagyhatják az intézményt. Ők arról számoltak be, hogy

minden olyan gyorsan történt, hogy egyszerűen nem volt idejük kimenekülni az épületből.

Hirdetés

Nem lehetett előre látni?

Az igazgató kifejtette: huszonnégy éve tölti be az intézményvezetői tisztséget, és az első pillanattól tisztában volt az intézményhez tartozó három épület állapotával –

munkája 70-80 százaléka abból állt, hogy próbálja megmenteni ezeket az összeomlástól.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

„Kettőt sikerült megmenteni, a harmadiknál pedig bekövetkezett a tragédia, amikor teljesen jóhiszeműen, a megmaradt pénzünkből nekifogtunk a munkálatoknak, amelyekkel szerettük volna megelőzni, hogy ázzon az épület.

Idézet
El szerettük volna vezetni a szennyvizet és az esővizet”

– fogalmazott. A munkálatok finanszírozása érdekében az épület tulajdonosától, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekségtől kértek segítséget. Laczkó hangsúlyozta,

tudomása szerint a kivitelező cég minden szükséges engedéllyel rendelkezett, beleértve a polgármesteri hivatal által kibocsátott építkezési engedélyt is.

„Csak kinti munkálatokról volt szó, arról nem volt szó, hogy nem tartózkodhatnak bent a diákok ez idő alatt” – mondta.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Három beavatkozás

A kivitelezést végző vállalatról tudni kell, hogy munkatársai a főépület felújításában is részt vettek, akkor nem szakították meg az oktatást – csak bizonyos részeket zártak le –, szerencsére nem történt baj. Az elemi iskolások által használt épület korszerűsítése esetében már más volt, onnan elköltöztették a diákokat a munkálat idejére.

Idézet
A bentlakás esetében kinti munkálatokról volt szó, sem a projektmenedzser, sem a kivitelező, sem az építész nem tájékoztatott arról, hogy bármi probléma történhet”

– nyomatékosított, hozzátéve, hogy a tanulók, a nevelők sem jelezték, hogy gondok lennének az építkezés során, de ő maga sem látott erre utaló jeleket. „A nevelők is meg tudják erősíteni, hogy a tragédia napján sem volt egyetlen repedés sem az épület azon részén” – magyarázta az igazgató. Megjegyezte:

nem ő döntötte el, hogy melyik épületnél kezdik a felújítást, de a főépület omladozott, ezért kellett ott elsőként beavatkozni.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Nem szakemberek

Laczkó György közölte, bár többször is járt az épületben az omlást megelőzően, nem az iskola vezetőségének hatásköre volt a helyzet felmérése, hiszen ők nem szakemberek.

Idézet
Nem értünk hozzá, hogy hány méterre lehet leásni, továbbá mindezt milyen távolságra az épülettől. Nem a mi hatáskörünk volt az építkezési engedély, illetve a tervek átnézése sem, nem is voltunk erre felhatalmazva”

– jelentette ki. Számukra egyébként „viszonylagos nyugodtságra” adott okot az is, hogy a munkálatok zöme a délelőtti órákra volt beütemezve, amikor nem voltak a bentlakásban a tanulók. Noha nem volt kötelessége,

ragaszkodott hozzá, hogy a munkálatban érintett szakemberek hetente, kéthetente beszámoljanak a pontos helyzetről, szakmailag azonban így sem láthatta át a helyzetet.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

A novemberben megkezdett munkálatok, illetve a két hete elkezdett sáncásás során egyébként – tudomása szerint – nem voltak hatósági ellenőrzések a helyszínen, erről legalábbis nem tájékoztatták őt – felelte az igazgató a Székelyhon kérdésére. Egy másik kérdésre felelve arról is beszélt, hogy valószínűnek tartja a zajló építkezés és az omlás közötti összefüggést, ám ő nem szakember, így ezt nem állapíthatja meg.

A bentlakókkal felvették a kapcsolatot, januártól mindenkinek van szállása.

