Hamarosan zavartalanul oktathatják kedvenceiket az ebtartó gazdák Székelyudvarhelyen. A kimondottan erre a célra kijelölt helyet a Kuvar lakótelep kazánházának udvarán fogják kialakítani. Az elkerített területen bárki szabadon sétáltathatja és oktathatja majd kutyáját.
2011. december 05., 11:202011. december 05., 11:20
A kazánház udvarán lehet majd kutyázni
A kijelölt terület szükségességét a februárban megalakult Póráz Klub elsődleges célként tűzte ki, és a jelek szerint jó úton halad a megvalósulás felé. „Nekünk ebtartóknak problémát jelentett, hogy Udvarhelyen nincs olyan hely, ahol szabadon foglalkozhatunk kedvenceinkkel. Közterületen tilos szabadon engedni a kutyákat, a városi parkból is ki lettünk tiltva annak felújítása után. Ha pedig városon kívül próbálkoztunk, hol a vadászokat zavartuk, hol a juhászkutyákkal gyűlt meg a bajunk” – mondta érdeklődésünkre dr. Sándor Zsolt, a kutyatartók klubjának elnöke.
A probléma megoldása érdekében a klub a polgármesteri hivatalhoz fordult, és a tárgyalásaik során több olyan terület is szóba került, amely erre használható lenne. Végül a városi stranddal átellenben lévő kazánház udvara fogja betölteni ezt a szerepet – tudtuk meg dr. Sándor Zsolttól. Mivel a terület még nincs átadva, a Póráz Klub ezen a héten tárgyal a részletekről a polgármesteri hivatal és az Urbana illetékeseivel. Az egyeztetések során a klub bemutatja a kutyaparkkal kapcsolatos elképzeléseit.
Leállították a Székely Tv műsorszórását: a helyi csatorna 16 év után, gazdasági okok miatt szűnt meg. A Csíkszeredában működő stúdió vasárnap éjjel zárt be végleg, hétfőn pedig már csak a „Nem érhető el a szolgáltatás” felirat fogadta a nézőket.
Lakóház tetejére dőlt egy fa hétfőn a Vasláb községhez tartozó Marosfőn, tűzoltók a helyszínre siettek, hogy eltakarítsák – közli a Hargita megyei tűzoltóság sajtóosztálya.
Marian Neacșu volt kormányfőhelyettes hétfőn kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) közösen bizalmatlansági indítványt terjeszt be az Ilie Bolojan vezette kormány ellen.
A hétvége folyamán számos Petrom-töltőállomás maradt gázolaj és benzin nélkül. Sok helyen hétfőn sem tudták pótolni a hiányzó üzemanyagot: Baróton például napok óta nem tudnak tankolni a gépjárművezetők.
Közel harminc házat érintett egy vasárnap reggel a Vrancea megyei Soveja községhez tartozó Rucăreni településen kitört tűzvész; az épületek mintegy fele porig égett, összesen több mint 300 embert evakuáltak.
Fagypont alá csökkent a hőmérséklet több székelyföldi településen, Csíkszeredában és környékén mínusz 6 fok alatti értékeket mértek hétfő hajnalban.
Elbocsátásoktól tartva a 10 százalékos költségcsökkentést előíró kormányrendelet módosítását kéri a Sanitas. Egyelőre nincs szó elbocsátásokról, de a szakszervezet Hargita megyei vezetője szerint ennek a lehetőségét is szeretnék megszüntetni.
Hétfőn egy washingtoni szövetségi bíróság előtt vád alá helyezik Cole Allent, aki szombaton a Donald Trump amerikai elnök részvételével tartott gálavacsora helyszínén tüzet nyitott.
Magyar Péter szerdán Brüsszelbe utazik és informális egyeztetést folytat az Európai Bizottság elnökével az uniós források hazahozataláról. Ezt a Tisza Párt elnöke vasárnap közölte Facebook-oldalán.
„Tolvajok azok, akik kizsákmányolják a föld forrásait, véres háborúkat vívnak, vagy a rosszat táplálják bármilyen formában, és nem tesznek mást mint elrabolják mindannyiunktól a béke és nyugalom jövőjét.”
szóljon hozzá!