
Fotó: Iochom Zsolt
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Műszaki és Társadalomtudományi Karán belül működő Műszaki Tudományok Intézete második alkalommal hirdette meg a Laborkukac vetélkedőt a romániai magyar általános és középiskolás diákok számára. A megmérettetésre több mint 40, három fős csapat nyert meghívást a beküldött dolgozatok alapján, nekik az egyetem laborjaiban kellett bizonyítaniuk, kémiai és élelmiszertudományi, biológiai és természettudományi kísérleteket mutatva be.
2011. január 16., 09:482011. január 16., 09:48
2011. január 16., 18:222011. január 16., 18:22
Benépesítették a diákok az egyetem nagy auláját
Az ünnepélyes megnyitón dr. Bíró A. Zoltán és dr. Lányi Szabolcs professzor köszöntötte az ifjú „laborkukacokat”, majd a verseny menetét dr. Mara Gyöngyvér adjunktus, a verseny főszervezője ismertette.
Pénteken 10 órától kezdődően a csapatoknak egy óra állt rendelkezésükre a kísérletek elvégzésére és bemutatására. A délutáni órákban a VII–VIII. osztályosok a Csíki Székely Múzeumba látogattak, a IX–XII. évfolyamosok érdekes kísérleteket muttattak be. A kiértékelésre és a díjkiosztóra 18 órától került sor a nagy aulában.
A diákok kísérleteit a szakértő zsűri pontozta, melynek tagja volt: dr. Albert Csilla adjunktus, András Csaba Dezső tanársegéd, Bedő Irénke biológia szaktanfelügyelő, Demeter László adjunktus, Gombos Sándor adjunktus, dr. György Éva docens, Salamon Szidónia kutató, dr. Szép Sándor egyetemi tanár, Tamás Melinda tanársegéd és dr. Tóth Katalin docens.
A diákoknak meghatározott idő állt rendelkezésükre a kísérlet elvégzésére
A kémia és élelmiszertudomány szekciónál többek között az alábbi kísérleteket végezték el a diákok: a víz keménységének meghatározása titrimetriás módszerrel, ólomfa előállítása, izzó betűk készítése, a nátrium és a víz reakciója nagyon látványosan bemutatva, instant meleg jég készítése, a tej hamisításának megállapítása kloridiontartalom és sűrűség alapján, a zsiradékok avasodásának meghatározása titrimetriás módszerrel, valamint háromszínű likőr készítése.
A biológia és természettudománynál az alábbiakat vizsgálták: olívaolajok klorofilltartalmának meghatározása, a klorofill kivonása muskátlilevélből, az emésztés laboratóriumi modellezése, vagy éppen a penészgombák mikroszkopikus vizsgálata nedves kenettel.
Díjazták a legjobbakat
A biológia és környezettudomány szekcióban a VII–VIII. osztályosok kategóriájában a legjobbnak a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Iskolaközpont csapatja (Ambarus Ádám, Bukovinszki Csáki Mátyás, Réti Tekla, vezetőtanár: Benedek Orsolya-Zsuzsa) bizonyult 48 ponttal, második lett a zetelaki Dr. P. Boros Fortunát Elméleti Középiskola csapata 47 ponttal, míg harmadik helyen a csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola csapata végzett 46 ponttal. Dicséretet kapott a csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola csapata 45 ponttal. A IX–XII. osztályosok közül a legjobbnak a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Elméleti Líceum csapata (Blénesi Tünde, Mecher Hilda és Szabó Áron, vezetőtanár: Leopold Anna-Mária) bizonyult 64 ponttal, második helyezést kapott a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Iskolaközpont fél pont különbséggel, harmadik 60 ponttal ugyancsak a gyergyószentmiklósi líceum csapata.
A kémia és élelmiszertudományi szekcióban az alábbi eredmények születtek: VII–VIII. osztályosoknál első helyen végzett 46 ponttal a brassói Áprily Lajos Főgimnázium (Moarcas Ana, Marosi Bíborka, Kelemen Hanna, vezetőtanár: Miklós Margit), második 42 ponttal a gyergyóalfalvi Sövér Elek Iskolaközpont, harmadik a brassói főgimnázium csapata 40 ponttal. Dicséretet a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Iskolaközpontnak adtak 37 pontos teljesítményükért. A IX–XII. osztályosoknál 60 ponttal a képzeletbeli dobogó csúcsára a csíkszeredai Márton Áron Elméleti Líceum csapata állhatott (Salamon Pál, Rákosy Brigitta, Olti Gyopárka, vezetőtanár: Olteán Éva), második a baróti Baróti Szabó Dávid Iskolaközpont, harmadik a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium csapata.
A vetélkedő célja nem egyéb, mint a tanulók gyakorlati ismereteinek gyarapítása és elmélyítése biológia, kémia, környezettudomány és élelmiszer-tudomány szakterületeken.
Perrel fenyegeti a kormányt a legfelsőbb bíróság az igazságszolgáltatásban dolgozók bírósági döntéssel megítélt bérkiegészítései kifizetésének halasztása miatt.
Átlépte a lélektani, literenkénti kilenc lejt a benzin ára az egyik csíkszeredai töltőállomásnál. A csíkszeredai OMV-nél péntek reggel 9 lej 02 baniért tankolható a 95-ös oktánszámú benzin.
Noha az iráni háború előidézte válság mindenkit érint, Európának továbbra is Ukrajnára kell összpontosítania – jelentette ki Nicușor Dan államfő pénteken Brüsszelben, az éjszakába nyúló EU-csúcsot követő sajtótájékoztatóján.
Nagyböjti koncertsorozattal készül húsvétra az Erdélyi Hagyományok Háza, amely az elcsendesedést és a húsvétra való lelki ráhangolódást szolgálja.
Pénteken hajnali 3 órakor felfüggesztették a parlament két házának együttes ülését, amelyen a 2026-os állami költségvetés, valamint a társadalombiztosítási költségvetés tervezetének vitája zajlott.
Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.
Közelíteni fog a hőmérséklet a naptári dátumra jellemző értékekhez, szemben azzal, amit március elejétől mostanáig tapasztaltunk.
A parlament költségvetési-pénzügyi bizottságai csütörtöki együttes ülésükön 38 támogató és 13 elutasító szavazattal elfogadták a 2026-os állami költségvetés tervezetét. A jogszabályavaslat a parlament plénuma elé kerül.
A kormány csütörtökön 620 millió lejes keretet hagyott jóvá a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj jövedéki adójának támogatására.
Több mint 131 000 diák iratkozott be a jövő héten kezdődő próbaérettségire, amelyet a végzős középiskolai osztályokkal rendelkező iskolák 95,16 százalékában szerveznek meg – tájékoztatott csütörtökön az oktatási minisztérium.
szóljon hozzá!