Mi lesz a tanulók javaival?

Összességében hat hálótermet érintett az omlás, de jelenleg a teljes épület le van zárva, senki nem mehet oda engedély nélkül. Ettől függetlenül már egyeztetnek arról, hogy szakképzett emberek próbálják meg kihozni a diákok javait az épületből, ám még konkrétan nem lehet tudni, hogy mikor. A bentlakás nagy részében érintetlenül vannak a tanulók értékei, a leomlott részen lévő javak esetében viszont nem lehet tudni, hogy mi menthető.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Laczkó rámutatott, hogy

rengeteg felajánlás, segítség érkezik, biztosan kárpótolva lesznek a javaikat elvesztő diákok.

Az iskolában egyébként zajlik az oktatás, pszichológusok is segítenek a tanulóknak a történtek feldolgozásában. Bekő Melinda, a tanintézmény aligazgatója megerősítette, hogy a diákok bejárnak az órákra, úgy érzik, hogy közösségben könnyebben feldolgozhatják a tragédiát. Többen kértek lelki segítséget is.

Hogyan segíthetnek?

Benedek Árpád Csaba székelyudvarhelyi önkormányzati képviselő, a tanintézmény vezetőtanácsának tagja rámutatott, hogy

tudomása szerint kormánytámogatást fog kapni az iskola az épület biztonságossá tétele érdekében.

Közölte, a Tamási Áron öregdiákjainak egyesülete és a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány (SZKA) is segíteni fog a bentlakásban megsérült és károsult diákjainak támogatása érdekében kezdeményezett gyűjtésben. Ezzel kapcsolatban a pontosabb információt, bankszámlaszámot fognak közzétenni a tanintézmény honlapján és közösségi oldalán. Pálfi Kinga, a gimnázium vezetőtanácsának tagja, az SZKA kuratóriumának képviselője is megerősítette az elhangzottakat.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Hangsúlyozta, hogy

a beérkező támogatásokból megpróbálják pótolni az odaveszett anyagi javakat, illetve kiemelt segítséget szeretnének nyújtani az áldozatok családjainak.

Dimény Zsolt, aki szintén tagja a gimnázium vezetőtanácsának, elmondta, a véndiák egyesülethez a gyulafehérvári Caritas katolikus segélyszervezet, a nemzetpolitikai államtitkárság, illetve baráti társaságok részéről is érkeztek felajánlások, vagy ezzel kapcsolatos ígéretek.

Az odaveszett személyes iratok pótlása esetében pedig a lakosság-nyilvántartó iroda segítségére is számítanak.

A személyes, az osztályfőnökök által összesített tárgyak, tankönyvek mellett például a bankkártyák pótlására is szükség van – jegyezte meg.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Egyelőre nem mond le

Laczkó György arról is beszámolt, hogy feltette a kérdést több tanügyi szervnek is, hogy lemondjon-e a tisztségéről – noha nem akar elmenekülni a rá váró nehéz munka elől, de

benyújtja lemondását, amennyiben a közösség erre kéri.

Benedek Árpád Csaba kijelentette, a tanintézmény vezetőtanácsának tagjai igyekeznek minél több terhet levenni az igazgató válláról, azonban határozottan arra kérik, hogy álljon helyt, ne mondjon le tisztségéről.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 13., kedd

Antal Árpád: rossz volt a döntések alkalmazásának sorrendje, de az adóemelés elkerülhetetlen lépés volt

Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester az adóemeléssel kapcsolatos lakossági felvetésekre reagálva szeretett volna néhány nézőpontot nyomatékosítani: például azt, hogy a városnak kifizetett adókért mi mindent kap a polgár.

Antal Árpád: rossz volt a döntések alkalmazásának sorrendje, de az adóemelés elkerülhetetlen lépés volt
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Meredeken nő a fertőző légúti megbetegedések száma

Az influenzával diagnosztizált betegek száma megtízszereződött a novemberi esetszámokhoz képest, és sok a szövődményként tüdőgyulladássá súlyosbodó légúti megbetegedés is Hargita megyében. A tendencia folytatódása várható.

