
Fotó: Veres Nándor
Az idén is kiadott Közösségi Kuponfüzetről tartottak csütörtökön sajtótájékoztatót Székelyudvarhelyen a YouthBank képviselői a városi könyvtár audiovizuális termében. Az értékjegyeket felhasználva helyi üzletekben vásárolva egy év alatt akár 2500 lejt takaríthatunk meg a 15 lejes füzettel.
2011. december 15., 19:282011. december 15., 19:28
2011. december 20., 19:542011. december 20., 19:54
Idén 242 darab kupon áll az érdeklődők rendelkezésére
2009 novembere óta működik Udvarhelyen az SZKA nyolc hónapot felölelő YouthBank programja, mely több kisebb alpontot fog össze. Az egyik ilyen a kuponfüzet, melynek bevételéből az elmúlt két évben 25, középiskolások által benyújtott pályázatot sikerült támogatniuk.
Balogh Szabolcs, a program új koordinátora kérdésünkre elmondta: az előző évek programjaiból egyelőre kettőt tartottak meg, a kuponfüzetről szólót és a Pubs Night elnevezésűt. „Tavalyhoz viszonyítva idén nagyobb összeg gyűjtésére vállalkoztunk, 1500 euró a célunk, melyet majd az OTP Bank dupláz meg. 2012 márciusáig kell összegyűjtenünk ezt az összeget, majd egy hónapig lehet pályázni, és a kivitelezésre két hónap áll a diákok rendelkezésére” – egészítette ki a koordinátor.
A Kuponfüzet ötlete tavaly született meg, akkor 63 céget sikerült bevonniuk a programba. Idén 41 cég 242 kuponja szerepel a füzetekben, melyekből 800 eurós bevételre számítanak a „youthbankárok”. Mától a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány új székhelyén (Bethlen Gábor utca 55. szám), a Gyöngy hobbi- és ajándéküzletben (Márton Áron tér 2. szám), a Bolero Fashion üzletben (Városháza tér 6. szám), illetve az idei tizenegy önkéntesnél lehet megvásárolni, valamint a Karácsonyi Vásáron és a sétatéri Mesevárosban.
Marosvásárhelyre indult szombaton a 39 éves, mezőbodoni férfi Pal Ionel Silviu, aki a mai napig nem tért vissza otthonába – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
79 éves korában meghalt Sebő Ferenc Kossuth-díjas énekes, gitáros, tekerőlantos, dalszerző, népzenekutató és építészmérnök, a Nemzet Művésze, a hazai hangszeres népzenei mozgalom és a táncházmozgalom egyik alapítója.
A marosvásárhelyi diáknapokat idén május 27–30. között rendezik meg a Vibe-fesztivál helyszínén, de a város számos tere otthont ad a rendezvénynek, amely nemcsak az egyetemistákat szólítja meg.
Az év első negyedévében 33.966 személy jutott álláshoz az Országos Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (ANOFM) közvetítésével – tájékoztatott hétfőn az intézmény.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és a Szociáldemokrata Párt (PSD) közös bizalmatlansági indítványát akkor fogják benyújtani, amikor meglesz a 233 támogató aláírás – nyilatkozta hétfőn George Simion.
Leállították a Székely Tv műsorszórását: a helyi csatorna 16 év után, gazdasági okok miatt szűnt meg. A Csíkszeredában működő stúdió vasárnap éjjel zárt be végleg, hétfőn pedig már csak a „Nem érhető el a szolgáltatás” felirat fogadta a nézőket.
Lakóház tetejére dőlt egy fa hétfőn a Vasláb községhez tartozó Marosfőn, tűzoltók a helyszínre siettek, hogy eltakarítsák – közli a Hargita megyei tűzoltóság sajtóosztálya.
Marian Neacșu volt kormányfőhelyettes hétfőn kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) közösen bizalmatlansági indítványt terjeszt be az Ilie Bolojan vezette kormány ellen.
A hétvége folyamán számos Petrom-töltőállomás maradt gázolaj és benzin nélkül. Sok helyen hétfőn sem tudták pótolni a hiányzó üzemanyagot: Baróton például napok óta nem tudnak tankolni a gépjárművezetők.
Közel harminc házat érintett egy vasárnap reggel a Vrancea megyei Soveja községhez tartozó Rucăreni településen kitört tűzvész; az épületek mintegy fele porig égett, összesen több mint 300 embert evakuáltak.
szóljon hozzá!