Kutyagondok a tömbház körül

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Számos dologra kell figyelniük azoknak, akik tömbházlakásban szeretnének kutyát tartani. Idő-, tisztaság- és anyagi igényeiken kívül több szempontot is figyelembe kell venni a kedvenc kiválasztása során, és gondozásukat sem tanácsos elhanyagolni – figyelmeztet dr. Sándor Zsolt állatorvos.

Bálint Kinga Katalin

2011. szeptember 06., 11:162011. szeptember 06., 11:16

Mint elmondta, elsősorban a házi kedvenc fajtáját kell körültekintően kiválasztani, mert ettől függ minden a továbbiakban. Ugyanis vannak olyan kutyafajták, amelyeket nem tanácsos panellakásban tartani: a magyar vizsla például túlságosan mozgékony, tehát amellett, hogy a lakás bútorzatát megrongálhatja és a szomszédokat zavarja, állatkínzásnak is minősül mozgásterének a lakás területére való korlátozása. Ajánlott tehát kis testű és lehetőleg rövid szőrű kutyát választaniuk a tömbházban lakóknak, annál is inkább, mert – főleg a nyári időszakban – kullancsok és egyéb élősködők veszélyeztethetik mind a kutyák, mind a gazdik egészségét.

A kutyus kiválasztása és beszerzése után sem szabad szem elől téveszteni kedvencünket. Az állatorvos szerint kötelező három havonta féregteleníteni és évente beoltatni az ebeket, különben számos betegség  hordozóivá válhatnak. Emellett naponta legalább háromszor le kell vinni őket, ezen alkalmak gyakorisága az állat testfelépítésétől és fajtájától függ. Fontos megjegyezniük a gazdiknak azt is, hogy a kutyapiszok feltakarítása kötelező. Ennek be nem tartása jelenthető a polgármesteri hivatalnál, így a gondatlan kutyatartó akár 75–100 lejes pénzbüntetésre is számíthat – tudtuk meg Bálint Attilától, a hivatal sajtóreferensétől. A hivatal munkatársa azt is elmondta, városunkban még nem szükséges bejelenteni a kutyatartás szándékát, mindössze a tisztaságra és a szomszédok nyugalmára kell vigyázniuk a gazdiknak.

Szép számmal akadnak olyanok, akik figyelmen kívül hagyják alapvető kutyatartói kötelezettségeiket. A Kórház-negyedi lakók részéről gyakran érkezik bejelentés egyedülálló gazdák kedvenceiről, amelyek egész nap vonyítanak, zavarva a szomszédokat. Hasonlóan sok panasz érkezik amiatt, hogy a gazdik nem takarítják fel kedvenceik ürülékét, a szomszédok figyelmeztetését is figyelmen kívül hagyva – tájékoztatott Szabó Jenő, a Kórház-negyedi lakószövetség elnöke.

Megunt kedvencek, kóborló állatok

A Csereháton leginkább a kóbor kutyák okoznak problémát. Bár folyamatosan gyűjtik be az elhagyott állatokat, múlt héten egy, a környéken tanyázó kóbor eb súlyosan megsebesített egy kislányt, akit kórházba kellett szállítani – tudtuk meg Sarkadi Zoltántól, a csereháti lakószövetség elnökétől. A polgármesteri hivatal sajtóreferense elmondta, a kóbor kutyákat szabályosan figyelik és gyűjtik be az illetékesek, de ha valaki problémát észlel, jelentheti a szervezetnek – annak munkatársai a lehető legrövidebb időn belül intézkednek. A gazdátlan kutyusokat Székelyudvarhely menhelyén vagy a vonatállomással szembeni állatpatikában is el lehet helyezni, ahol ellátják az állatokat, és megpróbálnak gazdát találni nekik.


Gazdit keresünk!

Két igen virgonc, héthetes nőstény keverék kiskutya vár szerető gazdira. A kis termetű ebek egyike barna-zsemleszín, a másik feketés-barnás. Oltásaikat megkapták, féregtelenítették őket, következő oltásukat pedig két hét múlva szükséges beadatni. Ideális házőrzők kertes házban, vidám társaság gyerekek számára is. Örökbe fogadhatók a székelyudvarhelyi vonatállomással szembeni állatpatikában.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
2026. április 20., hétfő

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban

Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban
Hirdetés
2026. április 19., vasárnap

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen

Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen
2026. április 17., péntek

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos

Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos
2026. április 16., csütörtök

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve

Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve
Hirdetés