Meredeken nő a fertőző légúti megbetegedések száma
2026. január 13., kedd

Egészségügyi miniszter: az orvosok fizetéséhez nem szabad hozzányúlni

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kedden kijelentette, hogy az egészségügyben nem az orvosok és a kisegítő személyzet bérén kell spórolni, a megtakarításokat más területeken kell elérni.

Egészségügyi miniszter: az orvosok fizetéséhez nem szabad hozzányúlni
2026. január 13., kedd

Két hajléktalant ölt meg karácsony előtt egy fémrúddal, beismerő vallomást tett az elkövető

A Félixfürdőn karácsony tájékán elkövetett kettős gyilkosság elkövetője egy 29 éves kardói (Cordău) férfi, aki január elsején maga értesítette a rendőrséget arról, hogy két holttestet talált az üdülőhely egyik elhagyott pavilonjában.

Két hajléktalant ölt meg karácsony előtt egy fémrúddal, beismerő vallomást tett az elkövető
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Gázpalack robbant fel egy zilahi tömbházlakásban, egy férfi égési sérüléseket szenvedett, kilencen megsérültek

Gázpalack robbanása okozott tüzet kedden délután zilahi tömbház egyik második emeleti lakásában. Egy ember megsérült, további kilenc lakónak a helyszínen nyújtottak orvosi ellátást – tájékoztatott a Szilágy megyei tűzoltóság.

Gázpalack robbant fel egy zilahi tömbházlakásban, egy férfi égési sérüléseket szenvedett, kilencen megsérültek
2026. január 13., kedd

Ilie Bolojan lesz az ügyvivő oktatási miniszter

Ilie Bolojan miniszterelnök kedden továbbította Nicușor Dan államfőnek Daniel David oktatási miniszter felmentésére vonatkozó javaslatát.

Ilie Bolojan lesz az ügyvivő oktatási miniszter
2026. január 13., kedd

Volt védelmi miniszter: a katonák nem 48 évesen mennek nyugdíjba

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Mihai Fifor, korábbi védelmi miniszter kedden a Facebook-oldalán cáfolta azt az állítást, miszerint a katonák a bírákhoz és ügyészekhez hasonlóan „48 évesen mennek nyugdíjba”.

Volt védelmi miniszter: a katonák nem 48 évesen mennek nyugdíjba
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Pénzt kérnek a kormánytól a gyergyószentmiklósi víz- és csatornahálózat korszerűsítésének befejezésére

Hosszú évek óta zajló fejlesztések zárulhatnak le Gyergyószentmiklóson: a víz- és a csatornahálózat korszerűsítése is befejeződhet 2026-ban. Az évek folyamán összegyűlt többletköltségekre a fejlesztési minisztériumtól kérnek finanszírozást.

Pénzt kérnek a kormánytól a gyergyószentmiklósi víz- és csatornahálózat korszerűsítésének befejezésére
2026. január 13., kedd

Újabb egymilliárd euró érkezhet január végéig a mezőgazdaság számára

Florin Barbu mezőgazdasági miniszter kedden arról számolt be a Facebook-oldalán, hogy tavaly több mint négymilliárd euró uniós forrás érkezett Romániába a mezőgazdaság számára, és január végéig további egymilliárd euró kifizetésére számítanak.

Újabb egymilliárd euró érkezhet január végéig a mezőgazdaság számára
2026. január 13., kedd

Megpróbálta távol tartani az újságírókat a miniszterelnöktől, fizetéslevonással büntették

Fizetéslevonással büntették a kormány sajtóirodájának azt a munkatársát, aki tavaly november végén megpróbálta távol tartani az újságírókat a miniszterelnöktől, hogy ne tudjanak kérdést feltenni Ilie Bolojannak.

Megpróbálta távol tartani az újságírókat a miniszterelnöktől, fizetéslevonással büntették
Hirdetés